A Gemerka lett Gömör egyik legsikeresebb márkája
Tornaljáról indulva épített kivételes nemzetközi sikert a Gemerka ásványvíz, amely most történetének legnagyobb fejlesztésén van túl. A gömöri víz meghódította Csehországot.
Bő két évtizeddel ezelőtt, amikor a helyi ásványvíz palackozása beindult, kevesen gondolták volna, hogy a Gemerka egyszer a cseh piac egyik legnépszerűbb márkájává válik. Míg húsz évvel ezelőtt évente mintegy hatmillió palack ásványvíz hagyta el a tornaljai üzemet, mára közel 60 millió palack készül évente a gömöri városban. A Gemerka tehát a szűkebb régión, sőt Szlovákia határain túl is egyre erősebb kereskedelmi pozí-ciókat épít.
A sikertörténet újabb mérföldkövéhez érkezett idén júniusban, amikor a hazai tulajdonban álló Budiš vállalat ünnepélyesen átadta a tornaljai üzem új gyártósorát. A közel 9 millió eurós beruházás a cég történetének legnagyobb fejlesztése, amely egyszerre szolgálja a termelés bővítését, a minőség további javítását és a külföldi piacokon növekvő kereslet kiszolgálását.
A fejlesztés jelentőségét jól mutatja, hogy annak összértéke megközelíti Tornalja éves beruházási költségvetését. Az országos átlagnál magasabb munkanélküliséggel sújtott térségben ez az invesztíció kifejezetten kedvező hír, amely új lehetőségeket teremthet a helyi gazdaság és a foglalkoztatás számára.
Az új gyártósor központi eleme a német Krones vállalat csúcstechnológiás berendezése, amely óránként 26 400 palack előállítására képes. Ez 42 százalékos növekedést jelent a korábbi kapacitáshoz képest.
A beruházás ugyanakkor nem merült ki a palackozósor cseréjében. Az elmúlt hónapokban megújult az üzem több része is: új kompresszorállomás épült, korszerűsítették a szirupraktárat, valamint árvízvédelmi létesítmények kialakítására is szükség volt, hogy többé ne álljon elő olyan helyzet, mint 2023 augusztusában, amikor a heves esőzések következtében megáradt Csincsa-patak vize elárasztotta az üzemet.
A modernizáció egyik legfontosabb célja a minőség további erősítése volt. A gyártás minden szakaszába beépítették az automatizált ellenőrzést, így a termékek még szigorúbb minőségbiztosítási folyamaton mennek keresztül.
A tornaljai üzem jelenleg több mint negyven embernek biztosít munkát. Elsőre ez nem tűnhet kiemelkedően nagy számnak, ám az alig 6600 lakosú város életében komoly jelentőséggel bír.
A gyártás bővülése közvetett módon is hat a helyi gazdaságra. A szállítmányozás, a karbantartási szolgáltatások és a beszállítói kapcsolatok révén további vállalkozások kapcsolódnak a gyár működéséhez.
Az átadón jelen volt Ondrej Lunter, Besztercebánya megye elnöke is, aki a helyi termékek támogatásának fontosságáról beszélt.
– Amikor a szupermarketekben külföldi ásványvizeket látok, olyan érzésem van, mintha fát hordanánk az erdőbe – fogalmazott Lunter, aki szerint a Gemerka története jól mutatja, hogy a régió természeti adottságaira építve nemcsak helyi, hanem nemzetközi szinten is versenyképes vállalkozások jöhetnek létre.
A megyeelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy Szlovákia jelentős vízkészletekkel rendelkezik, ezért különösen fontos, hogy az ezekre épülő hazai vállalkozások fejlődni tudjanak.
A Gemerka különlegessége, hogy nem csupán a boltok polcain találkozhatunk vele. A tornaljai Zoltán-kert közelében található forrásnál ma is szabadon vételezhető az ásványvíz, amelyet a környékbeliek régóta ismernek és fogyasztanak. A tornaljaiak többsége egyszerűen csak csevicének, vagyis savanyúvíznek nevezi, sokaknál évtizedek óta része a mindennapoknak, s időről időre a forrásnál töltik meg palackjaikat.
Az egykori gömöri székhely ásványvizeinek első írásos említése 1769-ből származik, amikor azok jótékony hatásairól Keszler Ferenc székhelyfizikus tájékoztatta Mária Terézia császárnőt.
Az első hidrogeológiai kutatásokat 1957-ben végezték a térségben. Az RH–1 jelű, száz méter mély fúrásból közel 18 Celsius-fokos ásványvíz tört a felszínre. Ezt további kutatások követték 1965-ben és 1988-ban, amelyek megerősítették a térség jelentős ásványvízkészleteit. A mai Gemerka a ŠB–12 és a HVŠ–1 jelű forrásokra épül. A Budiš 2001-ben kezdte meg a víz hasznosítását, a folyamatos termelés és palackozás pedig 2003-ban indult el Tornalján.
A forrásból származó ásványvíz magas kalcium- és magnéziumtartalommal rendelkezik: literenként 426 milligramm kalciumot és 117 milligramm magnéziumot tartalmaz. Szakértők szerint a víz kiegyensúlyozott ásványi anyag és nyomelem tartalommal rendelkezik, a magnézium és a kalcium egyedülálló kombinációja stresszoldó és stimuláló hatással van az emberi szervezetre. A vizet mélyfúrású kutakból nyerik ki, amelyek szigorúan védettek.
A vállalat saját laboratóriumában folyamatosan ellenőrzik a víz minőségét. A mérések eredményeit automatikus rendszerek rögzítik, az adatokat pedig rendszeresen továbbítják az illetékes hatóságoknak is.
A Gemerka az elmúlt években termékpalettáját is bővítette. A hagyományos ásványvizek mellett megjelent a tudatos életmódot követő fogyasztóknak szánt Gemerka PRO termékcsalád, amely vitaminokkal és növényi kivonatokkal gazdagított, hozzáadott cukor és mesterséges édesítőszerek nélkül készül. A vállalat szerint a funkcionális italok piaca gyorsan növekszik, ezért ez a fejlesztések egyik fő iránya.
Megjelent a Magyar7 2026/26. számában.