2019. július 21., 12:00

A doborgazi kemencék

Tizenkilencedik alkalommal rendezték meg a Doborgazi Kemencék Titka elnevezésű gasztrofesztivált a csallóközi kisközségben július 13-án. A több ezer látogatót vonzó eseményen az önkormányzat a Doborgaz Község Díszpolgára címet adományozta Czafik Rozáliának.

Czafik
Médialapozó

Rózsi néni elindítója volt a hagyományos ételeket bemutató, nagy hírre szert tett rendezvénynek. Ő azonban nemcsak a régi étkek tudója. Egész életében a közösség központi tagja volt, mindig szervezkedett, összehozta az embereket a jó ügyek érdekében. Ha messziről jött ember, újságíró, vendég érkezik a faluba, azt még most is Rózsi nénihez irányítják, mert ő az, aki mindenről tud mesélni. Sok néprajzos adatgyűjtő megfordult már nála, akár anekdotákért, akár régi ételek leírásáért. Ha kérik, szívesen énekel is régi csallóközi népdalokat. Történeteinek tárháza kifogyhatatlan.

Miközben mesél, szeme huncutul csillog, s azt mondja, a humor segített neki leküzdeni az élet nehézségeit. Erre ösztönöz másokat is. A falubeliek, ismerősök gyakran felkeresik a sokat tapasztalt asszonyt, aki mindig segítette a hozzá fordulókat jó tanáccsal, szép szóval, szeretettel. A veszekedés helyett az elfogadást javasolja, mert nem a másik ember megváltoztatásával, hanem a saját hozzáállásunkkal tudunk eredményeket elérni, mondja.

Rózsi nénit hallgatni csodálatos érzés. Az ember szeretetburokban érzi magát, miközben az idős asszonyt hallgatja. A beszélgetés, mint a hatalmas diófa az udvaron, szerteágazik. A kérdező mindenre kíváncsi, de leginkább arra, honnan ez a főzőtudomány? Milyen volt az élet régen és milyen most a Duna és a Duna-csatorna közé szorult falucskában.

– Kisgazda volt az apám. Nagyon talpraesett ember volt, jó szájtehetséggel. Ezt, azt hiszem, tőle örököltem, bár nincs benne a telekkönyvben. Szeretetben, megértésben éltünk. Öten voltunk testvérek.

Rózsi néni elmondja, egész fiatalon megtanult főzni az édesanyjától, tizennégy-tizenhat éves korában több helyen szolgált, ahol a gyerekek felügyelete mellett a főzés is az ő gondja volt.

– Amikor 2001-ben szóba került, hogy a faluban legyen egy rendezvény, ahol a helyi ízeket kínálják, Rózsi néni azonnal kapható volt az ínyencfesztivál ötletére. Kijött a Tuba Lajos, a Matus Tibor, a Csepi Zsuzsa, Czucz József pékmester, és elmondták az ötletüket. Akkor bejártuk a falut, megnéztük, hol van még működő kemence, és ki lenne hajlandó bekapcsolódni a rendezvénybe – mondja Rózsi néni a kezdetekről.

A gasztrofesztivál érdekessége, hogy nemcsak a falu közepén felépített kemencékben sülnek a finomságok, de néhány ház udvara is megnyílik erre a napra. A háziak által készített hagyományos ételek kerülnek a látogatók tányérjába, akik már az első alkalommal nagy tömeget alkottak. Az enni vágyók ellepték a négyszáz lakosú kisközség utcáit és a nyitott udvarokat. Az ételek gyorsan fogytak, nem számított senki ekkora érdeklődésre. Igaz, hogy aznap délután kettőre a kenyér is elfogyott a faluban, de Doborgazon beindult a faluturizmus. Manapság már egy-egy udvarban is megfordul ezer-kétezer vendég. Pozsonyból is sokan érkeznek, sok szlovák szó hallik a főutcán.

Néhány téma elkomorítja a mindig vidám, sokat tapasztalt asszony arcát. A vízi erőmű nyomasztó jelenléte, a szeretteinek halála vagy az elköltöző fiatalok említésekor bánat suhan át a tekintetén, de nagyon gyorsan észbe kap, és máris előjön valamilyen humoros történettel. Mikor a kemencés napok kezdetéről beszél, felemlegeti, hogy a péket is megtréfálta. Mondta neki, hogy nem igazán rendes ember. Miért? Mert a pék lágyan teszi be, és keményen veszi ki. 

A nyolcvannyolc éves asszony már bottal jár, nehezebben lépdel, mint tizennyolc éve, amikor először szervezték meg a gasztrofesztivált. De még mindig figyel a lugas alól, hányan jönnek, kik jönnek, van-e mit enniük, inniuk. Pár éve már a gyerekei szervezik a nagy főzést, sütést az udvaron, de a tágabb család is besegít.

– Elejével mindent én készítettem elő, dagasztottam, sütöttem a lepényt, megfőztem a nagy lábas körömpörköltet, görhönyt sütöttem, főztem a gáncit. Mára már díszvendég lettem – mondja mosolyogva. A gánci receptjét is elmondja, bár az idén nem került a vendégek tányérjára.

– Úgy csinálták, hogy a kukoricadarát egy kis búzadarával vegyítve beleszórták a forrásban levő vízbe, főzték, amíg be nem besűrűsödött. Utána félrehúzták a sparhelton, és hagyták a fedő alatt kipüfögni. Jó fél óra, egy óra múlva félretették hűlni. Mikor már nem volt olyan forró, csuszaszaggatón átdörzsölték a jól kizsírozott tepsikre. Jó magyar túrót szétkentek tejföllel, azt rátették a gáncira, jó zsíros szalonnapörcöt raktak rá, úgy be lehet vele lakni, hogy no! 24 kilóból csináltuk múltkor, mind elfogyott, szerették a népek.

Rózsi néni konyháját soknyelvű felirat hirdette a kerítésen. Az udvarban három hatalmas zászló fogadta a vendégeket: a magyar lobogó mellett a szlovák és az uniós zászló is elfért békében. A fiúk sört, kofolát csapoltak, és jófajta diópálinkát kínáltak. Az udvar hátsó részében sült a dunai hal, rotyogott a birkagulyás és a halászlé, pirult a pecsenye és a csülök, sercegett a kolbász. Ha valaki haza is akart vinni a doborgazi ízekből, megtehette, mert házi konzervek, füstölt kolbász, sonka, szalonna is akadt a kínálatban. A régi ház árnyas fái alatt, a muskátlik és leanderek mellett sorakozó asztaloknál állandóan váltották egymást a falatozó látogatók. Rózsi néni konyhájának ízeit az idén közel kétezer ember kóstolta meg.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2019/29. számában.                      

Czafik
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!