Színes programsorozat Zenthe Ferenc születésének 100. évfordulóján

2020. január 10., 10:20
Virsinszky Tamás

Közel húsz programmal emlékezik névadója, Zenthe Ferenc születésének századik évfordulójára Salgótarján színháza. Az emlékévben egyebek mellett drámapályázatot írnak ki, könyvet jelentetnek meg, de elkészül a Zenthe-tortaszelet és kiadják a Zenthe-emlékérmet is.

A Zenthe 100 elnevezésű programsorozatról kedden tartottak sajtótájékoztatót a nógrádi megyeszékhelyen.

Simon Lajos, a színház igazgatója elsőként az eseménysorozat fővédnökét, ifjabb Zenthe Ferencet köszöntötte a Zenthe Szalonban, aki kiemelte: édesapja viharos történelmi korokban is nyugodt, kiegyensúlyozott pályát járhatott be. A nevét viselő salgótarjáni teátrum fejlődését dicsérve elmondta: biztos benne, hogy újabb generációk ismerik meg a kétszeres Jászai-, valamint Kossuth-díjas művész munkásságát.

Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere szerint mindent megtesznek az emlékév sikeréért és azért, hogy Zenthe Ferenc neve minél tovább éljen a köztudatban. Az emlékév kapcsán januárban nyílt drámapályázatot hirdetnek meg, amelyre olyan műveket várnak, amelyek Zenthe Ferenc filmjeiből merítik témájukat, emellett megjelentetik a salgótarjáni színjátszás és a Zenthe Színház történetét feldolgozó könyvet is. A győztes darabo(ka)t a teátrum műsorára tűzi, s a Palócföld irodalmi folyóirat is közli.

A városi Dornyay Béla Múzeum áprilisban kiállítást rendez, a színház pedig a tájelőadások helyszínein vándorkiállításon mutatja be névadója életét. Egyházi koncertet és diákok számára vetélkedőt is szerveznek Zenthe Ferenc tiszteletére, szeptemberben filmjeit vetítik az Apolló moziban.

Április 23-án, Zenthe Ferenc születésnapjának előestéjén díszvacsorát tartanak jeles színházi személyiségek, pályatársak és a nemzet színészei részvételével a művelődési központ üvegcsarnokában. Másnap hagyományosan koszorúznak Zenthe Ferenc sírjánál a Farkasréti temetőben, 26-án pedig Zenthe-emléknapot tartanak Salgóbányán.

A 2020/21-es bajnoki szezon első hazai mérkőzése előtt megrendezik a Magyar Színészválogatott és az idén százéves Salgótarjáni Bányász Torna Club (SBTC) nagypályás labdarúgó mérkőzését.

A Magyar Posta a Jeles magyar előadóművészek sorozatban Zenthe Ferencről bélyeget bocsát ki idén, Salgótarjánban pedig elkészül a Zenthe-tortaszelet, a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Nógrád Megyei Szervezete pedig Zenthe-emlékérmet ad ki a színházzal közösen, az önkormányzat támogatásával. A bronz érme előlapján a színművész portréja, hátlapján szülőháza látható.

Zenthe Ferenc (1920-2006) Salgótarján salgóbányai városrészében született. Első filmszerepét Nagy Sándor honvédtábornokként 1953-ban alakította a Föltámadott a tengerben, játékfilmben utoljára a Magyar vándor című filmben szerepelt 2004-ben. Legnagyobb ismertséget hozó filmsorozata A Tenkes kapitánya volt, szerepelt a Szomszédok című teleregényben és A Szabó család című rádiósorozatban is.

Zenthe Ferenc tiszteletére Salgótarjánban 2006-ban emlékparkot alakítottak ki, ahol két évvel később mellszobrát is felavatták. 2012-től minden évben Zenthe-emléknapot szerveznek, a 2012-ben megalakult színház Zenthe Ferenc Emlékplakett elnevezéssel alapított díjat. Salgóbányán emlékszobában is bemutatják a nemzet színésze gyerekkorát, életét, munkásságát, 2015-ben pedig létrejött a Zenthe Szalon, ahol kamara- és pódiumestek, felolvasó színházi estek kapnak helyet.

Forrás: MTI, Zenthe Ferenc Színház