2019. március 1., 20:55

Vettel az elmúlt két hét legjobb idejét hozta a F1-es teszten

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája érte el a zárónap, egyben az elmúlt két hét legjobb köridejét a Forma-1-es csapatok barcelonai tesztelésén pénteken.

Sebastian Vettel
Fotó: TASR

A 31 éves Vettel 1:16.221 perc alatt ért körbe a Barcelonához közeli Circuit de Catalunyán, míg a világbajnoki címvédő és ötszörös vb-győztes Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője 1:16.224 perces idővel végzett a második helyen.

A 34 esztendős Hamilton egy nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy „körülbelül fél másodperc” a lemaradásuk a Ferrarival szemben, ezért arra számít, hogy az idén lesz a legnehezebb számukra megvédeni az egyéni és a konstruktőri vb-címet.

„Az elmúlt években a szezon előtti teszteken mindig jó volt az autójuk, de a mostani még jobbnak tűnik” – jelentette ki a brit pilóta.

A pénteki gyakorlást Hamilton csapattársa, a finn Valtteri Bottas zárta a harmadik helyen (1:16.561 perc).

A csapatok az előző héten hétfőtől csütörtökig, most pedig keddtől péntekig tesztelhették a 2019-es versenyautókat.

A világbajnoki szezon március 17-én, az Ausztrál Nagydíjjal kezdődik Melbourne-ben.

Megosztás
Címkék