2019. június 30., 16:06

40 éves barátság

Kaposkelecsény és a magyarországi Tiszakanyár pontosan 40 éve állnak baráti kapcsolatban egymással. Igaz, ez a barátság nem a polgármesterek szintjén köttetett, hanem a települések futballrajongói találtak egymásra, ám azt  máig megőrizték. Az elmúlt hétvégén a kelecsényiek jártak Kanyáron, ahol a falunapon futballmérkőzést is játszott egymással a két település csapata. E hétvégén pedig Tiszakanyár érkezett Kaposkelecsénybe, hogy a fiatalok és az öregfiúk a pályán ismételten összemérjék erejüket .

kanyar-kelecseny.jpg
Médialapozó
Fotó: Varga Tibor

A műsor 14 órakor a helyi futballpályán az ifjúsági mérkőzéssel kezdődött, majd a megnyitó után az öregfiúk meccsét láthatta a közönség. Aki nem érdeklődik túlzottan a sport iránt, az is talált magának elfoglaltságot, hiszen Horváth Imre zenekara húzta a talpalávalót, a gyerekeknek volt óriás ugrálóvár, légcsúszda, arcfestés, kézműves foglalkozás, sőt a Karosról érkező Szabó Péter a hagyományőrző íjászat rejtelmeibe is bevezette az érdeklődőket.

Hangulatkép
Kép forrása: Zsebik Ildikó
Hangulatkép

Eljött Tiszakanyár polgármestere, Háda György is, pedig nehéz héten volt túl, hiszen falujában hét elején olyan vihar pusztított, hogy néhány háztartásban még mindig szünetelt az áramszolgáltatás. Akinek esetleg ismerősen cseng a Háda név, az nem téved, arról a cégalapítóról van szó, akinek a használtruha piacon ma sincs konkurenciája Magyarországon. De mert a szűkebb és tágabb rokonsága lassan átveszi tőle az üzlet irányításának nagy részét, így megteheti, hogy faluja építését, szépítését polgármesterként magára vállalja.

Tőle tudtuk meg azt is, hogy a 40 éve tartó kapcsolatot hellyel-közzel végigasszisztálta, hiszen valamikor amatőr zenészként is közönség elé állt. Kezdetben, a kapcsolatok kialakításánál a vendégek még a családoknál aludtak, ennek köszönhető, hogy a két falu lakóinak nagy része ma is barátként összejár. Ráadásul anno 3 naposra tervezték a találkozókat, s nemcsak a falun belül tartózkodtak, hanem pl. a Šíravához is eljutottak.

Háda György
Kép forrása: Zsebik Ildikó
Háda György

Háda György 5 éve dolgozik polgármesterként, és büszke az azóta kialakított honfoglalási parkukra, de szeretné még szebbé tenni Tiszakanyár központját.

Varga Tibor, Kaposkelecsény első embere vendéglátói feladatai mellett elárulta: egy olyan faragással szeretnének kedveskedni vendégeiknek, amelyre felkerült a két falu címere és egy idézet.  

Varga Tibor és László Attila
Kép forrása: Zsebik Ildikó
Varga Tibor és László Attila

A találkozó, miután a hazaiak mindkét meccset megnyerték, a tombolahúzással folytatódott és László Attila koncertjével zárult. Ő az a fiatalember, aki erdélyiként 2011-ben  megnyerte a Csillag születik tehetségkutatót. Végül a jelenlévők közösen elénekelték a magyar és a székely himnuszt. A vendégek ellátogattak még a községházára is, ahol régi fotókat nézegetve emlékeztek az elmúlt évtizedekre.

Ők sem unatkoztak
Kép forrása: Zsebik Ildikó
Ők sem unatkoztak

 

kanyar-kelecseny.jpg
+8 kép a galériában
Megosztás