2018. október 24., 12:13

A „selyés” diákokban is erősödött a magyarság összetartozásának érzése

A hagyományokhoz híven a Selye János Gimnázium e tanévben is bekapcsolódott a Rákóczi Szövetség Gloria Victis – 1956 elnevezésű rendezvénysorozatába. Annak keretén belül a komáromi oktatási intézményből hét diák Nagy András kísérőtanárral együtt vehetett részt az 1956-os budapesti fákylás felvonulásal egybekötött Kárpát-medencei ifjúsági találkozón.

Fáklyás felvonuláson
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: SJG archívuma

„A háromnapos rendezvényre 2500 Kárpát-medencei egyetemista és középiskolás azzal a céllal utazott, hogy közösen tisztelegjen az 56´-os hősök emléke előtt, s élményszerű ismereteket szerezzen az 1956-os magyar forradalomról és szabadságharcról. A találkozó központi helyszíne a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem volt, programja azonban sok szálon futott. Csúcspontját a diákjaink által minden évben látogatott fáklyás felvonulás jelentette” – tájékoztatta portálunkat Nagy András kísérőtanár.

Majd kifejtette: Komáromból autóbusszal utaztak Budapestre.  Előzőleg a magyarországi szervezők egy meglepetésnek számító sétahajózást is beiktattak a tartalmas programba. „A hozzávetőleg kétórás sétahajózás során nagyszerű előadásokat hallgathattunk meg a Duna mindkét partján található nevezetes épületekkel és további látnivalókkal kapcsolatban. Diákjaink a hajóút végén megkapott ebédcsomagjaikat a rakparton üldgélő hajléktalanoknak adományozták, így szerezve nekik is igazi ünnepi hangulatot. Szívmelengető volt ezen önzetlen cselekedetük és a hálás megajándékozottak könnybe lábadt tekintetének a látványa” – mondta el.

Fotó:  SJG archívuma

Arról is beszámolt, hogy a 15 órakor kezdődő műegyetemi ünnepség után a diákokon és tanárokon kívül további érdeklődők is fáklyát ragadtak, s a lelkes tömeg a lobogó fáklyákat szorongatva végighaladt a következő történelmi útvonalon: Műegyetem – Szent Gellért tér – Szent Gellért rakpart – Várkert rakpart – Casino – Ybl Miklós tér – Clark Ádám tér – Fő utca – Jégverem utca – Bem rakpart – Bem tér.

„A közel másfél órás, csöppet sem megerőltető menetelés után a még izzó vagy égő fáklyáinkkal elérkezünk a koszorúzás helyszínére. A Bem téri megemlékezésen a határon túli diákok nevében Bence Norbert kárpátaljai egyetemista szólalt fel, majd őt követte Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter. A koszorúzás utáni zárókoncertbe is belehallgattunk, majd haza kellett indulnunk” – ecsetelte a történteket.

A budapesti eseménysorozaton résztvevő 2500 fiatal a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei középiskolákon és egyetemeken működő ifjúsági szervezeteinek a tagja. Köztük 800 magyarországi, 700 felvidéki, 550 erdélyi, 250 délvidéki és 200 kárpátaljai fiatal volt. Informátorunk hozzátette: a Rákóczi Szövetség október 23-i Diákutaztatási Programjának támogatásával ezenkívül 125 magyar középiskola több mint hatezer diákja utazott egy-egy további Kárpát-medencei térség magyar közösségéhez ünnepelni. Ekképp is jobban megismerve egymást és erősítve az együvétartozás érzését. 

„Ezúton is köszönetet mondunk a Rákóczi Szövetség munkatársainak, akik folyamatosan annak érdekében munkálkodnak, hogy a Kárpát-medencei magyarság összetartozás-tudata megmaradjon és folyamatosan erősödjön” – zárta tájékoztatását Nagy András.

Fáklyás felvonuláson
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.