Útdíjak: felére csökken a büntetés
A közlekedési tárca azért döntött a büntetési tételek drasztikus csökkentése mellett, mert aránytalannak tartotta azokat az elkövetett szabálysértésekhez képest. Ráadásul nemcsak a szomszédos országokéhoz mérten volt túl magas, de még a németországi szintet is jócskán meghaladta.
A tárca elemzése szerint Szlovákiában kevesebb volt a szabálysértés, mint másutt. A jelenlegi bírságolási ráta fennmaradása mellett a bevételkiesésé 3,63-2,31 millió euró lehet. Az ellenzék a módosítást nem támogatta, az elektronikus útdíj-rendszer bevételeit félti. A köztársasági elnök ennek ellenére aláírta a jogszabályt.
Miként arról portálunkon már hírt adtunk, a magas útidíjak szálka a szlovákiai fuvarozók szemében. Arra panaszkodnak, hogy az elektronikus útdíj-rendszer bevezetése óta jelentősen emelkedtek a költségeik. Az elektronikus útdíj-rendszer 2010 januárjától működik Szlovákiában. Jaroslav Polaèek, a Szlovákiai Fuvarozók Uniójának elnöke szerint túlárazott az elektronikus úti-díjrendszer, tönkreteheti a fuvarozókat.
2008-ban az egy hónapos autópályadíj 100 euróba került, jelenleg 2000-3000 euró. Farkas Iván, a Magyar Koalíció Pártja alelnöke szerint nem megoldás, hogy a drágulás miatt sok fuvarozó áttért az alacsonyabb rendű, másod- és harmadosztályú utakra, mert ezek állaga így jelentősen károsodik, javításukra pedig nincs pénz. A közlekedési tárca folyamatosan tárgyal a fuvarozókkal, de megállapodás egyelőre nem született. A szlovákiai fuvarozók őszig adtak türelmi időt a tárcának. Ha addig sem lesz megegyezés, sztrájkolni fognak.