Végső nyugalomra helyezték Benkő Géza színművészt

Hosszasan kígyózott az elhunyt családjától búcsúzni akaró gyászolók sora a helyi katolikus temetőben. Benkő Géza özvegyén, Stubendek Annamárián, Rebeka lányán és Mátyás fián, valamint az idős szülein, nővérén és annak családján kívül lerótták kegyeletüket a Komáromi Jókai Színház, a kassai Thália Színház, a szerencsi székhelyű Külhoni Magyar Nemzeti Színház vezetői és művészei, továbbá a magyarországi Jóban Rosszban filmsorozatbeli volt szereplőkollégái, az egyetlen felvidéki Kossuth-díjas színművész, Boráros Imre a párjával, Petrécs Annával, Komárom teljes városvezetése, illetve Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) országos elnöke, Kiskövesd küldöttsége és a pályája csúcsán távozott színművész további több száz tisztelője.

Az elhunytat Fazekas Zsuzsanna tiszteletes asszony református gyászszertartás során búcsúztatta, Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt első leveléből, illetve a rómabeliekhez írt leveléből idézett. Hangsúlyozta: ha nincs bennünk szeretet, akkor semmik vagyunk, majd kiemelte: „az Isten kegyelmi ajándéka az örök élet a mi urunk, Úrjézus Krisztusban“... „Itt vagyunk, hogy nyitott szívvel álljunk Krisztus kegyelmi ajándékai alá, hogy tőle vegyünk vigasztalást, az ő igéje által, hogy tudjunk túllátni a láthatón“. Majd arról beszélt, hogy életünk során Istentől mankókat, ajándékokat kapunk – rész szerint. Például „a szó hatalmát, amely érzelmeket korbácsolhat vagy éppen érzelmeket fagyaszthat meg, továbbá a tudás mankóját, minden tudás ismeretét..., valamint a hit ajándékát, mert akinek hite van, azt boldog láz irányítja...“. A szó művészete, a tudás mélysége, hit és segítés a homályosan tükör által való látás idejére mankók az emberek számára, hogy lépni bírjunk – fogalmazott.

A tiszteletes asszony hozzátette: Benkő Géza családfőként, apaként, művészként és emberként is mindezeknek az ajándékoknak bővében volt. „Sok tálentum, Istentől kapott tálentum gazdagította őt és mindazokat, akik rajta keresztül kaptak mindebből. Õ szerette volna átadni mindazt, amit nála az Isten tálentumként lerakott. Az az ember, aki önmagában Észak-fok, titok, idegenség, szerette volna magát megmutatni, és ezért volt minden önkínzás és ének. Minden zajos csendje erről szólt...“.

Kövesdi Szabó Mária (Thália Színház) Arany János Néma bú című versével vett végső búcsút az elhunyttól: "Halnak, halnak, / Egyre halnak, / Színe, lángja a magyarnak...". Majd Tóth Tibor, a Komáromi Jókai Színház Jászai Mari-díjas színész-igazgatója mondott búcsúbeszédet. Felidézte, hogy egykori barátjával, Gézával szinte ugyanaznap születtek, és színházi műszaki munkatársként egy hét eltéréssel egyszerre kezdtek el dolgozni a kassai Thália Színháznál. „A cingár fiúban nagy vágyak, ambíciók éltek és az a fajta kedves pimaszság, ami nélkül talán nem is lehet vállalni ezt a színházi létet“ – fogalmazott hozzátéve, Benkő Géza tőle egy évvel korábban szerzett színészdiplomát Pozsonyban. A rendszerváltás után pedig már szűknek bizonyult számukra az itteni világ, ezért az első szabad nyarukon autóstoppal elmentek Párizsba. Azt tervezték, hogy dolgozni fognak odakinn, de aztán hazahívta őket a Felvidék. A későbbiekben is gyakran keresztezték egymást az útjaik.

„Ki- és beléptél társulatok életébe. Sokáig zokon vettük ezt. Később magad mondtad: nem való neked a társulati lét, a megállapodottság érzése megfojt, elüldöz... Később ezért maradtál szabadúszó, mert így megmaradhatott a döntés szabadsága. Nem volt nehéz téged megszeretni. Most arról a hihetetlen rugalmasságról és profizmusról is beszélek, ahogy bármelyik színházban bármilyen helyzetben ki tudtad hozni magadból és sok esetben a színpadi partnereidből is a maximumot. Értem én, hogy úton lenni boldogság, megérkezni halál, de az állandó úton levés is égeti ám az embert! Koptatja a lelket, nem csak az autó kerekét... A végtelent kergetted magad előtt, a tökéletest – minden áron?“ – fejtette ki Tóth Tibor.

Aztán Hamvas Bélát idézte: „Az élet nem fogy el, nem lehet más elől elélni. Az élet abban az arányban gazdagszik, amilyen arányban elszórják“. Majd így zárta búcsúztatóját: „Hát, barátom, te aztán nem spóroltál semmivel! Lobogtál, égettél, néha fájt, néha melegített, világított és olykor pusztított is... Élve meghalni vagy meghalva élni – aki ezt elérte, szabad, és ha szabad, belátja, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet! Talán ezt kerested, s csak remélni tudom, hogy – még ha pillanatokra is, de – megtaláltad. S most, hogy váratlanul véget ért az utolsó felvonás, a szabadság más minősége vár rád. Búcsúzzunk el hát, vándor, szabad lelkednek adjon békét az Úr! Nyughatatlan lelked találjon nyugalmat odaát! Isten veled!“

Máté Ágnes, Kiskövesd polgármestere a szülőfalu lakossága nevében köszönt el Benkő Gézától, akit magánemberként és színészként is mindig nagy szeretettel vártak haza. „Legutóbb, amikor kis községünket megtisztelted előadásoddal, úgy gondoltuk, hogy annak lesz még folytatása. De sajnos, nem így történt, túl korán itt hagytál minket. Kérdezhetjük, hogy miért csak a jók mennek el. De meg kell hajolnunk az Úr akarata előtt, s hisszük, hogy benne te is hittél. Azzal a tudattal, hogy nem jössz többét, s nem jutalmazhatja az előadásodat vastaps, fájó, sajgó szívvel búcsúzunk tőled. Isten veled, barátunk!“ – fogalmazott.

Megrázó utóhangként a Soóky László író, publicista, kritikus által Benkő Géza felkérésére írt A nagy (cseh)szlovákiai magyar csönd című derűs szomorújátékból hangzottak el részletek. A művész koporsóját a temetőkápolna közelében helyezték örök nyugalomra, sírját rengeteg koszorúval és virággal borította az őt sosem felejtő, gyászoló tömeg. Nyugodjon békében!