2020. március 30., 12:09

A Losonci Városi Múzeum átmenetileg virtuálisan fog működni

A Losonci Városi Múzeum, más kulturális intézményekhez hasonlóan, a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében egy időre szintén bezárt. Az alkalmazottak azonban nem ülnek karba tett kézzel.

Fotó: mynovohrad.sme.sk/Radovan Vojenčák

A jelenlegi helyzethez alkalmazkodva, ideiglenes szabóműhelyt alakítottak, ahol a város lakosai számára védőmaszkokat varrnak, emellett a Hideg fegyverek szépsége című kiállítás harmadik évadát igyekeznek közelebb hozni a látogatókhoz.

Andrea Moravčíková, a múzeum vezetője elmondta: akik nem győztek ellátogatni a tárlatra, azok számára lefilmezték a kiállítás anyagát.

„Jelenleg a videó összevágásán dolgozunk, amit a honlapunkon és a közösségi oldalunkon is közzé teszünk. Ugyanebben a formában kívánjuk bemutatni Ľubomír Huľa Kis világ című kísérőkiállítását is, amit a művész a megnyitó során maga filmezett le” - nyilatkozta.

Hozzátette továbbá, hogy rövid videók formájában a múzeum további szegleteibe is betekintést nyújtanak.

„Fokozatosan ismertetjük az egyes kiállításokat. Helységről helységre haladva mutatjuk be az intézményt, hogy azok érdeklődését is felkeltsük, akik eddig nem jártak nálunk. A kisfilmeket kísérőszöveggel is ellátjuk, melyek az adott kiállítást és annak a város történelméhez való kötődését ismertetik" - zárta a vezető.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.