2018. június 30., 12:00

Vár a Méhecske Panzió!

Ahogyan arról a Magyar7 hasábjain korábban már beszámoltunk, az ipolyszakállosi Németh család a mézüzem irányítása mellett a turizmusban is szerepet vállal.

Méhecske Panzió
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Méhecske Panzió - FB

Cégük 1997-ben indult be, amikor megvásárolták a korábbi helyi jegyzőházat, amelyben később szövetkezeti irodák is működtek. A vállalat beindulására Németh Éva így emlékezett vissza: „Mivel az egykori szövetkezet elnöke ebben az épületben hidegen sajtolt olajat préselt, ezért ez a tevékenység számunkra is adott volt. A férjem már akkor is méhészkedett, így végcélként egy mézüzemet szerettünk volna kialakítani. A méztöltőgép beszerzése után szépen lassan kinőttük a rendelkezésünkre álló területet. Sikerült megvásárolnunk a korábbi parókia épületét, amely 15–20 éve nem volt lakva; az egyik épületben bikákat tartottak, a másikban gabonát tároltak. 2002-ben pozitívan bírálták el a mezőgazdasági minisztériumhoz beküldött – éttermek kialakítására vonatkozó – pályázatunkat. Ettől az évtől fokozatosan ráálltunk az agroturizmusra.”

Fotó:  Méhecske Panzió - FB

Az évek során egyre több megrendelést kaptak, ezért némi változtatást voltak kénytelenek eszközölni. 2011-ben a mézüzem és az étterem egy teljesen új épületben kapott otthont a főút mellett. A gyár megürült épületében alakították ki a Szent Ambrus Idősek Otthonát, ami nappali foglalkoztatóként indult, de később bentlakásos intézménnyé vált.

A Méhecske Panzió harminc – főleg kétágyas, mellékhelyiséggel ellátott – szobával szolgálja a kikapcsolódni vágyók kényelmét. Németh Éva szót ejtett gazdag programkínálatukról is: „Az előre bejelentkezett csoportoknak lehetőségük van kipróbálniuk a teniszpályát, szaunázhatnak, megmártózhatnak a medencében, vagy éppen pecázhatnak, netán csónakázhatnak a panzió melletti tavon. Igény szerint vetélkedőket rendezünk, vagy falubeli kézműveseket biztosítunk. Lehetőség van lovaskocsikázásra is, de gyakran szervezünk túrát Drégely várához, és kisvonatozunk Márianosztra irányába. Vendégeink számára természetesen mindennap friss ételt biztosítunk.”

Fotó:  Méhecske Panzió - FB

A mézüzem és a panzió tehát egymást kiegészítve funkcionál – utóbbi ősztől tavaszig, előbbi pedig tavasztól őszig.

„Ahhoz, hogy intézményeink gördülékenyen működjenek, és hogy vendégeink igényeire teljes mértékben odafigyelhessünk, állandóan jelen kell lennünk; távirányítással ez nem megvalósítható” – tette hozzá a panzió tulajdonosa, Németh Árpád.

Méhecske Panzió
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék