Megváltozunk, vagy a bolygó kényszeríti ki a változást?!

Matus Tibor 2019. július 14., 09:17

Az ökológiai közgazdaságtannal foglalkozók feszegetik: egy korlátos világban korlátlan növekedés nem működhet. Napjaink közgazdasági elméletei már elméleti síkon is gátakba ütköznek. Környezeti és társadalmi problémákba, amelyek ugyanazokból a mechanizmusokból építkeznek. Hogyan lehetne ezen túllépni? Erről kérdezzük Köves Alexandrát, a Corvinus egyetem adjunktusát.

Hogyan írhatjuk körül az ökológiai közgazdaság fogalmát?

Alapvetően rossznak tartjuk azt a felfogást, hogy a gazdaságot önmagában lehet szemlélni. A gazdaság a környezetből felveszi a nyersanyagot, a társadalomból a munkaerőt, valamit csinál a kettő között, aztán a környezetbe visszarakja a szemetet, a társadalomba pedig a fogyasztást. A társadalomra felvevőpiacként tekint. Ha úgy gondolunk a gazdaságra, hogy az önmagában létezik, beleépítjük azokat a problémákat, amelyekkel most szembesülünk. És az ENSZ klímapolitikai testülete hiába veri az asztalt: figyeljetek, 12 évünk van! Ránk omlik az egész! 

Az alapkérdés tehát, hogy mi a fejlődés, és mi a növekedés? Lehet-e fejlődni növekedés nélkül? Egyáltalán a növekedés önmagában fejlődést jelent-e?

Az ökológiai közgazdászok szerint a növekedésre épülő gazdaság nonszensz. A növekedést azért kötik a fejlődéshez, mert a gazdasági paradigmáinkban hozzá kötöttük. Az elméletekre ráépítjük az intézményrendszereket, és az intézményrendszerek erősítik az elméleteket.

Egyben az ember gondolkodása is eszerint módosul.

Pontosan. Vagyis az intézményeinkbe kell belenyúlni, átdolgozni a pénzügyi, a szociális, a logisztikai és a politikai rendszereket. Vagy pedig az alapvetésekbe. Ideális esetben mindkettőbe. De most az intézményeink erősítik azokat a paradigmákat, amelyek az ökológiai közgazdászok szerint nem fenntarthatóak. Önmagáért való növekedési pályára kerültünk, hogy fenntarthassuk a munkaerőpiacot, a profitorientált rendszereket, a hitelek törlesztését. Ez azonban magával hozza a túlfogyasztást, a beépített elavulást, ami már nem ad hozzá a jólétünkhöz. Ehhez energia és erőforrás kell, amit a környezettől veszünk el. Ráadásul a munkahelyeink 60%-a ún. „bullshit job”, tehát ostoba munka, ami csak azért létezik, hogy létezzen, hogy ne legyen társadalmi feszültség.

Az ökológiai közgazdaságtant egyöntetűnek mondhatjuk?

Abban vannak eltérések közöttük, hogy mi legyen a megoldás. Az ún. állandó állapotú gazdaság képviselői abban hisznek, hogy meg lehet találni az egyensúlyi rendszert, ahol a gazdaság a természet eltartóképességén belül tud maradni. A degrowth-elmélet, amit nemnövekedés mozgalomnak is hívunk, nem azt jelenti, hogy ne növekedjünk, hanem azt, hogy lépjünk túl a növekedésre épülő alapvetéseken. De vannak olyan mozgalmak is, amelyeket postgrowth-nak hívnak. Ezek arra hívják fel a figyelmet, hogy a növekedés úgyis le fog állni.

Képes-e az ember magától változni, vagy kell egy erő vagy esemény, ami erre rákényszeríti?

Kérdés, be tudjuk-e vallani, hogy milyen veszélyes pozícióba sodorta önmagát és környezetét az emberiség? A felismerés elég-e ahhoz, hogy valamit tegyen, vagy kell valami krízis, kataklizma, társadalmi válság, ami kikényszeríti a változást? Jobb lenne, ha ezt önmagunktól látnánk be. Ha ezt 16 éves gyerekek belátják, és kimondják, hogy tönkreteszitek a jövőnket, akkor ezt miért nem ismerik fel a felnőttek, a döntéshozók?

