2019. augusztus 6., 22:12

Szenzációs ferencvárosi bravúr a Dinamo Zágráb otthonában!

A nagy nevekből álló esélyesebb horvát bajnok otthonában kezdte a harmadik selejtezőkörét a Ferencváros. A zöld-fehérek ellenfele a horvát Dinamo Zágráb, amely komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, hiszen az elmúlt évek során az Európa-ligának és Bajnokok Ligájának is rendszeres résztvevője volt.

fradi-zagrab.jpg
Fotó: m4sport.hu

A találkozó remek hangulatban vette kezdetét, a horvát bajnok kezdte jobban a sorsdöntő mérkőzést. A zágrábi együttes nagyon megnyomta az első tíz percet, ennek eredményeképpen a 7.percben Orsic és Olmo összjátékát követően a spanyol tehetség egy pimasz csellel nagyon befűzte Sigért, majd Dibusz hálójába lőtt. A zöld-fehérek hálóőre ezúttal tehetetlen volt.
A vezetés megszerzése után is a horvátok voltak az aktívabbak, de újabb gólt nem tudtak szerezni az első negyedórában.
A magyar bajnokot megfogta a gyors bekapott gól, ami után percekig nem is tudtak komoly veszélyt jelenteni Livakovic kapujára.

A mérkőzés 21.percbén Sigér lőhetett kapura, lövését azonban könnyedén hatástlanította a horvátok hálóőre. Ezt követően a Ferencváros próbálta többet birtokolni a labdát, de komoly lehetőséget nem tudtak kialakítani Rebrov tanítványai.
Az első játékrész hajrájában a hazaiak újra komoly nyomást helyeztek a Fradi védelmére, Hajrovič lövése után Dibusz védett nagyot, majd egy szögletet követően Leskovič fejelt nem sokkal a kapu mellé.

Térfélcserét követően a magyar bajnok bátrabb lett és helyzeteket is kialakított.
A mérkőzés 52.percében Sigér passza után Zubkov lőtt mellé.
A hazai együttes a második játékrészben látványosan visszavett, mintha kontrákra rendezkedtek volna be a horvátok. 
A 60.percben azonban jött hidegzuhany a Dinamónak, Zubkov kiválóan passzolta vissza a labdát az érkező társaknak, Nguen lövését ugyan még nagy bravúrral fogta  Livakovic, de a kipattanót Sigér a hálóba fejelte. Hiába mentett az egyik horvát védő, a játékszert azonban már csak a gólvonal mögül sikerült kirúgnia.
A bekapott gól után a horvát bajnok óriási rohamot indított.

A 62.percben Leovac lövése után Dibusz nyújtózkodott és védett bravúrral.
Négy perccel később egy óriási magyar védelmi hiba után Hajrovič került ziccerbe, lövése legnagyobb szerencsénkre a kapufán zörrent.
A horvát rohamoknak köszönhetően a területek megnyíltak a Ferencváros előtt is és a hajrába fordulva a kontrákban bízhattak a zöld-fehérek szurkolói.
Húsz perccel a vége előtt Olmo ismét megvillant, 22 méteres lövése után Dibusznak kellett ismét bravúros védést bemutatnia.
A mérkőzés utolsó perceiben a zágrábi együttes sorra dolgozta ki a helyzeteket, de ezeket nem sikerült gólra váltaniuk, Dibusz szenzációs teljesítményének is köszönhetően.

A Ferencváros végül bravúros teljesítménnyel 1-1-es döntetlen ért el és kedvező helyzetből várhatják a budapesti visszavágót. A zöld-fehérek jövő hét kedden rakhajták fel az i-re a pontot és a play-off körbe juthatnak Rebrov fiai.

Bajnokok Ligája 3.selejtezőkör, odavágó:
Dinamo Zágráb - Ferencváros 1-1 (1-0)
Maksimir Stadion, Zágráb, v.: Raczkowski
Gólszerzők: Olmo (7.) ill. Sigér (60.)
Sárga lapok: Sigér (4.), Kharatin (29.), Škvarka (37.), Signevich (57.)
Dinamo: Livakovič – Leovač, Perič, Leskovič, Stojanovic – Olmo, Ademi, Gojak (Moro 69.) – Oršič, Petkovič (Gavranovič 76.), Hajrovič (Majer 69.). Vezetőedző: N.Bjelica
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Dvali, Blažič, Heister – Kharatin, Škvarka (Ihnatenko 90.) , Sigér - Nguen (Čivič 83.), Signevich (Lanzafane 78.), Zubkov. Vezetőedző: S.Rebrov
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.