Bondár nyolcaddöntős párosban
Bondár Anna nyolcaddöntőbe jutott női párosban az amerikai nyílt teniszbajnokság szombati játéknapján.
A magyar játékos és partnere, az ukrán Angelina Kalinyina nem kezdte jól az összecsapást a Maja Chwalinska, Magda Linette lengyel duó ellen, mert mindketten egyszer elvesztették adogató játékukat, 1:5-ről pedig már nem volt visszaút az első játszmában.
A második szett gyors brékváltással indult, majd 3:3-ig fej fej mellett haladtak a felek, onnantól azonban már csak Bondárék nyertek játékot, ráadásul kétszer fogadóként, így egyenlítettek.
A harmadik felvonásra lendületben maradt a magyar, ukrán duó, 3:0-ra elhúzott, brékelőnyét 4:2-ig őrizte, akkor ugyan elvesztette szervajátékát, de rögtön utána fogadóként javított, így lezárta a 2:06 órás találkozót.
Eredmény: