2022. január 18., 09:51

Peking 2022: Kihirdették az olimpiai keretet

Alpesisíben Kékesi Márton és Tóth Zita, míg sífutásban Kónya Ádám és Pónya Sára indulhat a februári, pekingi téli olimpián.

sízés
Fotó: pixabay.com
képünk illusztráció

Fürstner József, a Magyar Síszövetség elnöke kedden reggel az M4 Sporthíradóban elmondta:

a remények szerint ők négyen bátor versenyzéssel fogják méltóképpen képviselni az országot és a magyar sísportot.

Hozzátette: örömteli, hogy az országnak járó, számonként egy-egy kvótáért többen harcoltak jó eséllyel.
Kiemelte, hogy

alpesisíben a férfiaknál volt szorosabb verseny, és nyolc viadalon kellett elindulni.

Végül Kékesire esett az elnökség választása. A DVTK síelője az előző idényben sokat volt sérült, innen hozta fel magát, azaz felfelé ívelő pályán van, ráadásul rutinosnak is számít, hiszen négy éve Phjongcshangban is indult.

A 18 éves Tóth Zita feltörekvő versenyző, osztrák edzővel, saját program alapján készül olyan helyeken, ahol az olimpiai pályához hasonló körülmények vannak.
A sífutó Kónya Ádám is járt már korábban olimpián, 2018-ban.

Fürstner József kitért rá, hogy

a jövőben sokkal jobban kell majd koncentrálni a sílövészetre és a síakrobatikára, ez a két sportág most nem ad magyar indulót Pekingre, míg síugrásban az első magyar nőként világkupa-pontokat szerző, 22 éves Vörös Virág sok sérülés miatti tavalyi visszavonulásával nagy veszteség érte a magyar sísportot.

A nemzetközi szövetség (FIS) ranglistája alapján a magyaroktól egy-egy férfi, illetve női alpesi síelő és sífutó szerzett indulási jogot.

Magyarország 14 kvótát szerzett a pekingi játékokra, várhatóan ez a létszám már nem nő.
Jelen állás szerint öt sportágban - alpesisíben, hódeszkában, rövidpályás gyorskorcsolyában, műkorcsolyában és sífutásban - lesz magyar szereplő a kínai fővárosban. Legutóbb Phjongcshangban hat sportágban összesen 19 magyar jutott szóhoz.

A 14-es létszámot legutóbb az 1988-as, calgaryi olimpián nem érte el a magyar küldöttség, akkor mindössze öt magyar téli olimpikon volt.

Az aktuális helyzet szerint 14 magyar sportoló utazhat a kínai fővárosba, ez a szám valószínűleg már nem fog növekedni. A rövidpályás gyorskorcsolyázók csütörtökön hirdetnek csapatot.

Magyar kvótások (14):

ALPESI SÍ (2)
Tóth Zita, Kékesi Márton

HÓDESZKA (1)
Kozuback Kamilla (félcső)

MŰKORCSOLYA (2)
Chtchetinina Ioulia és Magyar Márk (páros)

RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYA (7)
5 férfi és 2 női induló

SÍFUTÁS (2)
Pónya Sára, Kónya Ádám
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!