A falu állatai

2021. április 11., 18:26
Bokor Klára

Kevés olyan különleges települést találunk a Felvidéken, ahol az önkormányzat saját állatállománnyal rendelkezik. Kéménd ilyen. A faluban idén tavasszal jócskán megnövekedett az állatállomány. A Sósokon amerre a szem ellát, szürkemarha-borjak döfködik az anyjukat, a lápon mangalica malackák futkosnak, a tájház négynapos kiscsikója pedig először van kint az udvaron.

Öröm nézni az életnek ezt a buja kiáramlását. Grman József polgármesterrel járjuk végig a falut, és beszélgetünk arról a különlegességről, hogy a község állatokat tart.

Kéménd néprajza

A polgármester elmondja, hogy 2013-ban sikerült megvenni a tájházat, amelyet felújítottak, később egy határon átnyúló pályázati támogatásnak köszönhetően tetőt is cseréltek rajta. Csuka Marika helyi pedagógus gyűjtő jóvoltából nagy értékek vannak a tájházban, aminek köszönhetően a látogatók képet alkothatnak Kéménd néprajzáról, mondja vendéglátóm.

A polgármester kitér arra, hogy az említett pályázatból a tájház tetőzete mellett sikerült megépíteniük a pajtát, lovakat beszerezni, hozzájuk egy tizenöt személyes turistaszekeret, valamint megépíteni a kilátótornyot a Patácsokra, és még színpadra is futotta.

Grman József, aki egyben vadász is, fiatal kora óta rajong az állatokért, ezért minden olyan pályázati és egyéb lehetőséget igyekeznek kihasználni, amely  az állattartással függ össze.

A tájházhoz tehát lovak kerültek, és beköltöztek az istállóba. A polgármester szerint úgy, mint a régi időkben a parasztházaknál.

A tájházat felügyelő polgári társulás azonban hátrányát is érzi a lovak jelenlétének. Pintér Orsolya elnök elmondta, sok hely kell ezeknek a gyönyörű, de hatalmas állatoknak, így nekik kevesebb helyük maradt a paraszti használati és munkaeszközök bemutatására, amiket a gyűjtők halmoztak fel. Megoldást jelentene, ha a kinti térben, tető alatt lehetne bemutatni ezeket az eszközöket, mert a látogatók érdeklődnek irántuk.

A szürke marhák otthona

A polgármestertől megtudjuk, hogy 2014-ben kezdtek valóra válni a környezetvédők, a község és a kezdetben csekély számú lakos által képviselt gondolatok, miszerint legeltetni kellene a Sósok területén, megóvva ezzel a szikes rétek élővilágát, különös tekintettel az itt élő ritka növényre, az őshonos vasvirágra. A lila virágú védett növény itt a természetes környezetében nyílik. Régen ezeken a szikes réteken jószág legelt, a későbbiekben azonban egyre kevesebben foglalkoztak legeltetéssel, ami megmutatkozott a Sósok állapotán. Az évek során felverte a gyom, elorozva az életteret a sókedvelő növényektől.

kemendi_allatok-1.jpg

– Ekkor kerestek meg a környezetvédők, és állattartást javasoltak a területen. Mi az igénytelen szürke marhák mellett döntöttünk, mint kiderült, helyesen, hiszen kedvelik ezt a területet, és szépen gyarapodnak. Tavaly év végén egy díjnyertes tenyészbika érkezett a csordába, talán ennek eredményeként láthatunk most a bekerített 54 hektáros területen ennyi borjas tehenet – mutat végig az állományon a polgármester.

A szürke marha igazi biohús

A polgármester elárulja, hogy a szürke marhák érkeztével polgári társulást alapítottak, amely a Patács nevet viseli. A társulásnak csak kéméndi lakos vagy helyi civil szervezet lehet a tagja, s a tagok egyben szarvasmarha-tulajdonosok is.

Ha valaki megvesz egy szürke marhát, és az megellik, akkor ezek 18 hónapig maradhatnak a területen, ezt követően vagy az egyiket, vagy a másikat el kell távolítani.

Eleinte gyér volt az érdeklődés a tagság iránt, most már ott tartanak, hogy várólistát kell vezetniük. A társuláson keresztül történik a terület utáni adózás is.

– A mi állataink egész évben gyógyfüvet is legelnek, friss forrásvizet isznak, amelynek állandó hőmérséklete 6 Celsius-fok. Szlovákiában, de egész Európában is ritka az ilyen kiváló biohús, mint a Sósokon legelő marháé – fejti ki Grman, hozzátéve, a szürke marha vágása és feldolgozása közösségi munka, és maga a falu is gyakran kínál ilyen húst a hozzájuk látogatóknak. 

Vendégvárás

A polgármester kiemeli, hogy a magyarországi Héreg községgel együtt nyert határon átnyúló pályázati támogatásnak köszönhetően a látogatók a lehető legtöbbet látják a községből.

Fogadásuk a tájházban történik, a ló vontatta kocsival pedig körbejárhatják a falut.

Leviszik őket a Patácsokhoz, ahol a szürkemarha-csorda található. Ott nemcsak a páratlan szépségű állatokat, de a kilátóból a Garam mente panorámáját is megcsodálhatják. Ugyanezen a helyen simogatásra alkalmas lovakat is tartanak, amelyek főleg a gyerekek kedvencei. Elmehetnek a lápra a mangalicákhoz, amelyek félig vadon túrnak a bekerített területen.

– Várjuk a korlátozások végét, hiszen az idén Kéménd kulturális programokkal, szürkemarha- és mangalicafesztivállal, egyéb látványosságokkal szeretné üdvözölni a látogatóit, de kétnapos programra is lehetőség nyílik, héregi szállással – jegyzi meg végül a polgármester.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/14. számában.

2021. április 8., 10:24

Régi arcok – új harcok? A Magyar7 legújabb, 14. számáról

Ne feledjék: ha még nem előfizetői, a legközelebbi postán is megvásárolhatják a felvidéki magyarok közéleti hetilapját, a Magyar7-et!