2019. november 14., 09:14

Áder szerint Magyarország a klímaváltozás nyertesei között lehet

Magyarországnak reális lehetősége van arra, hogy a klímaváltozás nyertesei között legyen - mondta Áder János köztársasági elnök szerdán Budapesten, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) által szervezett Vállalkozások a környezetvédelemért című konferencián.

Áder János a New York-i klímacsúcson
Fotó: MTI

Előadásában kiemelte, hogy a vállalkozások kihívásnak, üzleti lehetőségnek tekinthetik a klímaváltozást.

A köztársasági elnök emlékeztetett a Budapesti Víz Világtalálkozón bemutatott, a vízválság kezelését segítő kiemelkedő magyar innovációkra, megoldásokra.

Úgy fogalmazott:

érdemes kihasználni az ország helyzeti előnyét.

Magyarország 1990-hez képest 47 százalékkal növelte GDP-jét, ugyanakkor 7 százalékkal csökkent az energiafogyasztás és 32 százalékkal az üvegházhatású gázok kibocsátása. A világon 21 ilyen ország van – hívta fel a figyelmet Áder János.

Hozzátette azt is, hogy 2000-hez viszonyítva is jelentős a hazai fejlődés, 29 százalékos a GDP-növekedés mellett 24 százalékos a szén-dioxid-kibocsátás csökkenése.

Áder János úgy fogalmazott: az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai alapján „Magyarország klímabajnok”.

A köztársasági elnök kiemelte: megépül a két új paksi blokk, emellett a következő 10 évben Magyarország megtízszerezi naperőművi kapacitását, így a megtermelt áram több mint 90 százaléka szén-dioxid-mentes lesz.

Javítani kell az épületek energiahatékonyságát, 30 százalékos javulás szintén jelentősen hozzájárul a klímacélok eléréséhez

– tette hozzá.

A szén kivezetése megtörténik 2030-ra, a tömegközlekedésben pedig a 25 ezer lakosúnál nagyobb városokban elektromos buszok állnak majd üzembe a kormány döntése alapján – hangsúlyozta a köztársasági elnök.

Kitért arra is, hogy szükség lesz komoly ipari szerkezetváltásra, amelynek technikai feltételei részben adottak. A tervek között jelentős erdősítési program is szerepel. Magyarország az elmúlt 100 évben duplájára növelte az erdőterületek nagyságát, a jelenlegi 22-23 százalékos erdősítettséget szeretnék 30 százalékra emelni 2050-ig – ismertette a köztársasági elnök.

Kiemelte, hogy ezek egyike sem irreális célkitűzés, az intézkedések egy részéről már döntés is született. 

Pénz és összefogás kell a tervek megvalósításához, de meg tudjuk csinálni”

– mondta.

A köztársasági elnök a Nemzetközi Energiaügynökség legújabb elemzésének adatait felidézve elmondta, a párizsi klímaegyezmény ellenére tovább nőtt a szén felhasználása a világ energiatermelésében, ami kedvezőtlen hír.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az atomenergiára szükség van, csak nap- és szélenergiából nem lehet kielégíteni az egyre növekvő energiaigényeket, azért sem, mert az így megtermelt energia hosszú távú tárolása és hosszú távolságra szállítása még nem megoldott.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.