2026. október 15., 19:21

TÁDZS: egy rendhagyó színházi előadás Királyhelmecen

Október 9-én este megtelt a királyhelmeci művelődési központ színházterme. Az előadás iránt nagy volt az érdeklődés, az összes jegy egy hét alatt gazdára talált. Az esemény szervezőjét, Drab Melindát is meglepte, hogy egy ismeretlen darabra, amely ráadásul egy kortárs dráma, milyen nagy érdeklődés volt a városban, de még a közeli településekről is érkeztek vendégek. 

TÁDZS
Galéria
+2 kép a galériában
A TÁDZS című előadás Királyhelmecen
Fotó: Drab Melinda

A TÁDZS két gyerekkori barát, Huma és Babur története, akik palotaőrök az agrai udvarban, 1648-ban, a Tádzs Mahal építésének utolsó napjaiban. A császár megtiltotta, hogy bárki meglássa a még el nem készült épületet. Amikor azonban a felkelő nap első sugarai megcsillanak a fehér kupolákon, a két férfi olyan helyzetbe kerül, amelyben a barátságuk és a hűségük is próbára tétetik. A jeleneteket misztikus árnyjátékok kötik össze. 

A darab egy nehéz emberi dilemmát állít a középpontba: mit tesz az ember, amikor választania kell a parancs és a lelkiismerete között, és hogyan él tovább azután, hogy már döntött. A történet egyszerre szól barátságról, felelősségről és azokról a döntésekről, amelyek következményeit már nem lehet meg nem történtté tenni.

Szervezőként különösen jó érzés volt megtapasztalni, milyen nyitottan fogadta a királyhelmeci közönség ezt a megrázó, elgondolkodtató előadást. Drab Melinda úgy fogalmazott, sokszor talán mi magunk becsüljük alá a nézőket, amikor azt gondoljuk, hogy csak a komédiával lehet közönséget vonzani. Pedig ez az este is megmutatta, hogy van igény az olyan előadásokra is, amelyek nemcsak szórakoztatnak, hanem kérdéseket hagynak bennünk, megérintenek, és még hazafelé is tovább foglalkoztatnak.

TÁDZS
Árnyjátékok színesítették az előadást
Fotó:  Drab Melinda

A TÁDZS egy frissen végzett, diákszínjátszókból álló csapat munkája. A budapesti Vörösmarty Mihály Gimnáziumban kezdték közösen, az Országos Diákszínjátszó Fesztiválon több díjat kaptak, majd Fecske Utca Társulat néven folytatták tovább. Baburt Zikkert Milán, Humát Orbán Márk alakítja, a táncosok: Szőke Maja és Antosz Noa. A magyar változatot Kárpáti Léna készítette, ő rendezte az előadást is. 

TÁDZS
A Fecske Utca Társulat Királyhelmecen
Fotó:  Drab Melinda

Drab Melinda szerint fontos, hogy olyan történeteket is megismerhessen a közönség, amelyek mélyen megérintenek bennünket. A királyhelmeci teltház, és a nézők visszajelzései is megerősítették abban, hogy a könnyed, vidám darabok mellett a komolyabb, elgondolkodtató előadásokat is édemes elhozni a városba, hiszen ezekre is nyitott a közönség. 

(Forrás: Drab Melinda)

TÁDZS
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék