A betonteknők biznisze helyett a vizet kellene megtartani

Matus Tibor 2018. november 12., 11:00

A kisszebeni járásbeli Csendespatak területén végzett vízvisszatartó projektjéért 1999-ben Goldmann-díjat (alternatív környezetvédelmi Nobel-díj) kapott. A díjat azért a többéves munkájáért kapta, amivel egy nagy gát építését, és ezzel 4 falu elárasztását akadályozta meg a Csendes patakon. Helyette, a közösség összefogásával, az erdőben tartották meg a vizet sok kicsi természethez közeli vízcsapdákkal. Michal Kravčíkkal, a Ľudia a voda civil szervezet vezetőjével beszélgettünk.

Michal Kravčík a politikába is belekóstolt, tavaly Kassa megye képviselője lett, és kisebb kezdeti döccenők után (ami talán a civil hozzáállásából ered) ma már sikeresen erősíti a jobboldali pártok szövetségét. A bizottságok összeállításánál nem igazán akarták őt beválasztani a környezetvédelmi bizottságba, de ma már ott is dolgozik, és a megyei közgyűlés legutóbbi ülésén ellenszavazat nélkül fogadták el javaslatát, Kassa megye környezetének rekonstrukciójára vonatkozó stratégiai programját.

Michal Kravčík beszélgetésünk elején komoly kritikát fogalmazott meg a környezetvédelem jelenlegi állapotáról. A környezetvédelemben már jelentős anyagi források állnak rendelkezésre, de ezeket nem költjük el hatékonyan. Erről szól a betűző szú körül kibontakozott vita, ahol az erdészek és a környezetvédők a maguk beszűkült álláspontja szerint próbálják védeni igazukat. A vízvédelmi beruházásokhoz hasonlóan, sehol sem tudnak egységes ökológiai rendszerben gondolkodni. 

Szerinte ma a környezetvédelmi iparban manipulálják az emberek véleményét. A tudományos szakértők belegubóznak a maguk szakterületeibe, és jól fizető programokat találnak ki. Szakbarbárok, csak a saját szeletüket látják, eljátsszák a szakértő szerepét, és azután osztják a pénzt.

Kassa megyére a jövőben mintegy 413 millió vízvédelmi keretösszeget szán a minisztérium, de Kravčík szerint jelenleg ez még csak ott tart, hogy a pénzt osztják. Egy sztoikus nyugalmával szögezte le, hogy nagy harc fog folyni ezekért a forrásokért, hiszen az oligarchák vállalatai már ugrásra készen állnak, hogy elköltsék a stósz pénzt, sokszor felesleges beruházásokra. A papírprojektek készen vannak, és információs kampányra is van ott egymillió euró.

Kérdésemre, hogy a környezetvédelmi minisztériummal milyen a kommunikáció, beszélgetőtársam úgy válaszolt, hogy a környezetvédelmi tárca vezetésben ma olyan hivatalnokok ülnek, akiknek elképzelésük sincs arról, mit is kellene csinálni a terepen, a miniszter is gépipari mérnök.

Elég lehangolóan állapította meg, hogy a politika sok mindent befolyásol, pedig a politikának bizonyos szempontból objektivizálnia kellene a történéseket, méghozzá a tudományos tények szemszögéből. De ma nem így van. Azért nézünk ki így a régiókban, akár a hegyekben, akár a Csallóközben. Hirdetjük, hogy nekünk van a legnagyobb ivóvízkészletünk Európában, de hogyan gondoskodunk erről a kincsről?

Tiszta víznek nevezhető még a csallóközi ivóvíz?

