Francia öröm, horvát bánat – színes volt a 21. labdarúgó‑vb
A 2018‑as labdarúgó‑világbajnokság a franciák győzelmét hozta, míg Horvátország második helye mindenképpen döbbenetes. Milyen volt az oroszországi torna színvonala? Néhány jó meccset leszámítva olyan, amilyenre számítottunk. Kirobbanó alakja nem volt a vébének, csillag sem született, azonban szervezett volt, terrortámadástól mentes, és zsúfoltak voltak a lelátók.
A legegyszerűbb, ha a statisztikákkal és a tényekkel kezdjük. Franciaország 1998 után másodszor nyert világbajnokságot, Horvátország lett az ezüstérmes, Belgium pedig Angliát megelőzve a harmadik. 2006 után ismét csak európai alakulatok jutottak az elődöntőbe, és sorozatban a negyedik olyan torna zárult, amelyen Európa diadalmaskodott. Az európai foci uralja a világot, nemcsak a válogatottak, hanem a klubcsapatok szintjén is. Ahogy az európai klubfutballt az utóbbi évtizedekben az erős ötös uralja, úgy a válogatottak között is a spanyol, a német, a francia, az olasz és az angol került ki az utolsó négy vébé győzteseként. Az olaszok, a spanyolok és a németek után a franciák is behúztak egy vb‑címet, és már csak az angolok hiányoznak a sorból.
A harminckét csapat 64 mérkőzést játszott a tornán, ezeken 169 gól született, ami 2,64‑es meccsenkénti átlagot jelent. Brazíliában 2,67, Dél‑Afrikában 2,27, míg Németországban 2,3 volt ez a mutató. Összesen 3 031 768 néző látta a helyszínen a mérkőzéseket, ez meccsenkénti 47 371 nézőt jelent. Négy éve 53 ezer volt az átlagnézőszám, nyolc éve 49 ezer, tizenkét éve pedig 52 ezer. A legtöbb nézőt a moszkvai Luzsnyiki Stadion látta vendégül, 78 011‑et, mind a hét meccsen telt ház volt, beleértve a döntőt is. A gólkirálynak járó Aranycipőt az angol Harry Kane szerezte meg 6 góllal. A legjobb játékosnak járó Aranylabdát a horvát Luka Modrić kapta. 1994 óta egyszer sem nyerte el a torna legértékesebb játékosának járó trófeát a győztes csapat játékosa. A legjobb kapusnak járó Aranykesztyűt a belga Thibaut Courtois nyerte, a legjobb fiatal játékosnak a francia Kylian Mbappét választották, míg a Fair Play‑díjat Spanyolországnak ítélték. A torna összes góljának 43 százaléka, 73 gól pontrúgásokból esett. Egy gól nélküli döntetlen született a vb‑n, a Dánia–Franciaország meccsen, amely a legunalmasabb mérkőzés kategóriában győztesként végzett volna.
Európa fölénye
A torna egyértelműen Európa fölényét hozta. Már az első meccsektől nyilvánvaló volt, hogy a földrész válogatottjai felülmúlják a világ többi részét. Itt produkálják a legeredményesebb focit, a játékosok egyénileg és csapatban is a többiek fölé nőnek. Erőnlétileg, lelkileg és szellemileg is komolyabb erőt képviselnek, láthatóan még a dél‑amerikai iskolákat is elverték az elmúlt évtizedben. A tizennégy európai válogatott közül tíz továbbjutott a nyolcaddöntőbe.
Izlandtól nem vártak csodát, a szerbek a brazilok és a svájciak mellől estek ki, a lengyelek azonban jellegtelen focit mutattak. A németek viszont alaposan felrázták a világot. Mexikóval talán a torna legkáprázatosabb meccsét játszották, az egygólos vereség után a 95. percben rúgott szabadrúgásgóllal legyőzték a svédeket, és a szerény ambíciókkal focizó Dél‑Korea állt az útjukban, de érthetetlen módon kétgólos vereséget szenvedtek a hosszabbítás perceiben. Címvédőként érkeztek, és történetük legrosszabb eredményével zártak. A nyolcaddöntőben csak az Európa‑bajnok portugálok estek ki más földrész csapatától, míg hárman európai ellenfelektől kaptak ki. Ronaldo továbbra is képes húzni Portugáliát, és a sztárok közül még mindig ő tudja tornagyőzelemig vezetni a válogatottját. Messi és Neymar időnként durcás gyerekként viselkedik a pályán, míg a portugál dühöngve, de alázattal viszi a vállán a csapatot. A németek a sok siker után talán alulmotiváltak voltak, és a csapaton belül széthúzás érződött, elég csak a török játékosaikra gondolni.
