2019. november 26., 14:10

A fűszerpaprika házi feldolgozása

A szőgyéni Haszterman család tolmácsolásában ismerkedhetünk meg a fűszerpaprika feldolgozásával.

fuszerpaprika-2.jpg

A fűszerpaprika úgy szeptember közepére érik be. Már a leszedése is munkaigényes, mert legalább kétszeri, ha nem háromszori szedés szükséges, hiszen a termés nem egyszerre érik be.

A leszedett termést pár napig szikkasztják, majd a családtagok segítségével felfűzik utóérlelés céljából. Ilyenkor 4-5 hétig a füzérek a terasz díszei.

Szakemberek szerint is ez az utóérlelési módszer a legjobb, legkisebb a romlási veszteség és a legjobb minőség érhető el vele. A paprika élénkpiros színe az érés előrehaladtával vörössé változik.

Amikor már a paprika csörgősre száradt, következik az őrlésre való előkészítése. A minőség szempontjából fontos, hogy az őrleménybe ne kerüljön bele a paprika szára és csumája. Ezt minden egyes paprikából kézzel kiszedik. Van, aki azt tartja, a paprika magját is el kell távolítani, de pont az ellenkezője igaz. Mindenképpen benne kell maradnia az őrleményben, mivel a magokban található olaj fontos a megfelelő szín biztosítása végett.

Ha mindezzel készen vannak, a gazda villanyárammal hajtott darálón ledarálja a termést.

A darálás után az egészet átszitálják, és fateknőkben tárolják a másnapi csomagolásig. A paprikát az értékesítésig sötét, levegőtől elzárt helyen tárolják, hogy minél kevesebb oxigénnel és napfénnyel érintkezzék.

Megosztás
Címkék