2018. július 7., 07:16

A jövő héten kezdődik a várhosszúréti Kézműves Gyermektábor

Július 10-14. között immár 17. alkalommal szervezi meg várhosszúréti Kézműves Gyermektáborát a Gömöri Kézművesek Társulása.

kezmuves02.jpg
Galéria
+6 kép a galériában

Nagy György, a Gömöri Kézművesek Társulásának elnöke arról tájékoztatta portálunkat, hogy megközelítőleg 60-70 résztvevőre számítanak. A célcsoportot az alapiskolások, a 6-tól 13-14 éves korig terjedő korosztály alkotja.

Számos foglalkozás vár a táborlakókra, egyebek mellett lesz fafaragás, szövés, fazekasság, korongozás, kovácsolás, gyöngyfűzés, drótozás és tűzzománc ékszerek készítése.

Természetesen a kézművesség mellett kísérőprogramok is lesznek, például néptáncoktatás, lángos- és kenyérsütés kemencében, bábszínház, lovaglás és még sok más. Közel 20 mester, oktató adja majd át a tudását.

„A mostani tábor mestereinek fele résztvevőként ott volt az első táborainkban. Folyamatosan felnő egy generáció, amely közelebb kerül a természetes alapanyagokhoz, a hagyományos technikákhoz, a népművészethez” – fogalmazott Nagy György, hozzátéve, különösen fontosnak tartják a tábort, hisz az egy időben indult a társulással.

Hangsúlyozta, fontos megtartani a rendezvény – amely beleneveli a gyerekekbe a népművészet iránti vágyat, ami része a magyarságtudat megőrzésének, ápolásának, ez azonban nem egyszerű. Az ötnapos rendezvényre a megpályázott 6000 euró helyett 1500 eurót kaptak a Kisebbségi Kulturális Alaptól. Eközben csak a foglalkozásokhoz szükséges alapanyagokra közel ezer eurót költöttek.

„Mi a 17. alkalommal megrendezett ötnapos kézműves táborra – ahol már egy generáció nőtt fel a kezünk alatt – kaptunk 1500 eurót, eközben egy egynapos roma fesztiválra valaki kap 9 ezret. Hol vannak itt az arányok?” – tette fel a kérdést a Gömöri Kézművesek Társulásának elnöke. Egyúttal megjegyezte, ha megkapták volna a kért összeget, akár száz gyermeket is fogadhattak volna a táborban.

Várhosszúréten a hónap végén, július 27-én kézműves konferenciát tartanak, 28-án pedig megrendezik a hatalmas népszerűségnek örvendő, immár hagyományos Gömöri Kézműves Vásárt, amely egyebek mellett kirakodóvásárral, gyermekudvarral, mesterségek bemutatójával, harangöntéssel, hordókészítéssel, csipkeveréssel, kosárfonással és furulyakészítéssel is várja az érdeklődőket. Délután megkoszorúzzák a II. világháborúban a település közelében elesett honvédek emlékművét, majd gálaműsort tartanak közel 400 felvidéki és magyarországi fellépővel, este pedig táncház következik. Előző nap, július 27-én tartják a Felvidéki Magyar Kézműves Szövetség alakuló ülését is. „Egy kézműves fórum keretében szeretnénk egyesíteni a felvidéki kézműveseket” – magyarázta Nagy György.  

kezmuves02.jpg
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.