Vermes Balázs: az aranyérem a belső harmónia velejárója
Szeptember első hetében került sor a Nomád Világjátékokra Kirgizisztánban, ahol a magyar csapat kiválóan szerepelt. Négy arany-, négy ezüst- és négy bronzéremmel térhetett haza. A harmadszor megrendezett nomád olimpián csaknem 80 ország több mint 2000 versenyzője 35 sportágban mérte össze erejét.
Az 52 fős magyar küldöttség a Magyar Turán Szövetség, a Magyar Íjász Szövetség és a Nemzeti Versenysport Szövetség által delegált íjászokból, birkózókból és más versenyszámokban induló sportolókból állt. Az egyik aranyérmet a gútai Vermes Balázs, a Kassai Lovasíjász Iskolához tartozó Vermes törzs tagja hozta el. Két éve, a második Nomád Világjátékokon édesapja, Vermes István lett a lovasíjász-bajnok, akkor Balázs bronzérmes lett.
– A lovasíjászat édesapámat 1995-ben találta meg, én akkor hatéves voltam. Egy évre rá már volt lova, íja, elkezdett gyakorolni, és én igyekeztem minél gyakrabban részt venni ebben – kezdi visszaidézni a gyerekkori emlékeit Vermes Balázs. – Emlékszem, felültetett maga mögé, és vágtáztunk a hóban. Pattogtam a lovon, fájt a hátsóm, de hatalmas öröm volt. Bár óriási élmény volt lovagolni, lőni a gyerekíjjal, korántsem volt ez számomra akkor a legkedvesebb tevékenység. Nálam mindig a kard volt az első. Gyerekkoromban botokat vágtam, és egymást csépeltük a barátaimmal. Ez volt az én világom. De hát az én apám nem kardforgató, hanem lovasíjász volt, azt kellett szeretni. Valójában szerettem is, művészetet láttam benne. Az edzéseken is egyre keményebben befogtak, és az évek során folyamatosan alakultam.
2004-ben elment egy komolyabb edzőtáborba Kassai Lajoshoz.
– Ezek a táborok Lajosnál nagyon sokat adtak, a mostani top lovasíjász-gárda ezeken az edzőtáborokon nőtt fel. Ahogy megalakultak a Kassai Lovasíjász Iskolához tartozó törzsek, elkezdtem versenyezni. Úgy emlékszem, 2004-ben volt az első versenyem, 56 pontot lőttem, aminek akkor borzasztóan örültem. A versenyzés folytatódott, és 2008-ban 160 ponttal már bekerültem a világranglista legjobb 10 lovasíjásza közé. Ez nagyon nagy dolog volt akkor, egy hatalmas vízválasztó. Most a legjobb 5 között vagyok. Legjobb eredményem a világranglista 2. helye volt 2013-ban, 248 ponttal. Azóta a 3-4. helyen állok, 250 körüli pontszámmal.
Vermes Balázs nem az elért pontszámot tekinti a legnagyobb eredményének, sokkal inkább a lovasíjászat szellemi hozadékát. Ez a pozitívum mutatkozott meg szerinte az idei Nomád Világjátékokon elért eredményében is. Nagyon nehéz verseny volt, mondja, de egyben nagyon könnyű is, mert sok múlott a szerencsén és a pillanatnyi lelkiállapoton. Annyira nehezek voltak a külső körülmények és annyira kicsik a célpontok, hogy a valódi lovasíjász-tudás nem tudott megmutatkozni a versenyzőknél.
– Olyan kicsik voltak a célok, hogy például a Kassai-pályának a belső köregysége akkora, mint itt a külső volt. 44 cm volt a külső kör, olyan lovakon ültünk, amiket nem ismertünk, és minden körben váltani kellett a lovat. Összesen csak 3 versenyvágta volt, tehát nem is tudtunk bemelegedni. Csak 3 lövés volt, 7 centiken múlott, hogy valaki 3 pontot szerez, vagy egyet, vagy egyet sem. És a három pont ott már egy nagyon komoly eredmény volt. Hát én egy világbajnokságot nyertem meg 10 ponttal.
A Kassai-iskola lovasíjászai világviszonylatban a legjobbak közé tartoznak. A kirgiz pálya és a szabályok azonban nagyon sokban különböztek a megszokott edzőpályáktól. És amikor a külső körülmények megváltoznak, ott megszűnik az automatizmus. Akár egy csatahelyzetben, csak az azonnali reakció és a tudás számít.
– A pillanatnyi tudást nagyon meghatározza az a mentális és fizikai állapot, ami ott van, az adott pillanatban. Ha tehát egy olyan külső hatás ér, ami énrám érzelmileg hat, az a teljesítményemet abszolút megváltoztatja. Vagy ha például érzelmileg kibillenek, mert a lovam összevissza szalad, hogy még a táblát sem találom el, akkor nagy valószínűséggel ez a verseny elúszik.
Vermes Balázst nem zökkentette ki semmilyen külső körülmény. Ez annak is az eredménye, hogy már nagyon régóta a Kassai-iskola tagja, ahol a mentális felkészítés is nagyon kemény.
A Nomád Világjátékok lovasíjász-bajnoka magánemberként is lovakkal foglalkozik. Fő tevékenységei közé tartozik a lókörmölés, amit természetes módon végez, úgy, hogy beinduljon a patákban az öngyógyító rendszer. Ezenkívül lovakat képez, belovagolja őket, és szabadidejének egy részét a bőrművességnek szenteli. A közelmúltban Biatorbágyra költözött, ahol igyekszik felállítani egy lovasíjász-csapatot.
– Az elkövetkező időben az a fő célom, hogy belsőleg, szellemi szinten tovább fejlődjek, mert a belső fejlődés fizikálisan is kivetül. Számomra nem az a cél, hogy jó versenyeredmények szülessenek, mert ezek valójában következményei, természetes velejárói a lelki harmóniának. A valódi cél éppen ennek a harmóniának a megteremtése, az egyensúlynak a belső és a külső dolgok között. Hogy az életem olyan legyen, amilyennek én szeretném. Ez nemcsak a közelgő téli időszak, de a következő, jó esetben ötven év útja lesz. Közben persze lesznek versenyek, de a lélekkel és a szellemmel is foglalkozni kell. Ki kell szakadni abból a hajszából, amiben a ma embere benne él. Legalábbis meg kell próbálni. Én ezen vagyok. Hogy olyan közösséget teremtsek és abban olyan utat mutassak, ami szerintem példaértékű lehet mások számára is.
(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2018/25. számában)
