2019. október 8., 20:00

Hudák Emma: nagy élmény volt BL-döntőben szerepelni!

A BL-döntőben is szerepet kapó tehetséges felvidéki kézilabdázóval, Hudák Anette Emmával beszélgettünk a kezdetekről, a súlyos sérüléséről és az új kihívásokról.

Hudák Emma
Fotó: keziszovetseg.hu

Sportos családba születtél, hiszen szüleid magas szinten sportoltak és testvéred is élvonalbeli labdarúgó lett. Hogyan kerültél a kézilabda közelébe?

Igen, sportos családból származom, ahol apukám és anyukám is űzte a sportot, így én is ki akartam próbálni. Pozsonypüspökin születtem, ott volt lehetőségem elmenni egy kézilabdaedzésre, ami nagyon meg tetszett. Kiskorom óta figyeltem apa meccseit, így ismerkedtem meg a kézilabdával. Testvérem volt az egyedüli, akit inkább a foci érdekelt, mivel nagypapánk is focizott, így ő ezt választotta.

Pályafutásod elején egy álmod vált valóra azzal, hogy a Győri ETO csapatához kerültél, hogyan jött a győri lehetőség?

Brunczvik Tünde volt ebben a legnagyobb segítségünk, aki el tudta intézni, hogy megnézzenek egy-két edzésen Győrben. Nagy köszönet jár neki mindezért. Nagyon jól ismertük egymást, hiszen a szivacskézilabdában nagy riválisok voltunk a dunaszerdahelyiekkel, ahol Tünde dolgozik. Konkoly Csaba edzésére kerültem, emlékszem is egy nagyon kemény és fárasztó edzés volt, de nagyon élveztem. Edzés után közölte velem, hogy igazoljak át és már mehetek is az iskolába Győrbe. Gyorsan történtek a dolgok, de nagyon örültem neki.

Mennyire volt nehéz a beilleszkedés és milyen érzés volt a felnőttcsapattal is edzeni a világsztárok között?

Hát… az eleje nagyon nehéz volt, elszakadni főleg otthonról, ahol nagyon sok barátot szereztem, meg persze élményt is. Kollégiumba kerültem, amit meg kellett szoknom, de nagyon sokat segítettek a lányok. Sokan tudták milyen érzés ez, hiszen 14-15 évesen ők is elszakadtak otthonról, így ott csak egymásra tudtunk támaszkodni a nehéz helyzetekben. Nagyon sokat lehet tanulni Győrben, főleg a nagy sztároktól, akik mindig segítették a fiatalokat.

Ambros Martín vezetőedző irányítása alatt a Magyar Kupában, a bajnokságban és a BL-ben is debütálhattál felnőttek között a Győr színeiben. Hogyan élted meg ezeket a pillanatokat?

Nagy élmény volt az egészet átélni, és ott lenni ezeken a meccseken. A sok szurkoló, aki a csapatnak szurkol, majdnem minden meccsen teltház és minidig megtapsolnak, felemelő pillanatok voltak. Nekünk fiataloknak már az is nagy dolog volt, ha egy NBI-es meccsen az utolsó 10 percre beküldött az edző, és ilyen jó és rutinos játékosok ellen tudtunk játszani.

A győriekkel egy elvesztett és egy megnyert BL-döntőt is átéltél.

Nagyon szomorú volt az a négyes döntő, pedig ott volt a kezünkben a siker. Fiatalként ezt is megélhettük, hogy egyáltalán ott lehettünk a kispadon, és izgulhattunk. Szerintem ebből is le tudjuk vonni a tanulságokat.

A győriekkel szép pillanatokat éltél meg, de végül a tapasztalatszerzés miatt elsőként Prágába igazoltál a Slaviához, ahol bajnoki döntőig jutottál. Mi döntött a cseh gárda mellett és milyen tapasztalatokkal gazdagodtál a cseh-szlovák közös rendezésű bajnokságban?

Igen, kellett már valami új és több játékidő. Segítséget kértünk Hlavaty Tamástól, aki sokat segített. Örülök annak, hogy ezt a mentalitást is megtapasztalhattam. Kemény mérkőzések voltak, hiszen a célunk az volt, hogy megnyerjük a bajnokságot. A cseh-szlovák ligában is remek klubok játszanak, de az biztos, hogy a magyar sokkal keményebb.

Mivel már játszottál Magyarországon és Szlovákiában is, mit gondolsz mi a fő különbség a két bajnokság között?

A magyar bajnokság sokkal gyorsabb és keményebb, mint például a szlovák. Úgy gondolom, hogy az utánpótlásbázis Magyarországon sokkal szélesebb, de azt látom, hogy egyre több szlovák fiatal választja a kézilabdát, aminek nagyon örülök.

