2019. szeptember 28., 09:35

Már csak egy nyolcezres hiányzik, elbukhatja rekordkísérletét a hegymászó

Az utolsó hegyen bukhatja el észvesztőnek tartott rekordkísérletét Nirmal Purdzsa nepáli hegymászó, aki hét hónap alatt akarja meghódítani a világ 14 legmagasabb, nyolcezer méter feletti hegycsúcsát.

Nirmal Purdja
Fotó: Facebook / Nirmal Purdja

A brit haditengerészet elitalakulatának volt katonája pénteken feljutott a Manaszlu 8163 méteres csúcsára, ezzel rekordidő, alig több mint öt hónap alatt megmászott 13 nyolcezrest.

Utolsónak a 8027 méteres Sisapangma maradt,

ez a csúcs azonban teljes egészében kínai, azon belül is tibeti területen van,

a kínai hatóságok pedig az őszi szezonban lezárták a hegyet, és biztonsági okokra hivatkozva nem adtak engedélyt a megmászására.

A lépést részben a kedvezőtlen időjárással indokolták, többen azonban politikai okokat is sejtenek mögötte, a Kínai Népköztársaság ugyanis október 1-jén ünnepli fennállásának 70. évfordulóját, amelyre fokozott biztonsági intézkedések közepette készülnek.

Nirmal Purdzsa és expedíciójának szervezői szerint a nepáli kormány felvette a kapcsolatot Kínával, hogy adjon engedélyt a Sisapangma megmászására a nepáli katonának, aki az idén tavasszal már bekerült a világsajtóba: ő készítette ugyanis a fotót világ legmagasabb, 8848 méteres hegycsúcsán, a Mount Everesten kialakult torlódásról.

Nirmal Purdzsa áprilisban kezdte kísérletét.

A 8091 méteres Annapurna volt az első április 23-án, majd májusban következett a Dhaulagiri, a Kancsendzönga, az Everest, a Lhoce és a Makalu. A kísérlet a második szakasszal Pakisztánban folytatódott júliusban a Nangaparbat, a Gasherbrum I-II., a K2 és a Broad Peak meghódításával. A harmadik szakaszra a Cso-Oju, a Manaszlu maradt szeptemberre, és már csak a Sisapangma van hátra.

A világ 14, nyolcezer méter feletti hegyét a dél-koreai Kim Csang Ho mászta meg az eddig ismert legrövidebb idő, 7 év, 10 hónap és 6 nap alatt - oxigénpalack segítsége nélkül 2005 és 2013 között.

Előtte a lengyel Jerzy Kukuczka tartotta a rekordot az 1980-as években 7 évvel, 11 hónappal és 14 nappal.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.