Képgalériánk:

Mert fizetni kell a hitelt. A gazdasági rendszer kényszeríti, hogy ezt a gyakorlatot folytassák.

Nem véletlen, hogy a nemnövekedés mozgalom egyik provokatív javaslata a hitelelengedés. Mert a hitel és a jelenlegi pénzügyi rendszerek pörgetik ezeket a fenntarthatatlannak tűnő folyamatokat. Rákényszerítik a növekedésre, amelyből nem lehet kiszállni. Ez egy önmagáért zajló folyamat. Izgalmas lett volna látni, ha Görögország annak idején azt mondja, hogy csináljatok, amit akartok. De ezt nem merték meglépni.

Az is izgalmas, hogy az olaszok most helyi pénzt akarnak bevezetni.

A helyi pénz olyan eszköz lehet, amely lokalizálni tudja a gazdaságot. Mert jelenleg a természeti és társadalmi költségeket nem ott fizetik meg, ahol a hasznot vagy a fogyasztást élvezik. Tehát kellene lokalizálni a gazdaságot. Ez nem azt jelenti, hogy nem ehetnénk banánt, de nem az lenne a legolcsóbb, hanem az alma. A helyi pénzek fontos eszközei lennének, hogy mennyire lehet helyben tartani a gazdasági folyamatokat.

Milyen javaslatok vannak az ökológiai gazdaságtan tarsolyában?

A hitelrendszerek átgondolása mellett izgalmas a munkaidő csökkentése. Nemcsak azért dolgozunk többet, hogy többet fogyaszthassunk, hanem ha már több a jövedelmünk, többet is fogyasztunk. A nemnövekedés középpontjában az ún. jó élet áll. Vagyis próbáljunk elmozdulni az anyagi szükségletek felől a minőségi élet irányába. A minőségi életben pedig fontos szerepet játszik a szabadidő, a családunkkal való időtöltés, vagy a közösségépítés. 

Átfogalmaznák a munka szerepét, s mit várunk el a munkától?

A 40 órás bérmunka nem segíti sem az igazságosságot, sem az értelmes életvitelt. Nagyon sokan kezdenek kilépni ebből, s egyre fontosabb számukra az értelmes munka, a főnökmentesség, vagy a többfajta tevékenység. Más minőségű életre törekednek. A másik nagy téma a feltétel nélküli alapjuttatás és a jövedelemplafon – együttesen. A politikai rendszereken is módosítani kellene, mert a képviseleti demokráciák egyre komolyabb válságokat élnek át. A demokráciák egyre távolabb kerülnek a valódi döntésektől, az emberek nem érzik magukénak a döntéseket.

Egy hátrányos helyzetű Kárpát-medencei kisrégiónak mit tudnánk javasolni? Jelenleg az autópályát várják, ami elhozza az „ostoba” szalag melletti munkát.

Sok technológiai függőségünk van, de kisközösségekben meg lehet teremteni a jó példákat. Nagyon nehéz azt mondani egy nógrádi faluban, hogy ne a Tescóban vásárolj, pedig ezt kellene meglépni. A legnagyobb cégek, akiknél otthagyjuk a pénzünket, igyekeznek legálisan elkerülni az adót. Nem véletlen, hogy a politikai mozgalom egyik fő követelése az offshorok, az adóparadicsomok felszámolása. Tavaly kialakult az EP-ben egy diskurzus az ökológiai gazdaságtan hirdetői és a képviselők között, amit öt különböző pártcsalád képviselői szerveztek. Más szempontjaik vannak a zöldeknek, vagy a szocialistáknak, akik a méltányosságot emelik ki, vagy a konzervatívoknak, akik a lokalitást hangsúlyozzák. De mindezeket figyelembe kellene venni.

Javasolom, itt szakítsuk meg a beszélgetést, és folytassuk Gombaszögön július 17-én, szerdán.

0 HOZZÁSZÓLÁS