HIRDETÉS

Megszerezte második aranyát Rasovszky Kristóf

ma7 | MTI 2018. augusztus 12., 16:08

Kristóf aranyérmet szerzett 25 kilométeren a nyíltvízi úszók Glasgow-ban rendezett Európa-bajnokságának vasárnapi zárónapján.

Fotó: TASR

A 21 éves versenyző fantasztikus hajrával, 4:57:53.5 órás idővel csapott célba.

Rasovszky történelmi sikert ért el, ugyanis ő az első nyíltvízi úszó, aki Európa-bajnokságon mindhárom távon a dobogóra állhatott. A Balaton Úszó Klub sportolója szerdán 5 kilométeren arany-, csütörtökön 10 kilométeren pedig célfotóval végül ezüstérmes volt.

A mezőny helyi idő szerint reggel 9 órakor ugrott a Loch Lomond, nagyjából 16 Celsius fokos vizébe, ráadásul folyamatos eső és szél is nehezítette a futamot. Tizenkilencen vágtak neki a távnak, amely tíz 2,5 kilométeres körből állt. A verseny háromnegyedéig gyakorlatilag teljesen együtt úszott a mezőny, amelyet a legtöbbször Rasovszky vezetett.

Öt kilométerrel a vége előtt még mindig Rasovszky állt az élen, ekkor a legjobbak láthatóan valamivel nagyobb tempóra kapcsoltak. Négy és fél óra elteltével az utolsó körhöz érve is Rasovszky vezette a mezőnyt.

A cél előtt 1250 méterrel, az utolsó frissítő pontnál a francia Axel Reymond állt az élre - az élboly ekkor már nem lassította magát ivással -, Rasovszkynak öt másodperc volt a hátránya a negyedik helyen.

Az utolsó hajrát a magyar úszó nyitotta meg, és két testhossz előnyre tett szert, a különbséget pedig folyamatosan növelte. Láthatóan ezúttal a célba érkezésnél nem akarta a benyúlásra bízni a döntést. Az utolsó métereken nagyot hajráztak a riválisok, Rasovszky ellenben teljesen elkészült az erejével, az előnye azonban kitartott, és megszerezte második aranyérmét is Glasgow-ban.

FRISSÍTÉS

A táv felénél már mindene fájt Rasovszky Kristófnak, de edzője szerint „uralni tudta a fájdalmat is”, ennek is köszönhetően győzött 25 kilométeren a nyíltvízi úszók Glasgow-ban rendezett Európa-bajnokságának vasárnapi zárónapján.

Tizenkét és fél kilométernél már minden bajom volt, fájt a tenyerem, a térdem, a vállam. Legszívesebben kiszálltam volna, de mégis azt éreztem, hogy ameddig bírom, úszni fogok

- nyilatkozta az MTI-nek a 21 éves magyar versenyző, aki szerdán 5 kilométeren arany-, csütörtökön 10 kilométeren pedig célfotóval végül ezüstérmes volt.

Rasovszky néhány megszakítással szinte végig vezette a mezőnyt, majd nagyjából egy kilométerrel a cél előtt indította meg hajráját, amelynek köszönhetően előnye kitartott a benyúlásig is.

„Fogalmam sem volt, mi lesz, gondoltam, most vagy soha. Kicsit elegem volt már ebből a huszonöt kilométerből, s amikor már csak öten voltunk, úgy gondoltam, ez is egy jó eredmény. Elindultam és bíztam benne, hogy kettőnél többen azért nem érnek utol” - kommentálta a hajrát a fiatal versenyző.

Rasovszky a győzelmek tekintetében könnyen triplázhatott volna, de 10 kilométeren végül az olimpiai bajnok holland Ferry Weertman négy századdal(!) előbb nyúlt be, s célfotóval diadalmaskodott:

„Sikerült túllépnem ezen, hiszen igazából elégedett voltam azzal ez eredménnyel és minden erőmmel a huszonöt kilométerre koncentráltam. Bár nem volt egyszerű, a verseny közben sok problémám volt magammal, leginkább az, hogy miért voltam ilyen idióta, hogy ezt bevállaltam. Végül két körrel a vége előtt, amikor már csak öten voltunk, akkor éreztem, hogy beúszom bármi áron.”

Rasovszky történelmi sikert ért el, ugyanis ő az első nyíltvízi úszó, aki Európa-bajnokságon mindhárom távon a dobogóra állhatott.

Világbajnokságon a németek legendájának, Thomas Lurznak már összejött ez a bravúr.

Rasovszky Kristóf edzője, Szokolai László tanítványa küzdeni tudását emelte ki: „Tervezni terveztük, hogy az élvonalban végzünk, végig tudta kontrollálni a pályát, az ellenfeleket és a fájdalmat. Itt sokszor nem az úszótudás dönt, persze ezt kétszer is idézőjelbe téve, hanem az, hogy ki miképpen tolerálja a fájdalmakat, a felmerülő problémákat” - mondta a szakember, aki hozzátette, egy edző ilyenkor átéli tanítványával a versenyt, így most ő is rendkívül elfáradt.

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS