A karácsony Szarkáéknál

Zimankós téli estén tartok a Szarka családhoz Nádszegre, hogy a karácsony hagyományáról beszélgessünk. Az autóban ráhangolódásként a Mennyből az angyal szól a Ghymestől. Szarka Gyula jellegzetes énekhangja, a hagyományos magyar muzsika ünnepi hangulata betölti az autót.

Szarka Zsuzsa, Gyula felesége, a szalagzsinóros divattervezés nagyasszonya szélesre tárja előttem az ajtót.

A házban lágy karácsonyi fény, Zsuzsa csilingelő hangja és Gyula öblös nevetése fogad, mindent átjár a családi harmónia és az ünnepvárás hangulata.

Zsuzsa elárulja, hogy az egész karácsonyi ünnepkörben a készülődést, a ház, a kert díszítését, az ajándékbeszerzés titokzatosságát és a várakozást szereti a legjobban. Az idei korlátozott lehetőségek miatt megegyeztek, hogy nem a materiális ajándékokra helyezik a hangsúlyt. Zsuzsa titokban úgy tervezi, ez év karácsonyán egy szép családi hagyomány alapjait rakják le.

Különleges év ez a 2020-as, az embernek oda kell figyelni arra, hogy a pozitív részleteit találja meg ezeknek a helyzeteknek, és ezáltal meg is erősödjön,

vallja. A Szarka családban mindenki egyet-ért abban, hogy a külső és a belső dekorációhoz Zsuzsa aranykezére van leg- inkább szükség. Az utóbbi években a díszítésben a letisztult, klasszikus karácsonyi vonalat követik, a sötétzöldhöz illő piros, arany és bordó gömbökön és szalagokon kívül előkerültek a szülők gyermekkorából megmaradt madárkák, házikók, régi üvegdíszek.

Gyula megjegyzi, őt ez rendkívül boldoggá teszi. A kültérben a fenyő varázslata az uralkodó. Zsuzsa szeret a cserepekre fenyőkoszorút készíteni, tobozokkal díszíteni. Mint mondja, az erőteljesen villódzó fényeket nem kedvelik, inkább meggyújtanak egy-egy lámpást, izzót, lágyan és melegen világító füzért.

A karácsonyfa kiválasztása a családban mindig a fiúk dolga. Gyula és a már felnőtté cseperedett Matyi indulnak el fát választani.

Mint mondják, a lányok ehhez nem értenek. A cél megtalálni a legmonumentálisabb és legterebélyesebb fenyőt a piacon. Mindig olyan fát választunk, amely a plafonig ér, mondja nevetve Gyula.

– Legyen ez ünnepélyes rituálé, pár hétig a szobánkat és a lelkünket is díszítse a fenyő. Régebben én is díszítettem a fát, közben a gyerekek is beavatkoztak, de az évek során rájöttünk, hogy ennek semmi értelme, mert jön Zsuzsa, és átdíszíti az egészet a saját elképzelése szerint, ezért most már ráhagyjuk.

Mi, többiek beállítjuk a fát, előszedjük a díszeket, a többit Zsuzsára bízzuk, én meg szívesen nézegetem a készülődés utolsó fázisát a karosszékemből.

A ház asszonya kacagva mondja, hogy hiába próbálta már leredukálni a fa méretét, a gyerekek ezt a gondolatot mindig megvétózták, vágyják a hatalmas csodát. Zsófi és Matyi minden de-cember huszonnegyedikén a feldíszített karácsonyfára ébredtek, ezt most is kérik, inkább elvonulnak, nem szólnak bele a díszítésbe, szeretik a mese világát, a misztikumot elképzelni még felnőtt fejjel is. Ezt a beszélgetésünkbe csöppenő Matyi is megerősíti, aki hosszú évek titkait árulja el azzal, hogy annak idején a nővére, Zsófi avatta be a nagy titokba: a fát nem az angyalok tuszkolják be az ablakon, hanem a szülők díszítik fel. A családban ennek ellenére hisznek a karácsony mirákulumában.

– Mitől is lenne varázslatos a karácsony, ha nem a misztikumtól?

– teszi fel a költői kérdést Gyula. – Ezt el kell játszani a gyereknek. Emlékszem, gyerekkoromban apám eldobott néhány szaloncukrot a hóban, és mondta, hogy itt jártak már az angyalok. Én pedig teljesen átadtam magam ennek a dolognak. A gyerekeknek át kell élniük a csodát, legalább addig, amíg felnőttként nem szembesülnek a hétköznapok megterhelő ügyeivel.

A mesevilágban mi is szeretünk hinni, csak már tudjuk, hogy az angyalok mellett az ördögök is itt vannak. 

A család feje bevallja, hogy konzervatív gondolkodású, szeret visszanyúlni a hagyományokhoz és meríteni belőlük.

Szerinte minden családban kialakul a hagyománya a karácsonynak. Házasságuk elején Zsuzsával összecsiszolták a szülői házból hozott tradíciókat, ezzel alakítva ki a saját családi szokásaikat. Ezt kívánja a közelmúltban férjhez ment leányuknak, Zsófinak is, aki az idén már nem a nádszegi családi fészekben tölti a szentestét.

– Zsuzsa a karácsonyi asztalhoz mindig hozza az almát, annyi cikkre szeletelve, ahányan körbeüljük az asztalt. Előkerül a méz, az ostya, a fokhagyma, és elmondja hozzá a jókívánságokat, és ezt a pár percet mindig végigsírja – simogatja meg felesége kezét Gyula. – A hagyomány, a szokás akkor tud tovább élni, ha élünk vele, és át tudjuk adni a gyerekeinknek.

A magyar nép szerencsés, mondja Gyula, iszonyatosan gazdag a népi kultúrája. Rengeteg az ehhez fűződő ének, zene.

A Ghymes együttes karácsonyi albumának alapját is a mendikálás szolgáltatta. Amikor Matyi kisebb volt, és hegedülni tanult, Gyula gyakran kézen fogta és elmentek a barátokhoz mendikálni. Nevetve teszi hozzá, mivel az idei év elég koncertszegény volt, lehet, ismét rábeszéli a fiát, menjenek ki muzsikálni az utcára.

Zsuzsával közben a karácsonyi asztal körüli tudnivalókat is megbeszéljük. A családi étkezési szokásokba az utóbbi években Zsófi hoz új ízeket, a lány elismert gasztroblogger és gasztroújságíró Magyarországon. Anyukája elárulja, míg a gyerekek kisebbek voltak, szentestén mindig lencseleves került az asztalra aszalt szilvával és rántott halfilé. Ehhez a Gyuláék családjából átvett majonézes, karfiolos vajbabsalátát tálalták. Mióta felnőttek a gyerekek, Gyula halászlét főz, és rántott ponty kerül az asztalra.

– Az én nagymamám receptje szerint készítjük a karácsonyi bejglit – mondja Zsuzsa. – Édesanyámék Galántán hatan voltak testvérek. Vacsora után mindig összegyűltünk, és tele volt az egész ház.

Számomra az volt az év legboldogabb ünnepe, azokat az apró részleteket és szokásokat, amiket ott magamba szívtam, nagyon fontosnak tartom, és igyekszem a gyerekeimnek is továbbadni.

Szeretem, ha a gyerekek megengedik a szüleiknek, hogy elhitessék velük a karácsony csodáját, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.  

Megjelent a Magyar7 2020/52. számában.