Michal Kravčík gondolkodás nélkül vágta rá a kérdésre a választ, hogy „nem, ez már nem tiszta víz!”. Szerinte a víztartalék minőségromlása egyértelműen összefügg a bősi erőmű megépítésével. Személyes tapasztalatként élte meg a helyiekkel horgászva, hogy a holtágakban mintha forrt volna a víz. Ez abból adódott, hogy amikor a Duna vízszintje emelkedett, akkor ennek a vízmennyiségnek egy komoly része az altalajba nyomódott, ami felbukkant a holtágakban is. Mérték az áramló víz mennyiségét, és érdekes módon, magas vízállásoknál, például Medvénél, a Duna medréből Pozsonyhoz viszonyítva mintha eltűnt volna 1800 köbméter víz. Ha Pozsonynál 10 ezer köbméter mértek másodpercenként, akkor Medvénél már csak 8200-at, tehát a többi belepréselődött az altalajba. Alacsony vízállásnál pedig fordítva volt, az altalajból szivárgott a mederbe a víz. Tehát a Pozsonynál mért 500 köbméternél a medvei érték 50-nel több volt.

Azaz a szárazföldi deltában a víztartalék úgy működött, mint egy óriási mosógép. Ha a víz dinamikája rendben van, évenkénti két-háromszori magas vízállásnál a víz oda-vissza áramlik, akkor tisztítja önmagát. Ha történt is a múltban szennyezés, a víz a maga dinamikájával ezt megoldotta.

Bős megépítésével lefojtottuk a mosógépet, a víz dinamikáját, és a víz öregedni kezdett. Ez volt a kulcsmomentum, amit a vízügyesek tökéletesen elrontottak. Ezért a bősi erőművet ma a Duna egyik legnagyobb traumájának tekinthetjük. Hamis tehát a környezetvédelmi miniszter érvelése, miszerint azért szennyezett a csallóközi ivóvíz, mert a mezőgazdászok kilenc évig sok vegyszert használtak, hiszen a szocializmusban jóval több peszticídet alkalmaztak, mert akkor még azt senki sem ellenőrizte. Az is érdekes tény, hogy a mélyebb rétegekben fedezik fel a szennyeződést, nem a sekélyebb kutakban. Tehát a a víz dinamikájának újraindítása lenne a logikus megoldás.

A szakember szerint a Bodrogköz hasonló helyzetben van, mint a Csallóköz. A Bodrogközben tizenkét szivattyúállomást létesítettek, amelyekkel évente akár 50 millió köbméter vizet lehet kiszivattyúzni, ami teljes értelmetlenség. A mezőgazdaság érdekében sztyeppévé változtatták a tájat, ami szép lassan átalakul sivataggá. A víz körforgása mindennel összefügg. Valamiből párolognia kell a víznek, hogy lehűtse a felmelegedést a tájban, beálljon a termoreguláció, és ebből a párából újra eső keletkezzen.

Képgalériánk:

Az utolsó száz évben jelentősen megváltozott a tájgazdálkodás. Teraszok léteztek, kisebb parcellákon gazdálkodtak, vizenyős területek voltak, nem akartak mindenhol növénytermesztéssel foglalkozni. A tájgazdálkodás megváltoztatásával Szlovákia évente 250 millió köbméter vizet veszít. Az elmúlt hatvan évben megszabadultunk mintegy 15 milliárd köbméter víztől. Ezek a folyamatok vezettek a mai kiszáradáshoz.

A Kassa megye táj(környezet)-rekonstrukciós programja

A program abból indult ki, hogy az eddigi ágazati hozzáállás nem hozott megoldásokat, és a vizek állapotának, a biodiverzitásnak, az élelmiszer-biztonságnak, a klimatikus viszonyoknak minőségi romlása már az életkörülményeinket veszélyezteti.

A víz fokozatos eltűnésével a  talajok kiszáradnak, lassulnak benne a biológiai és kémiai folyamatok, ami a termőképesség csökkenéséhez vezet. Hatvan év óta szántjuk be a nedves lapályokat, kis bokorfoltokat, hogy tere legyen az intenzív mezőgazdaságnak. 

A hegyvidéken sincs, ami megakadályozza a víz elfolyását, ezzel összefüggésben növekedett a lokális árvizek száma, beindult a talajok eróziója, fogy a tápanyagtartalom, a humusz, csökken a talajvízszint, így a száraz időszakokban ott is könnyebben kiszáradnak a talajok.

