A szlovák olimpiai reménységek

2021. július 23., 09:18
Matus Tibor

Ma elkezdődik a tokiói olimpia, amely 32. a nyári olimpiák sorában. A magyar esélyekkel már foglalkoztunk, most nézzük a szlovákiai esélyeseket. Elöljáróban minden idők legkisebb szlovák küldöttsége, 41 taggal vesz részt az olimpián. Viszont reménykednek, hogy jobb eredménnyel zárnak, mint Rio de Janieróban, ahol két arannyal és két ezüsttel zártak.

kenu páros férfi szlovák
Fotó: olympic.sk

Szlovákia 1996-tól vesz részt az olimpiai játékokon, és eddig mindig sikerült érmet szereznie. Atlantában, 1996-ban még csak három bronzzal végeztek, Aténban, 2004-ben és Pekingben 2008-ban már 6-6 érmet szereztek, és az utolsó két olimpián pedig négyet-négyet.

Arra, hogy egy érmet szerez a szlovák csapat, a fogadóirodák 1,15-ös szorzóval fizetnek, két éremre már 1,35 szörös, három éremre pedig 1,7 szeres szorzóval.

Az esélyesek között elsősorban a kajak-kenu sportolóit emlegetik, mind a síkvízi, mind a vadvízi kategóriákban. A síkvízi kajakosok közül reménykednek a férfi négyesben illetve a párosban. Bíznak a zászlóvivőben, a sportlövő Zuzana Rehák Štefečekovában, amely trapplövészetben a harmadik érmét szerezhetné.

Szintén reménykednek a másik zászlóvivőben, Matej Beňušban, aki vadvízi kenuban Rióban nyert ezüstöt. És természetesen MatejTóthban, aki gyaloglásban nyert 50 kilométeren aranyat négy évvel ezelőtt.

Mintegy 11-12 sportolót tartanak esélyesnek éremre, így 4-5 éremben reménykednek.

Az éremesélyesek névsora
Tenisz:
Filip Polášek / Lukáš Klein - férfi páros
Sportlövészet:
Juraj Tužinský - férfi légfegyver
Danka Barteková - női skeetlövészet
Zuzana Rehák Štefečeková - női trapplövészet
Erik Varga - férfi trapplövészet
Marián Kovačócy, Erik Varga, Zuzana Rehák Štefečeková, Jana Špotáková - csapat trapplövészet
Vadvízi evezés:
Matej Beňuš - férfi C1
Jakub Grigar - Férfi K1
Síkvízi evezés:
Botek Ádám, Samuel Baláž - férfi K2- 1000 m
Botek ÁdÁm, Samuel Baláž, Erik Vlček, Denis Myšák - Férfi K4 - 500 m
Birkózás:
Boris Makojev - férfi
Atlétika:
Matej Tóth - férfi gyaloglás 50 km

Kövesse facebook oldalunkat is!