A prágai időszak után ismét klubot váltottál és korábbi győri edződ Bognár Róbert csapatához, a Mosonmagyaróvárhoz igazoltál.

Sajnos mielőtt felkért a Mosonmagyaróvár elszenvedtem egy súlyos sérülést, és műteni kellett a térdem. Nagyon örültem az ajánlatnak, mert tudtam, hogy itt sokat tanulhatok. Robi bá'val már dolgoztam Győrben, így örültem annak, hogy nem kell egy új edzői stílust megszoknom. Emellett azt is tudtam, hogy az NB1-es bajnokság keményebb mint az utánpótlás. Igazán, most kezdem megtapasztalni mindezt, mert az előző évem nagyon ráment a sérülésemre.

Mennyire viselt meg ez a sérüléses időszak?

Nagyon nehezen bírtam, mivel még nem volt ilyen súlyos sérülésem. Legtöbbet a szüleim és testvérem segítettek. Testvéremnek is már volt hasonló sérülése a jobb térdében, ő tudta a legjobban, mennyi munkával jár a felépülés. Így a tőle érkező biztatás és tanácsok nagyon fontosak voltak számomra. Szüleim minden nap ott voltak mellettem és segítettek mindenben. Idővel amikor már láttam, hogy a sok gyógytornának és erősítésnek milyen eredménye van, egyre erősebb lettem. Rendszeresen jártam Győrbe Holanek Zolihoz, akinek nagyon sokat köszönhetek a felépülésemben.

A magyar utánpótlás válogatottban folyamatosan szerepeltél, azonban a felnőttcsapatba nem kaptál meghívót. Ezt követően a szlovák felnőtt csapatba sikerült bekerülnöd. Hogyan jött ez a lehetőség és miért a szlovák válogatott mellett döntöttél?

Úgy éreztem, a nemzetközi szereplés is fontos. Nagyon sokat tanultam a magyar válogatottban, ahol minden világversenyen részt vettünk és mindig nagy élményekkel tudtunk hazajönni. Kaptam egy meghívót a szlovák válogatottól így úgy döntöttem, hogy ez nagy lehetőség lehet számomra, és éltem is vele. Rengeteg tapasztalatot lehet ilyen módon is szerezni, melynek kamatoztatása az NB1-ben számomra az elsődleges cél.

A szlovák csapatban a szintén felvidéki Bízik Rékával is egy csapatban szerepelhetsz, aki éppen a Mosonmagyaróvárról igazolt el Érdre. A tapasztaltabb játékosok mennyire segítőkészek a nemzeti csapatnál, illetve hogyan sikerült a beilleszkedésed?

Úgy gondolom, hogy jól sikerült. Több olyan játékos volt ott, akit ismertem a cseh-szlovák ligából, tehát nem voltunk egymásnak idegenek. Nagyon örülök, hogy ott volt Réka, és Oguntoye Viki is, akik rutinos játékosok, és sokat biztattak, segítettek.

Ugyan még csak pályafutásod elején tartasz, de mit tartasz eddigi legnagyobb sikerednek és kudarcodnak?

A legnagyobb siker számomra az, hogy NB1-és játékos lehetek. A tavalyi kiharcolt bennmaradás nagyon sokat jelentett ennek a klubnak, és nagy örömet szerzett. Persze a győri évek is felejthetetlenek.

Korábbi mentorod Brunczvik Tünde, aki a dunaszerdahelyi kézilabda felvirágoztatásának egyik kulcsszereplője. Mennyire követed figyelemmel az idén a MOL Ligába feljutott HC DAC mérkőzéseit? El tudnád-e képzelni a közeljövőben, hogy visszatérsz a szlovák bajnokságba mondjuk a DAC csapatához?

Ezen még őszintén nem gondolkodtam, de még nem is akarok. Figyelemmel követem a klub közösségi oldalát, mindig megnézem, hogy éppen kivel játszanak, és ezennel is szeretnék gratulálni nekik a feljutáshoz, és sok sikert kívánni a bajnokságban. Örülök, hogy női csapat is alakult, mindig is szerettem Dunaszerdahelyre menni meccset játszani, mert az mindig egy rangadó volt számunkra.

Végezetül mit üzennél a felvidéki fiataloknak, akik a kézilabda iránt érdeklődnek. Miért válasszák ezt a sportot és mit tanácsolnál nekik?

Barát, élmény, meccs, csapat, összetartás, küzdés, szív… és még nagyon sok mindent fel tudnék sorolni, amire megtanít ez a sport. Azt üzenném nekik, ha igazán megtetszik nekik ez a sport mindig nagy szívvel és akarattal csinálják végig. És végül a legfontosabb a kitartás, ha ez meglesz és mindig a legjobbat akarják nyújtani, akkor meglesz az eredmény.

Megosztás
Címkék