2019. május 30., 14:35

A lélek igaza

Színvonalas összeállítással búcsúztak a pozsonyi magyarok a Csemadok pozsonyi székházában május 29-én két magyar diplomatától: Szabó József, helyettes nagykövettől és Molnár Imrétől, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatójától, akiknek a nyár elején jár le a kiküldetésük.

Pozsonyi Magyar Intézet leköszönő elnök
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Görföl Jenő

A Csemadok Pozsonyi Városi Választmányának szervezésében megrendezett „Volna még…” című telt házas zenés, verses irodalmi összeállítás szereplői Boráros Imre, Németh Imre, Sipos Imre, Vadkerti Imre, Zsapka Attila és Molnár László előadóművészek voltak. A résztvevőket az est háziasszonya Jégh Izabella, a Csemadok pozsonyi járási elnöke köszöntötte.

Fotó:  Görföl Jenő

Molnár Imre, a Balassi Intézet igazgatója beszédében kiemelte, a felvidéki embereknek szükségük van az erős politikai képviseletre, de nagyon fontos a megfelelő társadalmi helyzet és a kellő gazdasági erőnlét is.

„Mindennél fontosabb azonban a lélek és a szellem igaza” – fogalmazott az igazgató, aki mondandója megerősítéseként, egyfajta bíztatásként Márai Sándor Az örök Felvidék című írását olvasta fel, amely a felvidéki lélekről, tájról, múltról szól. Márait idézve hangsúlyozta, mindig is volt felvidéki szellemiség, a felvidéki lélek társadalmi közösségi lélek, amely nagy erővel bír.

Fotó:  Görföl Jenő

Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke személyes hangvételű beszédben búcsúzott a két jeles diplomatától, beszélt a Molnár Imrével közös egyetemi éveikről, a pozsonyi József Attila Klubban eltöltött időszakról, méltatta Molnár Imre érdemeit a magyar-szlovák-lengyel kapcsolatok elmélyítésében, és kitért a leköszönő intézetigazgató Esterházy János életének és tevékenységének kutatása terén elért eredményeire is.

Dunajszky Géza, a Petržalka-Engerau-Ligetfalu (PEL) polgári társaság elnöke a Szabó Józseffel közösen végzett kutatómunkára emlékezett. Hangsúlyozta, nagyra értékeli, hogy Szabó József nemcsak a diplomáciai feladatköreit látta el Pozsonyban, azon felül szerepet vállalt a felvidéki magyarság múltjának felkutatásában is. Szabadidejében vele együtt kutatta a második világháború utáni tömegmészárlások okait és az áldozatok kilétét. Nagyban neki is köszönhető, hogy ma már minden felvidéki magyar kimondhatja az igazságot:

„Nem mi, felvidéki magyarok voltunk háborús bűnösök, hanem ellenünk követtek el nagyon súlyos háborús es emberiesség elleni bűntetteket.”

Fotó:  Görföl Jenő

Az ünnepeltek nevében Szabó József tanácsos köszönte meg a színvonalas est megszervezését, aki elmondása szerint 1996-ban jött először diplomáciai kiküldetésbe Szlovákiába, és az elmúlt 23 évből lényegében tizenhatot itt töltött. Mint mondta, különösen megtisztelve érzi magát, hogy anyaországiként befogadta őt a felvidéki magyar közösség.

 

Pozsonyi Magyar Intézet leköszönő elnök
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.