PODCAST: "A nyelvtanulás célja a nyelvhasználat" - Puskás Andreával, a Selye Egyetem tanszékvezetőjével beszélgettünk

2021. október 22., 18:00

Puskás Andrea, a komáromi Selye János Egyetem Angol Nyelv és Irodalom tanszékének tanszékvezetője rendkívül inspiratív személyiség. Több publikációval próbálja segíteni az egyetemisták felkészülését, legújabb számára érdekes terület pedig a tehetséggondozás. 

Mint beszélgetőpartnerünk elmondja,

egyre több a speciális igényű diák, akik közül talán a leginkább elhanyagolt réteg a kiemelkedően tehetséges gyerekek.

Monográfiája mindazoknak szól, akik az angol nyelv területén szeretnék még inkább elmélyíteni a tehetséges gyerekek tudását. Konkrét feladatokat, tippeket találnak, valamint ötleteket arra is, miként ismerhetik fel, hogy egy ilyen gyerekkel van dolguk, hiszen ahogyan Puskás Andrea elmondta,

sokszor már a felismerés is problémát jelent. 

Másik könyvének műfaja eltérő az elsőtől. Elsősorban egyetemista hallgatóknak szól, hogy megkönnyítse a felkészülést és inspirációval szolgáljon a későbbi angoltanároknak.

A tanárnő elmondta, hogy az irodalomtanításban is rendkívül aktuálisnak kell lenni, hiszen az irodalom élő és formálódó jelenség, amely hatással van mindennapjainkra. 
Megosztás
Címkék