2019. február 3., 10:37

Magyarok a Slovanban: egy csapatban az ellenféllel?

Sokak számára elképzelhetetlen, hogy egy magyar játékos a pozsonyi Slovan mezét öltse magára. Akár az is, hogy egy korábbi sárga-kék focista erősítse a történelmileg legsikeresebb szlovák labdarúgócsapatot. Pedig mindkettőre van példa.

magyarok a slovanban
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Archívum

A hétvégén érkezett a sokakat megdöbbentő hír a Slovan új igazolásáról, aki nem más, mint a magyar válogatott korábbi kiválósága, Guzmics Richárd. A világhálót rögtön elárasztották a nyomdafestéket nem tűrő kommentárok, amelyek felteszik a kérdést, hogy vajon miért is kell egy magyar játékosnak éppen az ősellenségnek számító pozsonyiakhoz szerződnie.

Nem az egyetlen

Guzmics Kínából érkezik vissza Európába, korábban Magyarországon a Haladásban, Lengyelországban a Wisła Krakówban is futballozott, 2017 óta pedig a kínai Jenpien Funde játékosa volt. Az ázsiai együttes tavaly kiesett az élvonalból, ezért nem volt meglepő, hogy a játékos elszerződött, bár valószínűsíthető, a kínai jövedelem így sem volt alacsony.

Decemberben még arról írtak a lapok, hogy visszakerülhet a lengyel bajnokságba, de szombaton a Slovan bemutatta a sajtónak, majd csatlakozott is a DAC-hoz hasonlóan Törökországban készülő pozsonyiakhoz.

Tegyük hozzá azonnal, hogy Guzmics maga is elmondta, a lengyel megkereséseken kívül volt ajánlata Magyarországról is, de trófeákért akar játszani, és látta az új stadiont, ezért is választotta a Slovant. A magyar érzelmű szurkolóknak a Felvidéken és Magyarországon is nehéz mindezt megemészteniük, hiszen a DAC pozsonyiak elleni rangadóit jól ismerik a Fradi, vagy az Újpest elkötelezett hívei is.

Guzmics viszont nem az egyedüli magyar válogatott labdarúgó lesz az égszínkék alakulatban, hiszen Holman Dávid már másfél éve erősíti a csapatot, sőt már a Dunaszerdahelynek is betalált, valamint gólpasszt is jegyzett a DAC ellen.

Holman Dávid
Holman Dávid
Fotó:  Archívum

Bajnoki rangadó előtt

Az igazolás további pikantériája, hogy a tavaszi szezon első mérkőzését a Slovan éppen a dunaszerdahelyiek ellen játssza, méghozzá február 16-án, amely stadionavató is lesz egyben, hiszen először játszik majd a DAC a teljesen elkészült MOL Arénában. Több mint tízezer néző fogja buzdítani a sárga-kékeket, s könnyen elképzelhető, hogy míg a hazaiak oldalán három magyar játékos (Kalmár mellett a két Vida) lép pályára, a vendégeknél is lesznek ketten.

Egyébként a sárga-kék szurkolókból erős érzelmeket vált majd ki egy nem magyar játékos a pozsonyiak oldalán. A DAC korábbi csapatkapitánya, a horvát Marin Ljubičić ugyanis már a legfőbb bajnokesélyest erősíti, miután Hyballa mester nem számolt vele, s a szezon első részében távoznia kellett korábbi sikereinek helyszínéről.

Elsőre talán sokak számára érthetetlen az újabb magyar igazolás a Slovanban, hiszen a szlovák rajongók nem éppen a magyarok iránti szeretetükről ismertek, miközben a magyar ligában az anyagi lehetőségek is jobbak, mint a szlovákban.

Igaz, a Slovan kivételt jelent, s ezért eshetett Guzmics választása éppen a pozsonyiakra. Tegyük hozzá, a fővárosiak vezetése nem hasonlít a szurkolókra, s ahogy a DAC-cal is működő kapcsolataik vannak, úgy a magyar játékosokban is lehetőséget látnak. Egyébként a magyar médiában már megjelentek olyan információk, hogy Guzmics éppen a korábbi klubjába, a Haladásba igazolt Saláta Kornél helyére érkezett a Slovanba.

Saláta a korábbi szlovák válogatott védő, aki felvidéki magyarként a Slovan és a DAC mezét is magára öltötte, igaz, Dunaszerdahelyen csak rövidebb időt töltött. Az égszínkékek meghatározó játékosa volt, ahogy korábban a fiatalon csúcsra törő komáromi Németh Szilárd is, aki a Slovanban nevelkedett, és külföldön is sikeres volt.

Rajtuk kívül is voltak meghatározó magyar játékosai a fővárosiaknak, és az utánpótlás-nevelésben jócskán akadnak olyan fiatalok, akik a Csallóközből érkezve Pozsonyban nevelkedtek tovább. Rájuk is szüksége lesz a MOL Akadémiának, mert korábban több fiatal Dunaszerdahely környékéről Győrben, vagy a Slovannál fejlődött tovább, most viszont már a magyar állam támogatásának is köszönhetően a Csallóköz szívében lesz erre lehetősége.

Válogatott szinten

Az elkövetkező hónapok viszont nem csupán a MOL Arénában ígérnek nagy rangadót, hanem március 21-én Nagyszombatban is, ahol a szlovák és a magyar válogatott méri össze tudását az EB-selejtezőn. A Slovanból Holman ott lehet a keretben, és jó teljesítmény esetén Guzmicsnak is volna esélyre arra, hogy a 2016-os kontinensviadalhoz hasonlóan ismét a rajongók kedvencei közé tartozzon, ha nem is a nagyszombati mérkőzésen, hanem a visszavágón.

Marco Rossinak, a magyar szövetségi kapitánynak pedig egyre több játékost kell majd figyelnie a Fortuna Ligában, s a Slovan−DAC-rangadókból is lesz bőven az elkövetkező hetekben, hiszen mindkét csapat a bajnoki címért hajt tavasszal.

Ezeken pedig Holman mellett Guzmicsot sem fogják kímélni a szurkolók, de bízzunk benne, minden marad a normák közepette, hiszen azt azért a dunaszerdahelyi rajongóknak sem szabad elfeledniük, hogy sárga-kék mezben is vannak szlovák válogatottak a pályán.

Azt mindenképp jó volna elkerülni, hogy olyan szintre süllyedjen a szurkolás a MOL Arénában, mint néhány szlovák stadionban, ahol szélsőségesen nacionalista megnyilvánulások uralják a közeget.

Hiszen játsszon bárhol a világban a magyar válogatott egy-egy játékosa, amikor a nemzeti tizenegyben pályára lép, akkor majd vele együtt énekeljük a Himnuszt, és azért fogunk kilencven percen át drukkolni, hogy győztesen hagyja el a pályát.

Az írás megjelent a Magyar7 2019/5. számában.

magyarok a slovanban
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.