A magyar nyelvről szerzett dalt Fábián Zoltán
A Hungarica együttes egykori énekese legújabb dalának videoklipjéhez a Felvidéken is forgatott. A legnagyobb érték című szerzemény egyik helyszíne Gömörpéterfala, ahol Kopecsni Gábor és kisfia Sólyom mutatja be értékteremtő munkájának egy szeletét.

Fábián Zoltán portálunknak elmondta, az új dal megjelenése márciusban várható, mely a H-Music gondozásában lesz látható. Idén nyáron pedig megjelenik első önálló lemeze, Őrzöm a lángot címmel, ezen lesz hallható a Legnagyobb érték című szerzemény is. A szerző szerint a dal egy átfogó kulturális üzenet, mely a megmaradásunk alapfeltételét, a magyar nyelvet helyezi előtérbe.
– avatott be Fábián Zoltán.
A dalhoz készülő videoklip forgatását Felvidéken kezdték, majd Szilágyzoványon és Bihardiószegen vettek fel jeleneteket.
„Felvidéki helyszínnek a gömörpéterfalai Magyar Közösségi Házat választottuk, mely egyben a Felföldi Dalia Iskola központja is. Kopecsni Gábor harcművész barátom, az intézmény vezetője szerepel benne a kisfiával, ahol az ő értékteremtő munkájuk jeleni meg. A dal címe: A legnagyobb érték, alcím: Örökségem a magyar nyelv. A költő kiválóan összefoglalta, hogy mit is jelent számunkra ez a kulturális örökség, továbbá milyen jelentősége van a táplálásának és továbbadásának. Képileg is fontosnak tartom, hogy hitelesen jelenjen meg, ezért választottunk olyan helyszíneket és embereket, akik a való életben is őrzik a kulturális örökségünket” – tette hozzá az énekes.
Kopecsni Gábor, a Felföldi Dalia Iskola vezetője a forgatás kapcsán elmondta, az első ötlet szerint az iskola tagjai szerepeltek volna a klipben, végül a dal mély mondanivalóját tekintve jobbnak látták, hogy fiával, Sólyommal szerepeljenek annak okán, hogy képileg is meg tudják jeleníteni a dal üzenetét.
„Nagy megtiszteltetés ez számunkra és egyúttal a Felföldi Dalia Iskola számára is” – mondta Kopecsni Gábor.
Külön érdekesség, hogy a doboknál Juhász Istvánt, a Magyar Kézilabda válogatott szakmai igazgatóját láthatják majd a nézők, basszusgitáron pedig Sáfár József Ős P-Boksz alapító működik közre. A szilágyzoványi „Varrd magad a viseleted” hagyományőrző hölgyei egy megható templomjelenetet elevenítenek meg, továbbá szerepel benne a bihardiószegi tiszteletes is, aki a költő gyermekkori barátja. A Ciberke néptáncegyüttes tagjai pedig a fiatal generációval együtt mutatják be, hogy miként őrzik és adják át az örökségüket.