2019. július 20., 15:39

A krasznahorkai vár hét éve vár

Nyár közepe van, javában tart a turistaszezon. Ilyenkor egy-egy régióban az idegenforgalom jelentős bevételt jelent az ott élő embereknek. Kivéve ott, ahol ugyan lenne látnivaló és messze földről zarándokolnának oda a turisták, de valamilyen okból zárt ajtókra találnak. Mint például Krasznahorkán, ahol a tragikus tűzvész óta, több mint hét éve várják a megújulást.

krasznahorka-3.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

Ľubica Laššáková kulturális miniszter a napokban látogatást tett a kraszhahorkai várban, amely még mindig felújítás alatt áll. A tárcavezető szerint 2023-ban fejeződhetnek be a munkálatok. A miniszter Branislav Panis, a Szlovák Nemzeti Múzeum vezérigazgatója és Máté Tímea, a Betléri Múzeum igazgatója társaságában szemrevételezte a munkálatok jelenlegi állását, és ismertette a komplex felújítási projekt részleteit. Az eddigi munkálatokat, főleg a tető rekonstrukcióját a biztosítási díjból fedezték. A kormány a nyári szünet előtti utolsó ülésén 35 millió eurót hagyott jóvá a vár felújítására, amely három szakaszban zajlik majd. A tervek szerint 2020-ban 13,6 millió eurót, 2021-ben 13 millió eurót, 2022-ben pedig több mint 8 millió eurót fordítanak a vár felújítására. Laššáková szerint a teljes felújításnak 2023-ra kellene elkészülnie, de az első látogatók már 2021-ben beléphetnek a vár bizonyos részeibe, konkrétan az alsó várba. Természetesen ezt a dátumot sok tényező befolyásolhatja, tette hozzá a miniszter.

A komplex felújítás magában foglalja egyebek mellett az építési munkálatokat a vár alatt. Ennek keretében fejlesztik az infrastruktúrát és a közműhálózatot – ez utóbbinál külön hangsúlyt fektetnek a tűzvédelemre –, de épül interaktív látogatóközpont, valamint egy új, nagyobb parkoló az autóbuszok és a személygépkocsik számára. A következő szakaszban felújítják a kaszárnyát, a Franciska-múzeumot és a Rákóczi-traktust az alsó és a középső várban. A tárcavezető közölte, a kormány által jóváhagyott összeg arányos azzal, amilyen összetett munkálatokra van szükség ezen a kulturális műemléken, de a végösszeg még változhat.

Tavasszal kezdődhet meg a munka

A Szlovák Nemzeti Múzeum a közbeszerzés előkészítését a nyáron, a kiírását pedig ősszel tervezi. Az építési munkálatokkal kapcsolatos közbeszerzést szeptemberben tervezik kiírni, úgy, hogy lezárulta után a munkálatok azonnal megkezdődhessenek, ideális esetben a következő év tavaszán, nyilatkozta Branislav Panis vezérigazgató.

Ľubica Laššáková hangsúlyozta, a következő hónapokban kulcsfontosságú, hogy a krasznahorkaváraljai önkormányzat partner legyen a munkálatokban. A kulturális miniszter viszont úgy véli, az együttműködés terén még van hová fejlődni. Krasznahorkaváralja és az építési hivatal előzékenysége nélkül lehetetlen lesz tartani a határidőket, mondta.

Peter Bollo, a település polgármestere válaszként úgy fogalmazott, mindig azt szorgalmazta, hogy az együttműködés gyors és hatékony legyen. A miniszter szavait nem tartja helyénvalónak, és úgy véli, hogy Laššáková helytelen információkkal rendelkezik.

Autentikusabb lesz

A várat a tervek szerint a felújítás során az 1903 előtti állapotába állítják vissza. Eltávolítják a korábbi beavatkozások során keletkezett változtatásokat, így az épület autentikusabb lesz, mint a tűzvész előtt. Mindeközben folyamatban van a több mint hét évvel ezelőtti tűzben megrongálódott gyűjtemények rekonstrukciója. Mostanáig több mint 700 tárgyat restauráltak és konzerváltak, további 100 tárgyon jelenleg is dolgoznak, közölte Máté Tímea, a Betléri Múzeum igazgatója. Hozzátette, a tűzvész rendkívül negatív hatással volt mind a helyi lakosságra, mind magára a múzeumra, viszont ennek a csapásnak köszönhetően most egy modern, 21. századi múzeum jöhet létre Krasznahorkán.

A Szlovák Nemzeti Múzeum a felújítást követően évi 150-200 ezer látogatóra számít.

Olyan kihalt, olyan árva…

A 2012-es tűzvész, illetve annak következményei hatalmas érvágást jelentettek a regionális turizmus szempontjából. Bár megpróbálják sikerként előadni, hogy néhány év múlva ismét látogatható lesz a krasznahorkai vár, valójában inkább tragikus, hogy egy ilyen jelentős, a XIII. században épült kulturális műemlék ilyen hosszú ideg kénytelen elviselni szomorú sorsát, hogy évszázados falai fölött már csaknem egy évtizede nyújtogatja nyakát – és nagyrészt tétlenül álldogál – a hatalmas daru. Bár már régóta nem szól a toronyból a tárogató hangja, napjainkban ismét fájón aktuális az ismert nóta utolsó sora: olyan kihalt, olyan árva, Krasznahorka büszke vára. Ideje lenne már, hogy visszatérjen az élet a falai közé.        

Megjelent a Magyar7 2019/29. számában.

krasznahorka-3.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás