2020. szeptember 28., 15:40

Megállíthatatlan lejtőn a gömöri foci

Emlékszik még valaki arra az időre, amikor minden gömöri és nógrádi faluban működött focicsapat, s amikor még járási második, harmadok és negyedik osztály is működött. Ugye, milyen hihetetlen, pedig nem is olyan régen volt mindez. Mondhatnánk, a mai fiatalokat már nem érdekli a foci, maradnak inkább a számítógépeknél, a keresőképes fiatalok pedig a messzi távolba járnak dolgozni, hogy el tudják tartani a családjukat. De azt is, hogy elfogytak a jól működő szövetkezetek, vállalkozások, amelyek támogatták a focit. Mondhatnánk, de akkor nem mondanánk a teljes igazságot.

Galéria
+3 kép a galériában
Ajnácskő csapata
Fotó: Poprocký Iván

Hideg, őszies időben került sor a regionális labdarúgó bajnokságok utolsó szeptember végi fordulójára Gömörben és Nógrádban. Bár a közönség kitartott (lehet, hogy utoljára, ha a szlovák kormány újfent betiltja a sportrendezvényeket), de sok örömük nem akadt. A fülekiek és a rimaszombatiak ismét kikaptak, megszakadt viszont az ajnácskőiek rossz sorozata, vérbeli rangadót láthattak a nézők Ipolynyéken, míg a felediek a nógrádi riválisukat, a ragyolciakat ütötték ki.

Füleken nem sok minden emlékeztetett még a koronavírusra, a közönség a szeles, hűvös ellenére szép számmal kilátogatott a veszeleiek (Oravské Veselé) elleni mérkőzésre, mégpedig abban a reményben, hogy kedvenceik kiköszörüljék az egy héttel ezelőtti liptóújvári csorbát, ahol 3:0 arányban kikaptak. Nem ez történt, az álmos, lagymatag mérkőzésen a veszeleiek már a 9. percben megszerezték a vezetést, s innen kezdve végig kezükben, vagyis a lábukban tartották az eredményt.

 A fülekiek közül csak a közönséget illeti dicséret, akik végig űzték-hajtották  a kedvenceiket, de csak Páriš kapus pazar védésein múlt, hogy a vendégek nem növelték tovább az előnyüket. Megfordítjuk – recsegte többször is a B-közép, de erre minimális esélye sem volt a rendkívül erőtlenül, s főleg ötlettelenül futballozó hazaiaknak, akikre a héten két mérkőzés is vár. Az előrehozott 15. fordulóban szerdán 15.30 órától a rakolciakat fogadják, míg szombaton Rimaszombatba látogatnak.

Ahhoz a Rimaszombathoz, amely a remek kezdés után sorozatban veszíti el a mérkőzéseit. Ezúttal Turócszentmártomban kaptak egy négyest Tomás Boháčik védencei, s ugyancsak felköthetik azt a bizonyos gatyamadzagot, ha Zólyomban vagy a fülekiek elleni regionális rangadón pontot-pontokat akarnak szerezni.

Ki gondolta volna a négy megnyert első mérkőzés után, hogy sorozatban immár négy verség következik, s s csapat 13 ponttal már csak a 8. helyen szerénykedik. A fülekiek egy ponttal többet szerezve a hatodikok, míg a hétvégén a csacaiakat legyőző losonciak 11 ponttal a tizenkettedik helyen várják a folytatást.  

A IV. ligában még két gömöri csapat vitézkedik, az eddig veretlen tornaljai alakulat Tótgyarmaton kikapott, de mivel a listavezető padkóciak (Podkonice) is elveszítette a veretlenségét, nem szakadtak le tőlük. Az ajnácskőiek viszont nagyon rosszul indították az idényt , hisz az első nyolc fordulóban mindössze öt pontot szereztek. Mivel a 9. fordulóban a pont nélkül álló, reménytelenül sereghajtó herencsvölgyieket (Hriňová) fogadták, a mintegy 120 néző abban a reményben látogatott ki a festői környezetben található ajnácskői pályára, hogy végre hazai győzelmet láttak. Nem kellett csalatkozniuk, sima 4:0 lett a vége, s a győzelem örömére végre a csapatkép is elkészült. Az V. ligában két regionális rangadóra is sor került, Feleden 250 néző várta a ragyolciakat, de a rangadó elmaradt, a hazaiak a második fordulóban Múčik Zsolt mesternégyesével könnyedén elintézték a nógrádi alakulatot.

