2021. június 29., 11:53

Pethes Sándor, a miniatűr remeklések mestere

Nem könnyű színészcsemetének lenni. Ha pedig az utód ráadásul a színészpályát választja, ráadásul a papa még életében legendává avanzsál, még nehezebb. Hisz mindenki akaratlanul is a papát látja benne. A XIX. század utolsó évében Kassán született Pethes Sándor megbirkózott a feladattal. Bár nem játszotta el Cyranót, nem lett belőle Shakespeare-színész, hat évtizedes pályáján a miniatűr remeklések mestere lett, akinek sokszor egy-egy mondatnyi belépő jutott. Nem egyszer előfordult, hogy a belépőt követő vastaps hosszabb volt, mint maga a színpadi jelenlét. Pethes Sándor még végigjátszotta az utolsó évadát, hogy fennakadást ne okozzon a színházi ügymenetben, majd 82 évesen csendben távozott.

fortepan
Vígszínház, Arthur Miller: Közjáték Vichyben című drámájának előadása. Harkányi Endre, Latinovits Zoltán, Benkő Gyula, Kern András, Pethes Sándor, Darvas Iván színművészek.
Fotó: Fortepan/Kotnyek Antal
Cyranótól a Pethes levesig

Szinte véletlenül született Kassán, mint annak idején Blaha Lujza Rimaszombatban. Édesapja, Pethes Imre pályája elején nem igazán találta a helyét, lassan érő típus volt, így 1899 egy kassai társulatban érte feleségével, a primadonna Kocsis Etelkával együtt. Ő maga Jászárokszálláson született 1864 december 18-án egy komáromi gyökerekkel is rendelkező kecskeméti családban, s nagyon sokáig hezitált, jogász vagy bölcsész legyen-e belőle. Beiratkozott ide is, oda is, majd átment a Színiakadémiára, ahol szintén nem volt túl kitartó, a harmadik év végén ott hagyta. Maga a mestere, a darabíróként is jelentős Szigeti József szintén nem jósolt nagy jövőt számára a színészi pályán, de egy újabb próbálkozás után 27 éves korában mégis befejezte az iskolát, s okleveles színész lett. Az első évek mintha Szigeti igazát bizonyították volna, végigjárta a fél Monarchiát. Győr után Arad, Szeged, Debrecen, Sopron, Pécs, Kassa, Nagyvárad, Temesvár következett. Itt csatlakozott Makó Lajos társulatához, akik télen Temesvárt, nyáron pedig Budán játszottak a legendás Horváth-kertben, ahová később az a bizonyos sláger is csábította a nagyérdeműt. S itt játszotta el magyarországi ősbemutatóként Rostand Cyranójának a címszerepét Ábrányi Emil parádés fordításában. Az ő szájából hangzott el először a híres mondat: „Magamat kigúnyolom, ha kell,//de hogy más gúnyoljon, azt nem tűröm el”. Talán saját maga sem gondolta, hogy ezzel a szereppel berobban a magyar színháztörténetbe. „Pethes Imre neve összeforrott Cyrano alakjával, amelyet ő játszott először magyar színpadon, s bár utána még voltak kitűnő Cyranók, az ő alakítását nem múlta felül egyik sem” – írja az alakításáról Cenner Mihály színháztörténész, pedig eljátszották még jó páran a nagy orrú lovag szerepét Szabó Sándortól Szervét Tiborig. Egy év múlva már a Vígszínház tagja, majd újabb egy év múlva már a Nemzeti Színhát tagja.

Itt már nem kell annyit várnia az újabb sikerig, 1904. január 15-én mutatták be James Matthew Barrie Egyenlőség c. szatíráját, amelynek főszerepe meghozza az első pesti sikert.

