2019. augusztus 26., 19:56

A csipkeverés fortélyai elevenedtek meg Párkányban - Képgalériával

A párkányi Városi Művelődési Központ évről évre újszerű tematikus nappal kedveskedik a helyieknek. A levendula- és a tökfesztiválok mellett, idén már másodszor hagyományőrző napot rendeztek. Míg tavaly a kékfestés, addig idén a csipkeverés volt a téma. A néhol viharos, ám végül esőmentes vasárnap délutánon kézművesek, zenészek és csipkeverő manufaktúrák mutatkoztak be.

csipke-2-bokor.jpg
Galéria
+8 kép a galériában

A csipke világa elnevezésű rendezvény a Barta Gyula Galériában vette kezdetét Soňa Bezúchová csipkeverő művész alkotásainak bemutatásával. A művésznő 25 év alatt készített alkotásait összegző kiállítást a galéria igazgatója, Bajtai György nyitotta meg. Hangsúlyozta, a kiállító művész a csipkeverés különösen igényes technikájával foglalkozik, találékony és eredeti formában, átlépve az ősrégi technika határait.

A finom geometriába rendezett cérna szerkezetek a harmonikus világkép bűvös tükrei – fogalmazott. Megtudtuk, a csipkeverés évszázadokkal ezelőtt a bányász régiókban terjedt el. Soňa Bezúchová gyökerei is éppen itt, a bányászvidék kultúrájában erednek.

Gyermekkorában nyarakat töltött az úrvölgyi csipkeverő nagymamájánál, így már hat éves korára elsajátította ezt a nehéz technikát. A kiállításmegnyitó után a sétálóutca színpada körül garamszentkereszti, krakoványi, abádszalóki és muzslai csipkeverők mutatták be műhelyüket és portékájukat. Izgalmas előadást hallgathattunk a csipkeverés történetéről is Bartha Júlia néprajzkutató tolmácsolásában, miközben a helyszínen mi magunk is kipróbálhattuk a különböző technikákat.

A kellemes zenei feltöltődésről a Little Symphony vonósegyüttes gondoskodott, majd színpadra állt Liza, a budapesti Bartók Béla konzervatórium diákja, Écsi Gyöngyi pedig kedves mesével ajándékozta meg az érdeklődőket. A sétálóutca különleges divatbemutatónak adott otthont: két fiatal divattervező, Tomáš Šajden és a párkányi Lukács Ádám csipkés alkotásait a régió csodaszép leányzói mutatták be. A kézművesek csipkét, lekvárt, gyógynövényt, mézeskalácsot, egyedi textileket, kézműves szappant, ékszereket, horgolt állatkákat kínáltak, az ügyeskedni vágyók Borka Dávid rézbiléta műhelyében, valamint a helyi KisGombos és a krakoványi Bábence kézműveseivel alkothattak.  

A város legfinomabb linzeres süteményét is megkóstolhatták az arra járók. A versenyre tizenhat süteményt neveztek. Az első díj Csáki Mária finomságát díjazta, a második helyen Szalay Mária, a harmadikon Sukupčák Mária nyalánkságai végeztek, a különdíjat pedig Dudek Enikő és Ildikó vehették át. Az estét Kökény Attila koncertje zárta, melyre több százan voltak kíváncsiak.

csipke-2-bokor.jpg
Galéria
+8 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.