Veszélyben a Markíza televízió?!
POZSONY. A szlovákiai Markíza televíziót is működtető amerikai médiatársaság nyakig úszik az adósságokban. Ez a Markíza televízió további működését is veszélyeztetheti.
A Goldman Sachs befektető cég elemzői szerint a Central European Media Enterprises (CME) médiatársaság tartozásai hatalmas méretűek. A Topky portál szerint fennáll a veszélye annak, hogy ez hatással lesz a szlovákiai Markíza televízió további működésére.
Az egész Európát sújtó gazdasági válság nem kerülte el a médiatársaságokat sem. Leginkább a CME-t sújtotta, amely mostanában ráfizet arra, hogy nagymértékben függ a cseh reklámpiactól. Eddig nyugati szomszédunknál érte el a legnagyobb bevételeit, de fordult a kocka! E héten a reklámpiaci bevétel 10,3 %-ról 1,8 %-ra csökkent, s ez még derűlátó becslésnek számít.
A CME részvényeinek árfolyama a prágai börzén már a múlt év elejétől estek. A szakemberek figyelmeztetnek a társaság jelentős eladósodására, ami szerintük hétszeres. Ez azt jelenti, hogy a médiacsoportnak hét évnyi nyereségre lenne szüksége ahhoz, hogy a tetemes adósságából kilábalhasson. A reklámpiac kedvezőtlen helyzete azonban akadályozza ebben a társaságot.
A CME portfóliója tartalmazza a szlovákiai Markíza és Doma TV-t, továbbá a csehországi Nova, Nova Cinema, Nova Sport TV-t, az MTV Czechet és más romániai, bulgáriai, horvátországi és szlovéniai televíziókat illetve rádiókat.

Forrás
Topky.sk