Csökken a kis vízciklus szerepe, kevesebb a kipárolgás, a lokális eső, nő az intenzív, özönvízszerű esőzések száma, és növekednek az aszályos időszakok. Végeredményben ez a sík területeken a csapadék csökkenéséhez, a dombvidéken pedig az intenzív esőzések számának növekedéséhez vezet.

Meg kellene becsülnünk az esővizet, mind az erdős területeken, mind a városi környezetben, ezzel harcolni lehet az árvizek, az aszályos időszakok és a klimatikus anomáliák ellen.

Kassa megyének egyik komoly gondja a Széles-tó (Zemplínska Šírava), amelynek turisztikai lehetőségeit a poliklór-bifenil szennyezés veszélyezteti. Sajnos a tóban a 60-as évek óta nem cserélődik a víz, mert a térségbe kevesebb víz folyik, mint amennyi innen elpárolog.

Az egyik a leégetőbb problémának az urbánus környezet helyzetét jelölte meg, ahol minél gyorsabban igyekszünk megszabadulni az esővíztől. Ezekben a lokalitásokban a környező területeknél 2-3 fokkal magasabb a hőmérséklet, hőségszigetek alakulnak ki. A kassai agglomerációból évente mintegy 15 millió köbméter vizet, Tőketerebesről több mint 3 milliót, Nagymihályból 3,6 milliót engednek bele a szennyvízrendszerbe.

Kassa megyében az utolsó 60 évben több mint 3 milliárd köbméter esővizet vezettek el. Ez a vízmennyiség a múltban az egész térség rendszerében komoly szerepet töltött be. Utánpótlást jelentett a talajvizeknek, kipárolgása az ökoszisztémába hozzájárult az esőkhöz. A kis vízciklus helyi hanyatlását mutatja az az adat, hogy a nyári kipárolgás négyzetméterenként 3 mm-el csökkent.  Ez annyit jelent, hogy a nyári napokon 12,6TW/h hőt nem tud elnyelni a hiányzó víz, aminek következtében az átlaghőmérséklet az elmúlt években 3 fokkal emelkedett.

Változások a Csendes-pataknál

Ha ezt az óriási mennyiségű vizet meg tudnánk tartani a közegben, a talajban, a növényekben, akkor növelni tudnánk a kipárolgást, a rendszerben lévő víz a magas fajhője miatt csökkenteni tudná a komoly hőmérséklet-ingadozásokat.

A bodrogközi folyamatok is hasonlatosak. A múlt század 70-es 80-as éveiben a meliorációs beruházásokkal elvezették a vizet a vizenyős, lápos területekről. Jelenleg évente mintegy 15 millió köbmétert vezetünk el, ami viszont hiányzik az aszályos időszakokban. A csapadékhiány Bodrogközben ma már évi 300 mm. Ebben a helyzetbe szintén 10 TW/h-nyi  hő nem tud lekötődni, ami növeli a felmelegedést. A Bodrogközben nem csak a talajvízszint, hanem a levegő páratartalma is csökkent, amivel növekedett a por és az allergének jelenléte a levegőben. Tulajdonképp szép lassan Bodrogköz sztyeppévé változik.

A hosszú távú program azt a célt tűzte ki, hogy 600 millió köbméterrel emelje a megtartott vizet. Ehhez 60 millió köbméternyi tárolókapacitásra lenne szükség. A program költségeit évi 50 millió euróra becsülik, amire a források megvannak a környezetvédelmi tárcánál. De a program nem csak építkezésről szól, hanem jelentős részét képezi, hogy a polgárok is tudatosan álljanak ehhez a kérdéshez.

A program igazi sikere viszont az volna, ha továbbterjedne a megye határain túlra, ha a többi megye képviselőtestülete is hasonlóan gondolkodna, és cselekedne.

A cikk megjelent a Magyar7 2018/27-es számában.

0 HOZZÁSZÓLÁS