Történelmi mélyponton a munkanélküliség
A hazai munkahivatalok a múlt hónap végén 167 278 rendelkezésre álló állásigénylőt tartottak nyilván. A szeptemberi adatokkal összehasonlítva ez 7743 fős csökkenést jelent. Évközi viszonylatban azon igénylők száma, akik azonnal munkába állhattak volna, 79 316 fővel csökkent.
A munkanélküliség azon mértéke, amit az összes állásigénylő számából számítanak ki, beleszámítva a betegszabadságon és az abszolvensi gyakorlaton levőket is, októberben 7,35 százalékot ért el. Hóközi viszonylatban ez 0,24 százalékpontos csökkenést jelent, évközi viszonylatban pedig az 3,15 százalékponttal volt kevesebb.
Októberben tehát összesen 200 272 személy keresett munkahelyet, ami hóközi viszonylatban 6615 személyt jelent, tavaly októberrel összevetve pedig 84 979 személlyel kevesebbről beszélhetünk.
Fico további csökkenésre számít
„A modern Szlovákia történetében még sosem volt olyan alacsony mértékű a munkanélküliség, mint 2017 októberében“ – mondta el sajtótájékoztatóján Robert Fico. Szerinte ez a mérték a kormány lépéseinek is köszönhető.
Jó példaként a 29 évnél ifjabbak és a tartósan munkanélküliek foglalkoztatottságának támogatását célzó intézkedéseket, valamint a legkevésbé fejlett hazai járások támogatásának bevezetését említette.
A kormányfő arra is felhívta a figyelmet, hogy Szlovákiában már nincs olyan járás, amelyben a munkanélküliség nyilvántartott mértéke 20 százalékosnál nagyobb volna, mivelhogy az már a Rimaszombati járásban is e szint alá csökkent. „Úgy tűnik, hogy ha ez a jelenség folytatódik, akkor átlépjük a bűvös 6 százalékos lélektani határt“ – mondta el a munkanélküliség mértékének várható csökkenése kapcsán.
Újabb munkahelyek létesítése
Ján Richter munkaügyi és szociális miniszter rámutatott: egyes munkáltatók újabb munkahelyeket létesítenek. „Sorrendben ez a 25. olyan hónap, amikor csökken a mutató“ - fogalmazott.
Richter úgy véli: jelenleg olyan helyzet alakul ki, amikor nem a munkahelyek létesítése okoz gondot, hanem inkább a szakképzett munkaerő hiánya. A miniszter szerint nagyobb figyelmet kell fordítani a nyilvántartásban szereplő azon személyekre, akik átképzést igényelnek. Felhívta a figyelmet arra, hogy Kassa megye kivételével valamennyi szlovákiai megyében 10 százalék alatti a munkanélküliség.
A munkaügyi miniszter szerint a tartósan munkanélküliek száma is csökken – tavaly közel 3,7 ezer fővel csökkent a számuk. Richter szerint az állástalanok között 144 ezer 49 évnél fiatalabb személy van, közülük 53 ezren 30 évnél ifjabbak. „Egy éven belül összesen 110 ezer munkanélkülit vettek nyilvántartásba“ – mondta el. Úgy véli, hogy a lehetséges alkalmazottakról van szó, akik eleget tudnának tenni a hazai munkapiaci szükségleteknek. „Nem vagyunk olyan helyzetben, hogy automatikusan az idegen munkavállalókra számítsunk“ – tette hozzá Richter.