Innen már szinte nyílegyenes az út a halhatatlanságig, s az életéből alig hátralévő két évtizedben folyamatosan csúcsra járatják a tehetségét. Mintegy 250 szerepet játszik el, egy újabb Rostand-siker, a Regényesek, de ő lesz az első nagy magyar Shakespeare-színész, aki a reneszánsz kori angol mester 25 szerepét is eljátszotta. Volt Hamlet, Petruchio, VIII. Henrik, Benedek és Lear király is. Ahogy eljátszotta Tartuffe szerepét, a Nórában Helmert és Rank doktort, a Bánk bánban Peturt, Bánkot és Tiborcot is. Nyolc alkalommal rendezésre adta a fejét, így színre vitte szeretett Cyranóját, ahogy a Czillei és a Hunyadiak c. kevésbé ismert Vörösmarty-opuszt, s mintegy búcsúdalaként Schiller Haramiák c. tragédiáját. Utolsó idényét együtt töltötte a Nemzetiben a fiával, Sándorral, akivel egy előadásban is szerepelhetett. Az arany emberben ő játszotta a címszerepet, míg fia Krisztyán Tódort. 1919 óta tanított a Színiakadémián is, ahol rajongtak érte a diákjai. Itt találkozott vele Jávor Pál is, aki Aradon felszállván a vonatra Koppenhágába indult moziszínésznek, de csak Budapestig jutott, ahol a Rákóczi úton épp románok masíroztak. Belépve az akadémia udvarára, egy férfi jött vele szemben, akit meg is kérdezett: „Hol lehet, kérem, itt jelentkezni?” Az ismeretlen úr barátságosan megjelölte az időpontot és a helyet, s még arra is figyelmeztette, hogy legalább egy verssel készüljön. Jávor délután ugyancsak meglepődött, amikor a felvételin az asztal másik oldalán az a bizonyos „délelőtti” úr ült. „Nekem még ma is az az érzésem, most is ő fogja a kezemet, és ő vezet a pályámon” – nyilatkozta évtizedekkel később. De nagyon szerette őt egy másik tanítványa, Somlay Artúr is, aki alkalmi versben köszönte meg, amit tőle kapott:

„Bírja hát Őt bár a Föld s az Ég,
Én bírom azt, amit bennem hagyott,
A Szépet és Nagyot.
Amivel megtöltötte a szívemet csordultig,
Amitől a könnyem szakad
Hogy a cipőmnek sarka ázik bele.”      

Egy hónappal a hatvanadik születésnapja előtt halt meg. Az emlékkönyvek, pár néma film, a tanítványok őrizték meg az emlékét, valamint egy leves, ugyanis Pethes Imre szerette a hasát. A Pethes-leves marhahúsból készített, csontvelővel és pirítós kenyérrel tálalt húsleves, s ma is van budapesti étterem, amelynek az étlapján megtalálható.

Nem lett belőle Petőfi Zoltánka

Hihetetlen, de közel 200 filmben, tévéfilmben játszott. Alig volt olyan hangosfilm 1945 előtt, amelyben ne szerepelt volna. Igaz, már a némafilmet, majd a félhangosat is kipróbálta. Még Siménfalvy Sándort is lepipálta, ahogy Makláry Zoltánt is. 1921-ben A piros bugyellárisban állt először kamera elé a kis Pethes, de játszott a félig néma, félig hangos Csak egy kislány van a világon c. filmben Jávor Pállal, ahogy az első igazi hangosfilmben, A kék bálványban is.

Többnyire snájdig úriembereket hozott, legyen az szerepe szerint lakáj, szélhámos, sofőr, tűzoltóparancsnok, miniszteri biztos vagy pitiáner nyugati rabló, mint egyik utolsó játékfilmjében, a Fuss, hogy utolérjenek című könnyed Keleti Márton vígjátékban.

