2021. július 8., 14:32

A vén bakancsos végre nézők előtt

A Komáromi Jókai Színházban a 2020-as év végén kezdődtek Szigeti József A vén bakancsos és fia, a huszár próbái. A járványhelyzet azonban rögtön az elején megnehezítette az alkotók dolgát. A próbafolyamat sajnos februárban megszakadt.

A vén bakancsos és fia, a huszár
Galéria
+13 kép a galériában
Fotó: Dömötör Ede

Négy hónap után látott újra neki a társulat a próbáknak. Az eredményt 2021. július 9-én, pénteken 19 órai kezdettel tekinthetik meg először a színház bérletes nézői.

Az előadás rendezője Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és rendező,

a díszlet és a jelmezek Gyarmathy Ágnes tervei alapján készültek. Az előadás Horváth Z. Gergely átirata alapján készült, dramaturgként Garajszki Margit dolgozott a produkcióban.

A zenés-táncos előadás koreográfusa Gálik Gábor volt.

A vén bakancsos és fia, a huszár az egyik legismertebb magyar népszínmű a legsötétebb Bach korszakban, 1853-ban született.

Főhőse Sugár Mihály, a napóleoni háborúkban kiszolgált baka (bakancsos), fia, a huszár pedig az 1848-as szabadságharcban veszíti el karját. Apa és fia, két generáció, amely ugyanazt a modellhelyzetet éli meg: komolyan véve a felettük álló hatalmat, háborúba mennek, testi épségüket, egészségüket sem kímélve áldozatot hoznak a királyért, a hazáért, az otthonmaradókért, civil, hétköznapi életükben azonban kisemmizettekké, földönfutóvá vállnak éppen azok által, akik miatt az áldozatot meghozták. Ilon, a zsugori és nagyravágyó kocsmáros lánya a szegény bakancsos fiát, a huszárt szereti. Ám anyja fondorlatokkal, csellel elejét veszi a násznak. Ő többre, gazdagságra vágyik, s ezt lánya férjhez menésével akarja elérni. Nem kell azonban félteni a csavaros eszű magyar bakát, kígyóvá válik a kígyók között, és csellel legyőzi a zsugori sváb kocsmárosnét, így a történet végén a szerelmesek egymásra találnak, mindenki elnyeri méltó jutalmát, vagy éppen büntetését.

2021-07-08-ven-bakancsos-09
Fotó:  Dömötör Ede

Sugár Mihályt, a furfangos öreg bakancsost Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas, érdemes művész, a számító kocsmárosnét Varsányi Mari alakítja. A fiatal szerelmespár Matusek Attila és Bencsík Stefánia e. h. További szerepekben a Jászai Mari-díjas Fabó Tibort, Szabó Viktort és Hostomský Fannit, valamint Méhes Gergelyt / Mácsik Bencét láthatják a nézők.

Az előadásban megszólaló dalokat élő zenei kísérettel adják elő a színészek.

A zenekart tagjai: Kónyai Flórián (hegedű), Baranyai Lajos (klarinét), Orsós Tamás (brácsa) Hanusz Zoltán (nagybőgő). Tánckar: Gálik Gábor, Gálik Klaudia, Barthalos Kristóf, Nagy Áron. További közreműködők: ifj. Erdélyi Zoltán, Leczkési Dóra, Nagy László, Pálinkás Andrássy Zsuzsanna, Sipula Zoltán, Varga Benjámin.

2021-07-08-ven-bakancsos-20
Fotó:  Dömötör Ede

Hosszú idő után először most van lehetőség arra, hogy teljes nézőtér előtt játsszon a társulat,

az előadás alkotói, színészei nagy örömmel várják a találkozást.

A bemutatót követően még négy további előadás ad lehetőséget a kellemes nyáresti kikapcsolódásra: július 10-én, szombaton 19 órakor, 11-én, vasárnap 15 órakor, 23-án, pénteken és 24-én, szombaton pedig 19 órakor kezdődnek az előadások. Minden érdeklődőt szeretettel vár a Komáromi Jókai Színház!

2021-07-08-ven-bakancsos-02
Galéria
+13 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.