2019. szeptember 25., 12:02

A fejlődésben nem állnak meg a komáromi „Eötvösben“

Az új tanévben két teljeskörűen felújított tornaterem és iskolakonyha birtokában folyhat az oktatás a komáromi Eötvös Utcai MTNY Alapiskolában, a Selye János Egyetem egyik legrégebbi gyakorlóiskolájában. Az időszerű fejlesztésekről Majer Péter igazgató tájékoztatta portálunkat.

Iskolafejlesztések
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

„A nyár folyamán megvalósult a 24x12 és a 12x12 méter alapterületű tornatermünk teljes körű felújítása. Mi tagadás, erre már nagy szükség volt, hiszen az 1984-ben emelt épület két tornatermében az eltelt 35 év során alig került sor korszerűsítésre, négy évvel ezelőtt csak ablakcsere történt. Augusztusban azokban új burkolatot és falvédő faborítást helyeztettünk el, továbbá kicseréltettük a fűtőtesteket: 15 radiátort a kisebb, 22 darabot pedig a nagyobb tornateremben. A padlózatra fenntartónktól, Komárom várostól 25 ezer eurót kaptunk, a falborítás költségeire Korpás Péter városi képviselő adományozta az évi 10 ezer eurós képviselői alapját, az 5300 euró értékű fűtőtestcserét pedig iskolánk költségvetéséből valósítottuk meg“ – mondta el az iskolaigazgató.

Kérdésünk nyomán hozzáfűzte: a sporteszköztárukat folyamatosan frissítik. Például tavaly e célra a LIDL áruházlánc ajándékozta meg őket 3000 euró értékű sporteszközökkel. „A kinti körforgalomnál létesült LIDL megnyitásakor, iskolánk az egy heti összvásárlás bizonyos százalékát sporteszközök formájában kapta vissza.“

Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Ez az intézmény is bekerült azon komáromi magyar és szlovák tannyelvű iskolák közé, ahol a fenntartó anyagi támogatásából az idei nyár során megtörtént az iskolakonyha teljes körű felújítása.

„Sor került a víz- és gázvezeték, valamint a padlózat, a nyílászárók, illetve a talaj- és falicsempe cseréjére, továbbá új munkaasztalokkal és műszaki berendezésekkel is gazdagodott az iskolakonyhánk. Minderre nagy szükség is volt, hiszen ott naponta 990 ebédet főznek – nem csak az „eötvösös“ tantestületnek és diákságnak, hanem 7 óvoda és 1 bölcsőde, valamint azon nyugdíjasok részére, akik nálunk fogyasztják el a városi önkormányzat által felkínált kedvezményes árú ebédet. Bár a közeli Marianum Egyházi Iskolaközpont ebédjét e tanévben már a Rozmaring Utcai Alapiskola új konyhájában főzik, e két intézmény helyett azonban több óvoda ebédjének biztosítása került át hozzánk“ – magyarázta.

Az ebédlő felújítását pedig az iskola saját költségvetéséből jövőre tervezik, ugyanis akkor kerülnek át közvetlenül az iskolák fennhatósága alá az iskolakonyhák.

„Tervezzük az ottani asztalok és székek cseréjét, amelyek már bő harminc évesek.“

Arról is örömmel számolt be, hogy nemrég a szabadtéri átriumot is rendbe hozatták. Már csak a kikövezett oázisok létrehozása van hátra, de anélkül is használható.

„Ez a 20x20 méter nagyságú tér már-már a dzsungelre hasonlított. Kiirtattuk a gyomokat, nagyon sok virágot ültettünk, és padokat helyeztünk el a hangulatossá váló átriumban. A 8 ezer euró értékű projekthez némi támogatást Komárom várostól és az oktatási tárca pénzalapjától szereztünk, amit a Iskolánkért, gyermekeinkért alapítványunk pénzeszközeivel és az iskola költségvetéséből egészítettünk ki“ – ecsetelte a továbbiakban.

Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Végül kijelentette: saját költségvetésükből minden nyáron kifestetnek pár tantermet, nemrég négy osztály öltött új köntöst.

„A szülők pozitív hozzáállásának köszönhetően az alapítványunkra érkező 2 százalékos adóhányadból is telik a kisebb-nagyobb folyamatos felújításokra és eszközvásárlásokra. Közös érdekünk, hogy az iskolánkba járó gyerekek minél vonzóbb és korszerűbb körülmények között gyarapíthassák ismereteiket“ – zárta tájékoztatását.

Iskolafejlesztések
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.