2019. augusztus 31., 15:18

Vida Kristopher a DAC-Slovan előtt: nem fogjuk harc nélkül átadni a bajnoki címet senkinek!

Az előző fordulóban ismét a győztesek útjára lépett a DAC a sereghajtó Nyitra otthonában. Peter Hyballa fiaira pedig egy újabb sorsdöntő rangadó vár a nagy rivális bajnoki címvédő és a hétközben az Európa-liga csoportkörébe bejutó pozsonyi Slovan ellen.

Vida Kristopher: egy nagyon sikeres év van a hátunk mögött!
Fotó: Lelkes Ernő és fcdac.sk

A Fortuna Liga hetedik fordulója igazi csemegével kedveskedik a futballszerető közönségnek. A vasárnapi programban a bajnoki címvédő pozsonyi Slovan Csallóköz szívébe látogat, hogy megmérkőzzön a nagy rivális DAC együttesével.

Peter Hyballa együttese a szezon kezdetén kisebb hullámvölgybe került és a csapat is kereste a tavalyi önmagát, ami leginkább annak tudható be, hogy a nyáron érkező új játékosokat egyelőre Hyballa mester nem tudta megfelelően beépíteni a csapatba. Főképpen az együttes legérzékenyebb pontját, a védelmet érintette leginkább a változás. További gondot okozott Kalmár Zsolt és Connor Ronan hiánya, akik sérülés miatt nem léptek pályára a Nagymihály és a Nyitra elleni bajnokin sem, ráadásul  a Slovan elleni rangadót is kihagyják.

Azt azért tudni kell, hogy többen is távoztak a tavalyi kezdőcsapatból, különösen a védelemből, ahol az összeszokottság nagyon fontos, így természetes, hogy kell egy kis idő, mire a hátsó sorunk összeszokik”

- nyilatkozta a találkozó előtt Vida Kristopher, aki egyébként már nagyon várja a vasárnapi rangadót.

A Slovan a tavalyi évhez hasonlóan idén is jól kezdte a bajnokságot, és első öt bajnokiját megnyerte, az előző fordulóban csupán a Zsolna tudott pontot rabolni Holmanéktól. A hétközben pedig óriási sikert könyvelt el a szlovák bajnoki címvédő, miután a görög bajnok PAOK Szaloniki otthonában kiharcolták az Európa-liga főtáblájára való bejutást.

Komoly riválisok 1988 óta

A Fortuna Liga hetedik fordulójában immáron 59. alkalommal mérkőzhet meg a két nagy rivális, amely a derbi múltját ismerve több mint egy futballmérkőzés. Eddigi mérkőzéseiken a pozsonyiak voltak az eredményesebbek, 35 győzelemmel, míg a sárga-kékek csak 11 győzelmet tudnak felmutatni a derbik történetében, pontosztozkodásra 12 alkalommal került sor.

Ami a Csallóközben rendezett mérkőzéseket illeti, a dunaszerdahelyiek hazai közönség előtt 9 győzelemmel büszkélkedhetnek a pozsonyiak 13 győzelmével szemben. A sárga-kékek legnagyobb arányú győzelmüket még 1989-ben könyvelhették el, míg a legelső derbire 1988 októberében került sor a Slovan otthonában.

Legutóbb április 27-én a MOL Arénában feszült egymásnak a két rivális, akkor Vida Kristopher góljával a sárga-kékek megszakították a Slovan parádés győzelmi szériáját: a pozsonyiak ezen a találkozón szenvedték el első vereségüket a tavalyi szezonban.

Ráadásul azon a mérkőzésen úgy nyertek a sárga-kékek, hogy Jedlička büntetőt hárított, s végül emberhátrányban fejezték be a mérkőzést.

"Nem fogjuk harc nélkül átadni a bajnoki címet"

A DAC magyar támadóinak jó emlékei vannak  a Slovan elleni derbikről, hiszen a MOL Arénában Kalmár Zsolt és legutóbb Vida Kristopher is szerzett már győztes találatot a pozsonyi együttes ellen.

"Két élcsapat mérkőzése, hiába van a bajnokság elején, természetesen kihatással van az egész szezonra, ezért arra készülünk, hogy tudatosítsuk a pozsonyiakban,

idén sem fogjuk harc nélkül átadni a bajnoki címet senkinek. Elszántak vagyunk, keményen edzettünk a héten, és készen állunk rá, hogy telt ház előtt, óriási hangulatban küzdjünk meg a legnagyobb ellenfelünkkel. A legutóbbi fordulóban fontos meccset nyertünk meg, ez a csapat önbizalmának is jót tett, és persze játékban is sokat javultunk”

- szögezte le Vida Kristopher a MOL Csapatnak adott interjújában.

A Fortuna Liga 7.fordulójának teljes programja:
Augusztus 31., szombat:
Szpartak Nagyszombat – MFK Zemplén Nagymihály - 18:00 (Dvojka)
MŠK Zsolna – FK Szenica – 19:00 (Huste TV)
ŠKF Szered – FK Pohronie Garamszentkereszt – 19:00 (Huste TV)
FC ViOn Aranyosmarót - MFK Rózsahegy - 19:00 (Huste TV)
Szeptember 1., vasárnap:
FC DAC 1904 - ŠK Slovan – 18:00 (Orange Sport)
AS Trencsén - FC Nyitra – 19:00 (Huste TV)

Megosztás
Címkék