2018. február 20., 09:30

Több százan perelnék a Volkswagent

POZSONY. Van esélyük kártérítésre a dízelbotrányban érintett szlovákiai gépkocsitulajdonosoknak. Az ügyben csoportos per van készülőben, amellyel egy összeurópai kezdeményezéshez csatlakozhatnának az érintettek. A német konszernt eddig 700-an perelnék Szlovákiából.
201802200904490.VW_2-2.jpg

„Karácsony előtt kezdtük meg a gépkocsi tulajdonosok számba vételét. Eddig több mint 700-an regisztráltak. Ha megmutatkozik, hogy a szlovák állampolgárok is meg kívánnak küzdeni jogaikért, s legalább 1000-en csatlakoznak, akkor bekapcsolódunk a nemzetközi akcióba. Bízom benne, hogy sokkal többen lesznek, mert egyértelmű lehetőségünk nyílt arra, hogy több tízezer európaival egyetemben kártérítést kapjunk, ami növeli az esélyeinket“ – nyilatkozta Petra Vargová Èakovská, a poprádi S.O.S. Poprad fogyasztóvédelmi társulás tagja.

A Volkswagen (VW) a világ minden táján csoportos perekkel kénytelen szembesülni. Èakovská szerint Németországban 2017 végén nyújtották be a csoportos keresetet, amelyhez 15 ezer ember csatlakozott. Elmondása szerint a közelmúltban ért véget a szlovéniai figyelemfelkeltő kampány, ahol 6500 személy kapcsolódott be, de jelenleg például Svájcban is éppen közös összefogáson dolgoznak az elégedetlen gépkocsi tulajdonosok.

„Önálló csoportos perek vannak folyamatban Belgiumban, Portugáliában, Spanyolországban és Olaszországban is“ – tájékoztatott Èakovská, aki egyben hozzátette, hogy néhány nappal ezelőtt a luxemburgi fogyasztóvédelmi szervezet is jelezte, hogy élni kíván a per lehetőségével.

A német konszern egyelőre csak az amerikai hivatalokkal egyezett meg a kártérítésről. Mintegy 20 ezer gépkocsit kellett visszavásárolnia a dízelbotrányban érintett, adott motorral és a szóban forgó szoftverrel ellátott, összesen 80 ezer gépjárműből. A fennmaradó Volkswagen, Audi és Porsche márkájú gépkocsikat javítás céljából szervizbe kellett szólítania a gyártónak. Ha a gépkocsik a beavatkozás ellenére sem képesek megfelelni a károsanyag-kibocsátási normáknak, a VW köteles őket visszavásárolni.

A szóban forgó szoftver ugyanis nem csupán a 3 literes hathengeres motorral ellátott gépkocsikban volt megtalálható. A VW különféle űrtartalmú négyhengeresekbe is beszerelte. Az EA 189-es jelzésű, Euro V-ös emissziós normának megfelelő motorok a károsanyag-kibocsátási tesztek során a valós, normál-üzemi értékeknél negyvenszer alacsonyabb nitrogén-oxid kibocsátási értéket produkáltak. Világszerte összesen 11 millió VW, Audi, Seat, Škoda és Porsche márkajelzésű gépjármű érintett az ügyben. Európában 8,5 millió, az Amerikai egyesült Államokban több mint 500 ezer ilyen gépkocsi volt.

Európában a német konszern kénytelen volt beszólítani a gépkocsikat. Bizonyos esetekben elegendő volt a vezérlőegység módosítása, míg más esetekben a gépkocsi hardverébe is bele kellett nyúlni. Míg Németországban a módosításon kötelező jelleggel részt kellett venni, addig Szlovákiában a gépkocsi tulajdonosok személyes megfontolás alapján keresik fel a márkaszervizeket. Egyes gépjármű tulajdonosok, akik már abszolválták a beavatkozást azt állították, hogy megnőtt gépkocsijuk fogyasztása.

Megosztás