2022. január 18., 17:36

A járvány idején jóval kevesebben utaztak buszon Kassa megyében

Kassa megyében a tavalyi év során megközelítőleg 12,5 millió utas vette igénybe az elővárosi autóbuszokat. A koronavírus-járvány előtti adatokkal összevetve ez mintegy 40 százalékos visszaesést jelent.

Fotó: TASR

A koronavírus-járvány jelentős mértékben befolyásolta az elővárosi autóbuszokkal utazók számának alakulását. A 2020-as évben az utasok száma 39 százalékkal, a bevétel pedig 34,6 százalékkal csökkent. 2021-ben az utasok száma hasonló szinten mozgott, a bevétel viszont további 4,4 százalékkal lett alacsonyabb.

A járvány előtt, 2019-ben a Kassa megyével szerződött autóbusz-közlekedési társaságok – az eurobus és a nagymihályi ARRIVA – 20,415 millió utast szállítottak. 2020-ban a számuk 12,87 millióra, 2021-ben pedig 12,47 millióra csökkent.

Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke rámutatott, a csökkenés legfőbb oka a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében hozott intézkedések, a lakosság mobilitásának csökkentése volt. Mindez az elővárosi buszközlekedés bevételére is negatív hatást gyakorolt. „A 2020-as évben a bevételkiesés meghaladta a négymillió eurót, tavaly pedig még ennél is magasabb volt. A járvány előtti időszakkal összehasonlítva 2021-ben a bevétel 4,5 millió euróval csökkent. Ennek ellenére eddig az állam nem kompenzálta ezt, a megyéknek saját költségvetésükből kell fedezniük a kiesést” – hangsúlyozta Trnka.

A legnagyobb visszaesést tavaly a diákok körében tapasztalták, a 2019-es adatokkal összevetve több mint 50 százalékkal kevesebben utaztak az elővárosi autóbuszokkal. A fertőzöttek számának alakulása is visszatükröződött az utasok számában, a legkisebb érdeklődés a tömegközlekedés iránt 2021 elején, illetve végén volt.

A 2021-es évben munkanapokon az iskolai tanév idején átlagosan naponta több mint 59 ezren vették igénybe az elővárosi buszokat, a tanítási szünetben pedig naponta átlagosan 37,5 ezren utaztak ezeken a járatokon.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.