Kezdődnek az elődöntők

Ondik Gábor 2018. április 24., 06:12

Ma este a Bajnokok Ligája utolsó fázisához érkezett és már az elődöntők kerülnek megrendezésre. A keddi programban a tíz év után elődöntős Liverpool a szenzációs sikert arató AS Roma együttesét fogadja az Anfielden, míg szerdán a címvédő Real Madrid lép pályára a Bayern München ellen.

Fotó: TASR

Az előző fordulóban mindkét gárda a papíron jóval esélyesebb ellenfelét búcsúztatta. Jürgen Klopp együttese kettős győzelemmel búcsúztatta a Manchester City gárdáját, míg a Di Francesco által vezetett AS Roma 4-1-es hátrányból ejtette ki a sorozat egyik legnagyobb favoritját a spanyol FC Barcelonát.

A két együttes az 1984-es bajnokcsapatok Európa-kupája-döntőjében mérte össze tudását először a nemzetközi porondon miután a BEK 29. döntőjében az angol Liverpool, és az olasz AS Roma mérkőzött a római Olimpiai Stadionban.

A mérkőzést a hosszabbítás után, tizenegyesekkel a Liverpool nyerte. A Bajnokok Ligájában a két gárda a 2001/02-es kiírás csoportkörében találkozott egymással, akkor a római gól nélküli döntetlent követően a vörösök hazai pályán 2-0-ra legyőzték a római farkasokat.

 A párharc Mohamed Salah számára is szép emléket tartogathat hiszen tavaly nyáron épp az AS Roma együttesétől tette át székhelyét a szigetországba.. Az egyiptomi gólzsák idén elképesztő formában termeli a gólokat minden sorozatot tekintve már 41 gólt szerzett, a BL-ben pedig 8 gólnál tart holtversenyben csapattársával Firminóval.

Az egyiptomi szélső ráadásul egy remek önbizalom növelő elismerést gyűjtött be a hétvégén, a profi labdarúgók szervezete, vagyis a PFA gáláján kiderült, a játékostársak szavazatai alapján idén Mohamed Salah lett az Év Játékosa a Premier League-ben.A rómaiak oldalán Edin Dzeko az akitől várhatók a gólok hiszen az eddigiek során hat alkalommal volt eredményes és három gólpasszt is kiosztott.

Ami a hiányzókat illeti a vörösök oldalán biztosan nem lép pályára Adam Lallana, Joel Matip sérülés miatt és Emre Can játéka is kérdéses. Az olaszok oldalán Di Francesco mesternek Karsdrop és Defrel játékát kell nélkülöznie a párharc során.

Várható kezdőcsapatok:

Liverpool: Karius; Alexander-Arnold, Lovren, Van Dijk, Robertson; Oxlade-Chamberlain, Henderson, Milner; Salah, Firmino, Mané

Roma: Alisson Becker; Florenzi, Manolas, Fazio, Kolarov; De Rossi, Strootman, Nainggolan; Perotti, Džeko, Ünder

Bajnokok Ligája
Elődöntő, 1.mérkőzés, 20:45
FC Liverpool (angol) – AS Roma (olasz) (M4 Sport, Digi Sport 4)
Helyszín: Liverpool, Anfield Road
0 HOZZÁSZÓLÁS