Pethes Sándor eredetileg orvosnak készült, de a végén mégsem tudott ellenállni a késztetésnek, hiszen apja mellett unokaöccse, Pethes Ferenc, de apja unokahúga, Margit is a színpadi deszkákat koptatta, így igazi színészdinasztiának számítottak, amelyekből volt jó néhány akkoriban. A Sebestyének, a Miklósyak, a Latabárok, a Komlósok, ahol apáról fiúra, esetleg lányra szállt a színpad szeretete annak minden előnyével és hátrányával együtt. Benkő Péter, Balázsovits Edit, Földessy Margit, Haumann Máté bizonyára sokat tudnának erről mesélni. „Színész lehetsz, de csak a magad erejéből” – figyelmeztette őt az apja, s Pethes Sándor már a pályája legelején tudta, hogy nem lesz belőle se Hamlet, se Cyrano, de valószínűleg nem is nagyon vágyott rá, hisz gyorsan megtalálta a maga hangját. Bár hosszú évekig a Nemzeti tagja volt, igazi otthona mégis a kabarék és a film világa volt. Nagy Endre kabaréjának oszlopos tagja volt, az Apolló és más pesti kabarékban mintegy hatezerszer adta elő Dénes Györggyel Fox és Box figuráját, angol halandzsa-számukat még a Budapestre látogató walesi herceg is megtapsolta. Közben a Nemzetiben kisebb szerepekben próbálja kárpótolni az egész estét betöltő szerepek hiányát. Ösztövér a Szentivánéji álomban, Berreh a Csongor és Tündében, Kapus a Macbethben, Forgalmista Zilahy Süt a nap c. darabjában. Megannyi egymondatos szerep. Ezekben az években több öregembert is eljátszik, az Hevesi Sándor Elzevirben például egy olyan öreg bárót játszott, akinek a bőre már össze van száradva, és olyan fakó, mint a pergamen. Ugyanezt magyar színpadon Gobbi Hilda tudta csak. Az Elzevír bemutatója után Ódry Árpád gratulál neki: „Jól esik lelkemnek, hogy elragadtatásomnak adhatok kifejezést játékodért. És különösen azért, hogy ott voltál a legteljesebb, ahol lehetetlennek tartottam”.

pethes sándor
A Magyar Rádió 14-es stúdiójában Feleki Kamill (b), Borbás Gabi és Pethes Sándor színművészek.
Fotó:  Fortepan/Szalay Zoltán

Nos, Pethes Sándor, Sanyika bácsika, később is örömét lelte ezekben a kis és öreg szerepekben, ahogy a közönsége is. 1957-ben otthonra talál a Vígszínházban, ahol számtalan kis és öreg szerepben bizonyíthat.

Tyelegin a Ványa bácsiban, öreg zsidó a Közjáták Vichyben című Miller-legendásban, amelyben a fiút az akkor még középiskolás Kern András játszotta, de volt Keszeg András a Vízkeresztben, s Sylvester titoknok a Vörös postakocsiban, Diaforius a Képzelt betegben, de Rank doktor is a Nórában, amelyet annak idején már az apja is eljátszott. A legifjabbak a Csinn-Bumm cirkusz Bukfenceként ismerhették meg. Vígszínházi kollégája, Szatmári István írja róla: „Valószínűtlenül világos szemével, fehér, lobogó hajával, napról napra fogyó sápadt arcával, mesebeli apóka lett ez a mindenre pontosan visszaemlékező örök gyerek”. Utolsó szerepe Markó volt a Horvai István által rendezett Platonovban alig két hónappal a halála előtt. Az 1980/81-es évadot becsülettel teljesítette, s amikor már mindenki a nyári élményeket hajszolta, ő csendesen lelépett a színről.

Sikernél, dicsőségnél többet jelent számomra a meggyőződés, hogy sikerült apám nevének emberi és művészi tisztaságát megőriznem”

– nyilatkozta egyszer. Pethes Sándor nyugodtan hajthatta örök álomra a fejét. Nemcsak apja nevének tisztaságát őrizte meg, hanem ő is örökre beírta magát a színház- s filmtörténetbe.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.