A spanyolok meddő mezőnyfölénye a nyolcaddöntőre volt elég, láthatóan ők is váltás előtt állnak, a tiki‑taka már kifulladt. Helyette inkább tili‑toli van, olyan játékosokkal, akik közül rengetegen nyertek túl sok mindent. Julen Lopetegui érthetetlen leváltása a torna előtt szintén hozzájárulhatott a korainak nevezhető kieséshez, a helyére lépő Fernando Hierrót pedig azóta szintén menesztették. Ronaldo épp ellenük ért el mesterhármast, rajta kívül csak Harry Kane volt képes hasonlóra, de ő Panama ellen érte el, és két gólt is tizenegyesből szerzett. Kane egyébként a hat góljából ötöt a csoportkörben hozott össze, Tunézia és Panama ellen, majd a nyolcaddöntőben még szerzett egy újabb gólt tizenegyesből, de utána halványan focizott. A dánok összeszedett alakulat benyomását keltették, igaz, lagymatag focit játszottak. A svédek szerencsétlenül kikaptak a németektől, és mindenki temette őket. Utána hármat rúgtak a mexikóiaknak, és csoportelsőként jutottak tovább. A svájciakat unalmas meccsen ejtették ki, és ennél több már nem volt a sztár nélkül robotoló csapatban. Az oroszok célja a továbbjutás volt a csoportból. Cserszeszov alakulata ezt könnyedén teljesítette, és még a spanyolok ellen is bírták a gyűrődést. A szerencse is mellettük állt, egészen a negyeddöntő végéig. Az oroszok átlépték az árnyékukat, és ha nem is bámulatos focit játszó, de vállalható produkcióval előálló csapattá léptek elő.
Dél‑Amerika halvány szereplése
A dél‑amerikaiak közül Perutól többet vártunk. Időnként megmutatták a jó oldalukat is, harminchat év után erre volt erejük. Argentína a nyolcaddöntőig jutott, de előtte a horvátok már leradírozták őket a pályáról, Sampaolit pedig, nagyon úgy tűnik, menesztik. Messi lötyögött az egész tornán, erőltetett volt a csapat játéka, nehézkesen mozogtak a pályán a játékosok, és hiányzott az összhang a keret és a kapitány között. Kolumbia a japánoktól még kikapott, majd mindkét meccsét megnyerte, és a nyolcaddöntőben az angolokkal játszott egy nem túl látványos, de izgalmas meccset, és végül a tizenegyesek jelentették a megállást. Uruguay addig ment, amíg bírt. Cavani és Suárez egymás nélkül félemberek, ez kiderült a franciák elleni negyeddöntőben, amikor előbbi sérülés miatt hiányzott a csapatból. A brazilok időnként villantak, majd kialudt a fény. A belgák ellen bámulatos focit produkáltak a meccs elején, utána a belgák leradírozták őket.
Az észak‑amerikaiak közül a mexikóiak játszották a focit. Két meccs után két győzelemmel álltak, és mintha megnyugodtak volna, hogy a továbbjutás már biztosan megvan. Beleszaladtak egy 3:0‑s vereségbe a svédektől, majd a brazilok kerültek az útjukba. Velük csak az elején bírták felvenni a harcot, és sorozatban hetedszer estek ki a nyolcaddöntőben. Pedig úgy tűnt, hogy ez a csapat odaérhet akár az elődöntőig is.
A meccsek többsége fakó játékot hozott
Az afrikaiak egyértelműen leszerepeltek. Tunézia szimpatikus csapat benyomását keltette, Egyiptom kiábrándító volt az első meccs után, Nigéria szerencsével továbbjuthatott volna, de jellegtelen focit játszott. Szenegál járt a legközelebb a továbbjutáshoz, de elég volt megnézni az utolsó meccsét Kolumbia ellen. A gólnál, amelyet Yerry Mina fejelt, a szenegáli játékos a csípőjét és a kapufát támasztva mélán bámulta, hogyan száll a labda a kapuba. Marokkó focizott, csak épp eredménytelenül. Ázsia becsületét Japán mentette meg. A japánok tetszetős focit játszottak, és úgy tűnt, a belgákat is kiejtik a nyolcaddöntőben. Kettővel vezettek, végül Belgium fordított, a 94. percben bevágta a harmadik gólt is.
A csapatok a biztonságra törekedve támadtak, helyzetek alig akadtak, a harc uralta a játékot. A kapura tartó lövések száma elenyésző volt. Drámai jelenetek helyettesítették a focit, a videobíró új színt vitt a színházba. Az angolok Southgate irányítása alatt ütőképes alakulattá váltak, a negyedik hely elismerésre méltó. A belgák fokozatosan lendültek bele, az első meccseken csak annyit adtak ki magukból, amennyire mindenképpen szükség volt. Roberto Martínez olyan csapatot vezetett, amely elképesztő ellentámadásokat tudott véghez vinni, miközben olyan passzokból építkezett, hogy öröm volt nézni. Néhány átadásból az ellenfél kapuja előtt termettek a belgák, és Lukaku mellett mindig akadt, aki befejezze a támadást. De Bruyne kilengései azonban sokat visszavettek a csapat játékából, Hazard azonban igazi csapatkapitánnyá érett.
