A gombaszögi pálos monostorrom újra élő szakrális térré válik
Több száz év után a gombaszögi pálos monostorrom újra élő szakrális térré válik. Az 1849-ben kivégzett 13 aradi vértanú emléknapján, az október 6-i nemzeti gyásznapon a Sine Metu Polgári Társulás a Gombaszögi Nyári Tábor szervezőivel és a Pozsonyi Magyar Intézettel együtt emlékezik meg az évfordulóról.
Az eseményen 14:30 órai kezdettel szentmisét tart Bartal Károly Tamás, a jászói premontrei prépostság nyugalmazott apátja, így a gombaszögi pálos monostor területe szakrális térként éled újjá. A szentmise után Gris Emese kassai konzul mond ünnepi beszédet.
A megemlékezéssel egybekötött szabadtéri (eső esetén sátras) rendezvényen közreműködik a pelsőci Korona Énekegyüttes, valamint „Föl is föltekinte“ (apokrif oratórium) címmel koncertet ad a Máriáss Péter és barátai együttes.
Az esemény végén sor kerül az ásatások során feltárt földi maradványok szimbolikus sírjának a megjelölésére és megszentelésére. A gombaszögi Bebek-kempingben, a pálos monostor területén felállított szútori harangok ezúttal az aradi vértanúk tiszteletére szólalnak meg.
Az ünnepi esemény után a Sine Metu Polgári Társulás frissítővel kínálja az egybegyűlteket. A rendezvény ingyenes.