Utolsó figyelmeztetés Jurzycának?
„Ha így folytatja, jövőre ötöst kap” – fogalmazott Zajac, aki szerint az oktatási reform koncepciója, melyet a tárca elkészített, egyetlen megbízatási időszakra szól, nincs benne rendszer, nem tartalmaz átfogó, hosszú távú elképzeléseket, ezért stratégiai tervnek sem nevezhető. Zajacék szerint jobb lenne, ha a kormány nem is foglalkozna vele.
A párt elismeri, hogy apróbb lépéseket tett a miniszter, de ezekkel csupán napi problémákat kezelt. Peter Osuskýval együtt felajánlották elképzeléseiket a közoktatás reformjáról. A konzervatívok szerint át kell értékelni az oktatási standardokat, a módszertani eszközöket, a szakképzést össze kell kapcsolni a termelő üzemekkel, az iskolaigazgatóknak menedzserekké kell válniuk, a tankönyvpiacot pedig liberalizálni kell. Minderre azért van szükség, mert az oktatás az elkövetkező évtizedek legfontosabb nemzetgazdasági ágazata a Polgári Konzervatív Párt szerint.
Eugen Jurzyca nem látja indokoltnak a szigorú osztályzatot. Sok mindent helyre tett a tárcánál, s az első évben az ágazat lelkületét, szemléletét akarta megváltoztatni, s ebben ért el sikereket is, vélekedik. Jurzyca szerint eddig a változásokat készítették elő, a következő évben már a bevezetésükre is sor kerül. Sajtótájékoztatóján azt is kifejtette: minden érintettel el kell fogadtatni a szükséges változásokat az oktatás és a sport terén.
A felsőoktatásban a minőségen lesz a hangsúly, mondta. A mennyiségi szemlélet után a nívó az első, ezt jelzi, hogy egy év alatt 65 akkreditált képzés szűnt meg alacsony színvonala miatt. A minősítő rendszer átalakulóban van, az akkreditációs tanácsba külföldi szakembereket vonnak be, az egyes intézményeket értékelni fogják – munkaerő-piaci szempontok alapján is. A felsőoktatás így piacosodhat és tisztulhat le. Több együttműködési programot vezetnek be – fognak támogatni – hazai és külföldi intézmények között.
A közoktatásban újabb tartalmi változások kezdődnek. Az erkölcsi nevelés és a kompetencia kap hangsúlyt a lexikális tudás helyett. Szeptembertől változnak a keret-tananyagok, az állami oktatási programok, liberalizálják a tankönyvhasználatot. Tervezik az ötödikesek tudásfelmérését (Monitor 5), s az iskolák ranglistájának közzétételét, ahogyan a Monitor 9 esetében idén tették, hogy a jó módszerek terjedjenek az országban.
A közoktatásban a digitális tananyag mellé a kiváló pedagógusok is kellenek, mondta, aminek feltétele a jutalmazás javítása, az életpályamodell megalkotása. A sport terén a gyerekek mozgásának fejlesztésére és az élsportra kerül majd hangsúly, s ha az új tanévben jobb eredményeket érnek majd el, már azt is sikernek fogja tartani.