2019. október 12., 12:10

Két órán belül futotta le a maratont a kenyai futó

Két óra alatt futotta le a maratoni távot Eliud Kipchoge kenyai futó szombaton a bécsi Prater Parkban megrendezett versenyen, ezzel ő lett az első ember, akinek ez sikerült.

Eliud Kipchoge
Fotó: TASR/AP

Az olimpiai és világbajnok futó 1 óra 59 perc és 40 másodperc alatt teljesítette a maratoni távot

szombat reggel, átlagosan 2 perc 50 másodperc alatt futva le egy kilométer.

Ugyanakkor a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) azt közölte,

nem hitelesítik hivatalosan a rekordot, hiszen a verseny nem egy nyílt megmérettetés volt.

„Nagyszerűen érzem magam. Azzal, hogy két órán belülre kerültem, másokat is inspirálni szeretnék, és megmutatni a világnak, hogy az emberi teljesítménynek nincs határa” - mondta Kipchoge, akinek ez a második ilyen jellegű kísérlete volt. Két éve Monzában azonban nem járt sikerrel, akkor 26 másodperccel elmaradt a kétórás határtól.

A hivatalos világrekord az ő nevéhez fűződik 2:01:39-es idővel.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.