2019. április 27., 16:32

Kikapott a Slovan Dunaszerdahelyen - VIDEÓVAL

Nagy izgalmakat követően, tíz emberrel is győzni tudtak a sárga-kékek.

DAC-Slovan201904
Fotó: TASR

A felsőház rájátszásának visszavágói kezdetét vették, a MOL Arénában a táblázat első két helyezettje csap össze, melyek nemcsak összesítésben, hanem az idegenbeli és a hazai mérkőzések táblázatában is éllovasok. Az összes csapat közül a Slovan és a DAC rendelkezik a legtöbb győzelemmel (23 ill. 16) és lőtt góllal (70 ill. 52).

A mérkőzés előtt természetesen nem maradhatott el a Nélküled:

és a Himnusz is felcsendült, jelezve a bajnok csapat szurkolóinak is, hogy a csallóközieket, a felvidékieket nem lehet megfélemlíteni törvényekkel.


Majd elkezdődött a csata, amelynek első félidejében a várakozásnak megfelelően a Slovan alakított ki nagyobb helyzeteket. Már a hetedik percben Šporar révén megszerezhették volna a fővárosiak a vezetést, de a bajnokság legjobb góllövője csak a kapufát találta el.

A folytatásban ugyan a DAC többször eljutott a vendégek kapuáig, de az utolsó passzok általában nem sikerültek és a Slovan így ellentámadásokból is veszélyeztetni tudott. Majd Kone csúszott el az alapvonalnál és így a pozsonyiak ingyen juthattak a labdához, de a beadást Moha nem tudta bekotorni a kapuba.

A játékvezető okozott feszültséget a 37. percben, amikor egy kölcsönös keménykedés után csak Kalmárnak adott sárgát. A nézők jelezték panaszukat a lap kapcsán, így nem meglepő, hogy két perccel később egy fővárosi játékos, Ibrahim Rabiu is sárgával gazdagodott.

A félidő vége előtt pedig még Moha került óriási helyzetbe egy ellentámadást követően, de Jedlička és a kapu mellé gurított. Maradt tehát a gól nélküli eredmény, a dunaszerdahelyieknél Kalmár volt a legaktívabb, de a második játékrészben több fog kelleni, hogy otthon tartsanak legalább egy pontot.

A második félidőre viszont a sárga miatt már lecserélték Kalmárt és Davist, helyettük Herc és Šatka jöttek. És nagyon aktív is lett a DAC, aminek köszönhetően az 55. percben megszerezték a vezetést, egy beadást követően Vida Kristopher lőtt a hálóba.

Ezután elindult Ziemba játékvezető külön műsora, aki Kone állítólagos szabálytalansága után a hazai tizenhatosban tizenegyest ítélt, egyúttal ki is állította a dunaszerdahelyi védőt. Jedlička viszont kivédte Šporar tizenegyesét, az ellentámadásból Vidát csúnyát lerúgták, de itt csak sárga járt.

A Slovan igyekezett az elkövetkező harminc percben kihasználni az emberelőnyt, de a DAC kiválóan játszott és nyertek a csallóköziek.

Megosztás
Címkék