HIRDETÉS

Továbbra is hatalmas biznisznek számítanak az ebédjegyek

hirek.sk 2018. február 02., 09:38
POZSONY. Az étkezési utalványokat forgalmazó cégek minden eurón 30 centet keresnek. Ennek köszönhetően a legnyereségesebb szlovákiai társaságok közé sorolhatók.

„Nyissunk vitát az étkezési utalványok megszüntetéséről, főként az érdekegyeztető tanács, a szociális partnerek szintjén, illetve az ebédjegyek elektronikus kártyákkal vagy más módon történő helyettesítéséről. Keressük meg a Munka törvénykönyvében vagy más módon a jegyeket kibocsátók árrésének a korlátozását“ – ezekkel a szavakkal védelmezte a munkaügyi tárca államtitkára, Branislav Ondruš két évvel ezelőtt az étkezési jegyek rendszerének megtartását. Ez akkoriban volt, amikor az érintett cégeket heves bírálatok érték a kartell-megállapodások miatt, amelyeket a versenyhivatal leplezett le.

Az ellenzék több szakemberrel együtt annak szükségességét emlegette, hogy véget kell vetni az alkalmazottak efféle támogatásának, mert ebből legtöbbet az ebédjegyeket árusító cégek nyernek. Hasznuk ugyanis jóval nagyobb, mint a hazai gazdaságban megszokott átlagos haszon.

Senki sem foglalkozik a nyereségekkel

Azóta mi is történt? Alapjában véve semmi. Egyetlen minisztérium sem állt elő a szabályozás tervével, amellyel korlátozhatnák a társaságok hatalmas nyereségét.

Martin Hoštátek, a Munkáltatók Országos Uniójának (RÚZ) titkára elmondta, az érdekegyeztető tanács ülésén eddig egyáltalán nem beszéltek a nyereségek szabályozásáról. Efféle javaslatot a Fico-kormány egyetlen tárcája sem terjesztett be. „A téma kapcsán csak az elektronikus ebédjegyek bevezetéséről esett szó. Azok a munkáltatóknak segítenének a sok adminisztráció csökkentésében, ám a nagy nyereségek kérdése továbbra is megoldatlan maradna“ – jegyezte meg Hošták.

A munkaügyi tárca nem válaszolt közvetlenül a kérdésre, hogy eddig miért nem lépett közbe. A minisztérium azt állítja, hogy csak azon illeték nagyságát szabályozhatja, amit az ebédjegyek kiadásáért kapnak a cégek.

Az illeték nagyságát, ami legfeljebb az ebédjegy értékének 3 százaléka lehet, a Munka törvénykönyve szabja meg. „Itt látunk teret a munkaügyi tárca részéről történő átértékelésre“ – közölte a minisztérium sajtóosztálya.

A tárca azonban eddig nem állt elő az illeték csökkentésére vonatkozó konkrét javaslattal.

Segíthetnek az elektronikus ebédjegyek?

Jóval nagyobb problémát jelentenek a províziók, amelyeket a vendéglőktől vagy kereskedőktől szednek be a jegyek forgalmazói akkor, amikor azokat pénzre akarják beváltani: a jegy értékének 5-7 százalékától kell megválniuk.

A minisztérium mossa a kezét. „Ezzel a Munka törvénykönyve egyáltalán nem foglalkozik, mert kereskedelmi-jogi viszonyról van szó, amibe nem avatkozhat be az állam. Hasonló a helyzet a piac további szabályozatlan szegmensei esetében is“ – tette hozzá a szaktárca sajtóosztálya.

A minisztérium más megoldást lát a magas illetékeket illetően. Ha jelentős mértékben megnőne az elektronikus étkezési jegyek iránti érdeklődés, akkor az biztosan új játékosokat vonzana be a piacra, ami automatikusan növelné a konkurenciát is.

Forrás: Aktuality.sk
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS