Megkezdték a felkészülést a sárga-kékek

ma7 2019. január 12., 14:38

Szombat délután a MOL Akadémián megkezdte a téli felkészülését a DAC Fortuna ligás csapata.

Fotó: ma7.sk

A sárga-kékek a többi Fortuna ligás csapatnál knéhány nappal később kezdték a felkészülést, hiszen a riválisaik már hétfőn találkoztak, de Hyballa mester szerint így is tökéletesen felkészülve fogják várni a februári kezdetét a szezon második felének.

A DAC edzője gratulált Bayonak a Celtic Glasgowba való szerződéshez, s újságírói kérdesre elmondta, még

több játékos fog érkezni az elkövetkező napokban és hetekben Dunaszerdahelyre,

de a jelenlegi keretből is meg tudják oldani a támadósor pótlását. Több alternatívát említett,s  mint kiemelte, Bayo is csak egy éve érkezett ismeretlenként, s most a klub legnagyobb igazolásává vált. Ez akár mással is előfordulhat.

Több játékos is elmondta, Bayo szerződése számukra is megmutatta, milyen lehetőségeket kínál a jó teljesítmény a DAC-ban, amelyet a focisták nyilatkozatai alapján Világi Oszkár is hangsúlyozott a játékosoknak tartott beszédjében.

Hyballa Herccel kapcsolatban elmondta, angliai klubja ugyan magához hívta, de bízik benne, hogy egy hét múlva ő is csatlakozik a csapathoz és továbbra is a DAC-ot fogja erősíteni. 

Képgalériánk:
Fotó: ma7.sk

Tomáš Huk kérdésre válaszolva elmondta, a bajnoki cím a céljuk, hiszen remek feltételek adottak Dunaszerdahelyen, így a szezon alapján másban nem is gondolkodhatnak. Ľubomír Šatkától megkérdezték, nem gondolkodik-e átigazoláson, de a játékos azt mondta, ezen dolgokkal ügynöke foglalkozik, de semmilyen konkrét ajánlatról nem tud, s Dunaszerdahelyen akar továbbra is sikeres lenni.

0 HOZZÁSZÓLÁS