Sokkal eseménydúsabb és fordulatosabb mérkőzést láthatott a mintegy 200 néző Ipolynyéken, ahol a haziak a terbelédieket fogadták. A hazaiak a 26. percben már 2:0 arányban vezettek, a vendégek kiegyenlítették a hazaiak előnyét, sőt a 66. percben már 2:3 állt a jegyzőkönyvben. De a hazaiak nem adták fel, s Denis Čepo két találatával (ő jegyezte az első hazai találatot is) megfordították a mérkőzés állását, s fontos három pontot szereztek.

Az V. ligával kapcsolatos hír, hogy a 8. forduló után kilépett a bajnokságból Gömör legnagyobb községének, Klenócnak a csapata. Pénz- és játékoshiány – áll a csapat közleményében. De nemcsak az V. liga fogyatkozott meg menet közben, hanem a járási liga is, ahonnan a murányiak és a rimaszécsiek is kiléptek, s azt susogják, nem ők az utolsók, akik erre a lépésre kényszerülnek. „Régóta tornyosultak a gondok, elfogyott a pénz, sajnos, a klub vezetői elfelejtettek elszámolni a tavalyi támogatással is, holott tíz hónapjuk volt rá” – mondja érdeklődésünkre Ambrúzs Zoltán rimaszécsi alpolgármester, aki szerint nem segítettek a gondjaikon a kormány által a koronavírus miatt bevezetett intézkedések sem. „Komoly higiéniai intézkedéseket kellett volna bevezetni, amit ilyen szinten lehetetlen betartani. Sajnos, az ez ezzel járó felelősségről meg nem beszél senki. Ennek járulékos költségei már eleve nem kerültek be a költségvetési tervezetbe, de ismerve a szurkolók összetételét, betartása is komoly konfliktusokkal járt volna. Be nem tartása pedig komoly büntetést vont volna maga után”  – teszi még hozzá Ambrúzs, aki szerint a kihagyott tíz hónap miatt elfogytak a vezető emberek és az irányító játékosok is. „A 10 hónap alatt egy meccset sem játszottak, egy edzés sem volt” – zárja gondolatait az alpolgármester.

Fülek mérkőzés01
Fotó:  Juhász Dósa János

Hacsi Attila regionális újságíró szerint – aki könyvet készül írni az egykori gazdag gömöri és nógrádi focilétről – sose látott mélypontra került a régió labdarúgása.

Még a kilencvenes évek elején is csak a Rimaszombati járásban is közel 60 faluban rúgták a bőrt, míg ma a régió városainak csapatai mellett egész délen Ajnácskő, Feled és Tornalja állja  a sarat, valamint még Sajószentkirálynak, Nagybalognak, Nemesradnótnak és Osgyánnak van csapata. Sok helyen már csak a pálya hűlt helyét találjuk. Ki emlékszik már arra, milyen nívós csapata volt például Korlátnak, Gesztetének, Tajtinak, Péterfalának vagy Bátkának” – sorolja.

Balogh László balogfali focirajongó évek óta nem hagyna ki egy hétvégét sem, legutóbb Füleken találkozunk. „Évekig edzettem a balogfalai futballcsapatot, s rendkívül szomorú vagyok, hogy már évek óta nincs csapata a községnek, de legalább még a pályát rendben tartja a község vezetése.” Balogh arra hívja fel a figyelmet, hogy  a legkisebbekkel kellene elkezdeni a foglalkozást, csak a falu közelében két nagy alapiskola (Almágy, Várgede) működik, de focicsapata egyik községnek sincs.

„Kötelezővé kellene tenni az iskolákban a focit, s mindegyik község bőven el tudna tartani több diák- és serdülőcsapatot is. Ez nem pénzkérdés, elsősorban akarat és pedagógusi fanatizmus kell hozzá, s ez az, amit nem látok” – mondja elkeseredve a focirajongó. Elnézve a vakondtúrta, méteres gazban szenvedő focipályákat, teljes mértékben  igazat kell, hogy adjunk neki.

Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.