A műtét után nem sikerült a korábbi világelső visszatérése

ma7 | MTI 2019. augusztus 13., 11:01

A francia Richard Gasquet két szettben legyőzte Andy Murrayt, a britek korábbi világelsőjét hétfőn a Cincinnatiban zajló tenisztorna férfi versenyének első fordulójában.

Fotó: TASR/AP

A 32 éves Murray hét hónap elteltével játszott ismét egyest. A vereség után kijelentette: csapatának tagjaival közösen azt a döntést hozták, hogy az év utolsó Grand Slam-versenyén, a US Openen nem indul egyesben. Pedig a szervezők szabadkártyát biztosítottak volna számára a főtáblára.

Hangsúlyozta: jelenlegi fizikai állapotában a három nyert szettig tartó mérkőzés még túl nagy megterhelést jelentene. Ettől függetlenül párosban és vegyes párosban elindul majd.

A hétfőn kezdődő winston-salemi tornával kapcsolatban azt közölte: azon "talán" játszani fog egyesben.

A háromszoros Grand Slam-tornagyőztes brit játékos januárban, az ausztrál nyílt bajnokság előtt még azt mondta, hogy folyamatos fájdalmai miatt visszavonul. Akkor másodszor is kés alá feküdt a csípőjével, amivel előtte közel két évig bajlódott, és amelyet egy évvel korábban is megműttetett. Végül júniusban, a londoni Queens' Clubban párosban tért vissza, és győzött a spanyol Feliciano Lopez társaként, majd Wimbledonban Serena Williams oldalán a vegyes párosok versenyében a harmadik fordulóig jutott.
0 HOZZÁSZÓLÁS