A horvátok fociztak
A horvátokat 2017 óta irányító Zlatko Dalić kihozta végre a válogatottból, ami benne van. A 4,1 milliós Horvátország folyamatosan adja a világnak a kitűnő játékosokat. A foci mellett a világ elitjébe tartozik kézilabdában, kosárlabdában és vízilabdában is, hogy csak a csapatsportokat említsük. Kérdés, hogyan képes egy ilyen kicsi ország ennyi fantasztikus sportolót kinevelni. A horvátok az 1998‑as bronz után ezüstöt szereztek. Luka Modrić harminchárom, Mario Mandžukić harminckét, Ivan Rakitić harmincéves, és még néhány meghatározó játékos huszonkilenc év körüli. Ez volt az utolsó tornájuk. A horvátok fociztak, három győzelmet arattak a csoportban, majd háromszor is vesztésre álltak a kieséses szakaszban, de mindannyiszor egyenlítettek, és hosszabbításban jutottak tovább. A középpályán a Real Madrid és a Barcelona kettőse uralkodott, a széleken Ivan Perišić és Ante Rebić. Horvátország a második legkisebb ország népességét tekintve, amely döntőbe jutott, Uruguay kétszer is nyert. A horvátok harmadik kelet‑európaiként játszottak a döntőben, a magyarok és a csehszlovákok után. Az utóbbi két válogatott kétszer is elérte ezt a sikert, de sosem nyert vb‑t. Ahogy a horvátok sem.
Színtelen, de eredményes franciák
Didier Deschamps tökéletesre vitte a defenzív felfogást, a minimális helyzetekből a maximális kihasználást, és a taktikai gondolkodást. Amennyire színes ez a franciának gúnyolt válogatott, annyira színtelen, de eredményes a játéka. Annyit adtak elő a tudásukból, amennyit a játék megkövetelt. Paul Pogba inkább védekezett, mint támadott, de ugyanezt tette N’Golo Kanté és Blaise Matuidi is. Antoine Griezmann és Kylian Mbappé 4‑4 gólt szerzett, míg a középcsatár, Olivier Giroud egyet sem. A védelem négyese összeszokottan focizott, és Umtiti, Pavard és Varane egy‑egy gólja továbbjutást ért. Amíg a franciák egyenként 47 millió eurót érnek, addig a horvátok 16‑ot. Hiába vártuk, hogy a franciák mutatnak valami futballt is, minden meccset eredményesen hoztak, szinte játék nélkül. Hogy mennyire franciák a játékosok? Emmanuel Macron kijelentése szerint francia kultúra nincs. Ami még érdekes volt a világbajnokságon, azok a szurkolók. A hazaiak alkották értelemszerűen a legnépesebb szurkolótábort, az amerikaiak követték őket a sorban. Az USA azonban hiányzott a tornáról, amiből akár arra is lehetett következtetni, hogy latin‑amerikai származású szurkolók, illetve turisták érkeztek Oroszországba.
A brazilok, mexikóiak, argentinok, kolumbiaiak láthatóan uralták a stadionokat. Ebből az következik, hogy a távoli országokban is van akkora fogyasztói csoport, amely megengedheti magának az utazást a világ másik felére. Ami még ennél is döbbenetesebb, hogy Iránból, Egyiptomból, Marokkóból, Tunéziából, Costa Ricából milyen sokan érkeztek. Lehetséges, hogy az észak‑afrikaiak egy része Európából utazott a vb‑re, de a lesajnált és szegénynek nevezett országok gazdasági tényezővé válnak. Európából kevesen utaztak ki, ez is látható volt. A Belgium–Tunézia meccsen 5 ezer belga szurkoló mellett 15 ezerre becsülték a tunéziaiakat. A két ország népessége 11‑11 millió fő. Régebben a válogatottjukat bárhova elkísérő angolok is visszafogottabban voltak jelen. Az idősebb huligánok néhány ezres táborral érkeztek, ami egyáltalán nem érthetetlen, hiszen már Angliában sem engedheti meg magának a szurkoló, hogy kijárjon a kedvenc klubja meccseire. Az európai turisták pedig inkább választottak egy turistaparadicsomot, mint a vb‑t. A döntőn mindössze 3 ezer francia lehetett. Ennyire elszegényedtek volna az európai országok? Vagy képtelenek azonosulni a válogatottjukkal? A foci érdektelen szórakozás már?
A 2022‑es világbajnokságot Katarban rendezik. Abban az országban, amely először vesz részt vb‑n, területe 11 581 négyzetkilométer, népessége 2,6 millió. És a torna nyár helyett ősszel–télen lesz, november 21‑től december 18‑ig. Az iszlám világ is bemutatkozik.
Az írás megjelent a Magyar 7 29. heti számában.
